Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)

Tanulmányok - Scharfe, Martin: "Árpádházi Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád, 1230." Nyomozások és feltételezések a kép keletkezési körülményei illetően

1911, 270, 279, 274, 282) volt, akinek tehát jól jött egy erős — ha kell verést és büntetést osztó — nevelő kéz. Konrád tehát Braun értelmezésében maga volt a „megfontolt észszerűség Erzsébet életében” (Braun 1911, 269), és ami alakját ma éppen ellenszenvessé teszi — „keménysége és nyersessége” - teljesen „összhangban van a középkor mindennapi életszemléletével”, így aztán személyét csakis történelmi szempontból, az adott kor öszszefüggéseiben és nem kiragadva kell értelmeznünk (Braun 1911, 282. Vö. Patschovsky 1981; Werner 1981). Objektív érveivel és Konrád alakjának rehabilitációjával (beleértve a testi fenyítések feletti szemhunyást is) Braun megkísérelte az Erzsébet-Konrád kapcsolatot tárgyszerűen értelmezni. Ugyanakkor elejét akarta venni, s meg akarta akadályozni, hogy például Sacher-Masoch, Krafft-Ebing, Nietzsche vagy akár Freud gondolatainak, tanainak megjelenésével egy még homályosabb, még elfogultabb kép alakuljon ki a szentasszonyról és mesteréről. A Konrád-Erzsébet-kapcsolat eddigi értelmezéseiben mindenesetre nagyobb figyelmet és hangsúlyt kapott a nevelő férfi alakja. Ezzel kapcsolatosan két, egymással több szempontból rokonítható nézőpont említhetünk.

Először is kettőjük közül Konrád a férfi. És éppen „férfiúi” erényei miatt kerül a középpontba: ő az építő, a mértéktartó, az egyensúlyt megtartó személy. Mindamellett energikus, egyben célratörő és keménykezű is. De ugyanezek a tulajdonságai egyben zavarnak is: szenvedélyessége, brutalitása, nemiségen - vagy akár úgy is mondhatjuk: nemeken túlisága, nemek felett állása. E tekintetben sokan ítélkeztek felette, máskor historizálták alakját, és ezáltal mintegy rehabilitálták. A férfi tegye fel tehát a nőnek a kérdéseit (képünkön is Konrád az, aki kérdez), de lehetőleg ne erőszakosan. Ne úgy, ahogy Nietzsche parancsa hangzik: „Nőkhöz készülsz? Ne felejtsd az ostort!” (Nietzsche 1988, 97); hanem mint felvilágosult nevelő, a legjobb szándékkal.

Másrészt viszont úgy is tekinthetünk Konrádra, mint a haladás emberére. Világos párhuzam látható tehát Erzsébet, a fenyegetett és egyben veszélyes asszony-alak, valamint a haladást, fejlődést gátló nőmodell között, ahogyan azt Birt is megfogalmazta beszédében. Ezáltal talán érthetőbb, miért válhatott a kutatók szemében izgalmasabbá a higgadt, megfontolt Konrád alakja. Hiszen az ő értelmének, eszének köszönhetően teljesedik be a tulajdonképpeni cél (tehát Erzsébet éppen Konrád által, az ő segítségével válik szentté!). Személyének megítélésekor kifogásolni szokták fanatizmusát, az értelem iránti túlzott lelkesedését, mondhatnánk értelem-felettiségét (Über-Vernunfi). Konrád alakja gúnyképe, ellenpólusa is lehetne az 1900 körüli férfi ész-ideálnak (bármennyire is hasonlíthatott arra a maga módján), személyisége akár szimbóluma is lehetne a haladásba vetett hit hiányának. Az ostornak valószínűleg többek között éppen emiatt kellett lekerülnie a képről.

Ötödik jelentésrétegünkben tulajdonképpen benne foglaltatik egy újabb, hatodik réteg is, amely alapján a nemek közti viszony egyben erőszak-kapcsolatként is értelmezhető, ezért a kép keletkezésének idején, mint kínos szempontról, hallgattak róla. Ezt a szempontot az eddigiekben már többször is emlitettük, így most külön nem foglalkozunk vele. Tesszük ezt azért is, hogy rátérhessünk az utolsó, az előzőnél még kínosabb szempontra, a hetedik, még feltáratlan értelmezési szintre, amelyről a kutatások során eddig nem esett szó. Ebben a részben egy utolsó kísérletet teszünk a festmény körüli viták okainak feltárására. A legnagyobb tömörségre kell törekednünk, mégpedig éppen amiatt, mert a legnagyobb és legkínosabb félreértésekre adhatott és adott okot: a hetedik szint ugyanis a szexualitás értelmezési szintje.

26