Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Tanulmányok - Scharfe, Martin: "Árpádházi Szent Erzsébet és lelkiatyja, Marburgi Konrád, 1230." Nyomozások és feltételezések a kép keletkezési körülményei illetően
A legfőbb kifogás (a hetedik szint) Kizártnak tartjuk, hogy az egyetemi tanács tagjai ne ismerték volna behatóan Konrád és Erzsébet történetet. Henke a már említett, 1860-as egyetemi előadásának nyomtatott változatában (megjelent Marburgban, Elwert kiadásában) az áll, hogy „Konrád egyébiránt igen gyakran korbácsolt lecsupaszított (felső)testű nőket” (Henkc 1861, 53). Adolph Hausrath 1861-ben írt teológiai disszertációjában Konrád „különös vonzalmai”-ról tesz említést, majd könyörtelenségét ecseteli (Hausrath 1861, 25). Az orvos Heusinger a marburgi Szent Erzsébet-kórház történetéről írott könyvében (1872) szintén kitér e témára, amikor azt írja, hogy Konrád „előszeretettel korbácsolt meztelen leányokat [sic!]” (Heusinger 1872, 122). A történelemtudomány, illetve az alapos forráskritika azóta már bebizonyította, hogy Konrád és Erzsébet állítólagos intim, testi kapcsolatáról szóló valamennyi híresztelés és feljegyzés csupán a korabeli pletykák, elferdítések eredménye (vö. Henke 1861), illetve, hogy kapcsolatuk rendkívülisége6, titokzatossága is a fantázia szüleménye. A rosszindulatú megjegyzések, vádak mindenesetre erőteljesen kapcsolódtak Konrád és Erzsébet nevéhez (Busse-Wilson 1931, 202). Mindezek után tehát nem csodálkozhatunk, hogy a tanács fenntartásai, amelyekről kezdettől fogva szó volt, továbbra is megmaradtak. A fent említett vádak gondolata önmagában is elég okot adott a tanács nemtetszésének. Pedig akkor még nem volt tudomásuk Konrád tényleges megszállottságáról, piszkos fantáziájáról, amely Erzsébet halála után úgy eluralkodott rajta, hogy tömeges eretneküldözésbe és azok valóságos irtásába kezdett: Konrád legsötétebb oldaláról, a fétisekről, homoszexualitásról, vérfertőzésről van szó (vö. Braun 1911, 296f.). A festőt is minden bizonnyal foglalkoztatták a kapcsolat sajátos, erotikus vonásai, de talán mégis túl szabadon, nyíltan mutatta be ezeket. Kísérlete mindenesetre sikerrel járt, az üzenet átjött, ahogyan azt a Kunst fúr Alle cikkét („gyenge női testet”), valamint a tanács tiltakozó levelét („a csinos, fiatal mezítlábas lány semmiképpen sem lehet Erzsébetet alakja”) olvasva is megsejthetünk (Vollmar 1897-1898, 214). A „legfőbb kifogás” viszont, és ezt jól tudta a kurátor is, maga az ostorszíj volt. Egyáltalán nem tartom valószínűtlennek, hogy a tiltakozások oka valójában az volt, hogy a tanács tagjai a festmény láttán ráéreztek Konrád szadizmusának, mazochizmusának az ábrázolt jelenetben kiütköző vonásaira. Nem célom, hogy Konrád és Erzsébet kapcsolatának elemzésekor orvostudományi definíciókba bonyolódjak, így nem szeretnék külön foglalkozni a szakértők által szadomazochista képzetkörként meghatározott problematikával sem (vö. Dcleuze 1997). Esetünkben sincs különösebb jelentősége annak, hogy a festményen nem a férfialakot kínozzák (mint ahogyan az Sacher-Masoch műveiben rendszerint történik). Elégséges, ha a vizsgált esetet az erotikus folklór egy kirívó képi példájaként értelmezzük. Az erotikus kultúrának ezt a részét elsőként Richard von Krafft-Ebing, grazi pszichiáter-professzor foglalta rendszerbe 1886-ban megjelent, Psychopathic) sexualis című könyvében. Számos szakkifejezést és latin szövegrészt tartalmazó művét az olvasott, művelt közönségnek szánta. Krafft-Ebingnek a perverzióról szóló írása az olvasók körében igencsak nagy érdeklődést váltott ki, és a könyv csakhamar „váratlanul nagy sikereket ért el a könyvesboltokban” is (Krafft-Ebing 1901, VI). A pszichiáter a mazochizmus fogalmát 6 Elisabeth Busse-Wilson egy kitűnő tanulmányában (a legjobb, ami a Konrád-Erzsébet-kapcsolatról a kezembe került) „lelki házasságnak" nevezi ezt a viszonyt (Busse-Wilson 1931, 111). 27
