Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Közlemények - Nagy Abonyi Ágnes: Zenta környéki archaikus népi imádságok
Tóth Juliannának köszönhetően egy olyan esti imára, amely nincs az egyházi hivatalos nyomtatványokban. Ennek az esti imának egy másik változatára, illetve variánstöredékére 2010-ben találtam szintén Felsőhegyen. Mielőtt bemutatnám a többi, Zentán és a község településein gyűjtött ezidáig publikált, archaikus imát, szólni kell a kutatás kezdeteiről. 1970. február 11-e mérföldkő a magyar néprajzban. Ekkor mutatta be hatalmas gyűjtését Erdélyi Zsuzsanna a Magyar Tudományos Akadémián. Azóta is önálló folklórkategóriaként tartják számon az archaikus apokrif népi imádságokat. Vajdaságban a magyar falvak folklórkutatásában az 1970-es évek előtt még csak elvétve találunk néprajzi írásokban, folklórszövegekben illetve szokások leírásánál népi vallásossághoz kapcsolható adatokat. Az 1971. esztendőt tarthatjuk a vajdasági imagyűjtés kezdetének. Zentán és környékén is ekkor kezdtek behatóbban foglalkozni folklórgyűjtéssel. 1972-ben a zentai néprajzkutatók egy népköltészeti pályázatra több helyen is gyűjtöttek, egyebek között ilyen szövegeket is: Bodor Anikó Kispiacon és Kupuszinán, Bodor Géza Keviben és Felsőhegyen, Burány Béla Pádén, Zentán, Horgoson, Tripolsky Géza Verbicán. Gyűjtött anyaguk első publikálása is rövidesen, 1973-ban megtörtént Burány Béla: Hej, széna, széna című könyvében (Burány 1973), ahol az altatók között közreadott négy szöveget középkori imák elnevezéssel illeti a gyűjtő (vö. Silling 2003, 11). Burány Béla a vajdasági magyar gyermekjákékdalok közreadásakor a horgosi imavariánsokkal, illetve pádéi és zentai imaszövegekkel tehát nagyban hozzájárult az „oan pogán imáccságok” feltárásához. Ennek az 1973-ban megjelent kiadványnak a jegyzetében olvashatjuk, a szerzőtől az „Én lefekszek én ágyamba” kezdetű szöveghez fűzött mondatot: Ezek a középkori imák joggal vannak egyre többet a tudományos érdeklődés központjában is, mind tartalmuk, mind nyelvezetük miatt. Változataik száma nagy. Speciális értékük s veszendő voltuk miatt gyűjtésük fokozottan indokolt (vö. Burány 1973). A magyar archaikus népi imádságnak folklórműfajként történő elfogadás óta a népköltészeti termékek gyűjtői és vizsgálói között kezdett szépen gyarapodni azok száma, akik e műfaj elkötelezett kutatóiként az imádságokra jellemző tartalmi avagy esztétikai sajátosságok adatolását, elemzését, bemutatását tartják feladatuknak. Ezzel foglalkozó vajdasági publikáció kevés. 1980 óta legtöbbet és legsokrétűbben gyűjtésükkel, rendszerezésükkel és elemzésükkel Silling István foglalkozott (vö. Silling 1992; Silling 1999; Silling 2002; Silling 2003). A továbbiakban nézzük néhány szép, vajdasági példáját az archaikus népi imádságoknak! Nánánfa szüli bimbóját, Bimbója szüli Szent Annát, Szent Anna szüli Máriját, Márija szüli kis Jézust, Az árthasson ennek a háznak, Aki Betlehemből hozot szénát. Ammën. „. . . nagyanyámtú . . . 1882-ben született . . .” Elmondta Pósáné Kocsis Ibolya, 61 éves. Kevi. Gyűjtötte Bodor Anikó, 1995-ben (Silling 2003, 234) Aga fa születte ágát, Aga születte bimbóját, Bimbója születte Szentannát, 158
