Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008-2009 - Acta Ethnologica Danubiana 10-11. (Dunaszerdahely-Komárno, 2009)
Krónika
tek, majd a kalotaszegiek, matyók, sárköziek, Kalocsa-kömyékiek, és sorolhatnám a sort, de ebben nem szerepel Nyitra vidéke sem Zobor környéke. A Nyitra vidékró'l Kodály Zoltán 1900-as évek elején végzett kutatásai hoztak először hírt. Ez a hír erős volt és figyelemkeltő. Olyan népszokásokat írt le, amelyekről addig a tudomány nem tudott és olyan dalkincset hozott felszínre, amelyet az eldugott erdélyi falvakat járó Bartók, Seprődi sem hallott. Mindehhez társult egy különleges dallamvilág, amelynek változatossága meglepte az ifjú Kodályt, és azóta a magyar népdal reprezentálásához vezetett a kórusművekké dolgozott változatok révén, mára európai közkinccsé lett. Először az archaikus szokások jelentőségét méltatták a szakemberek, a Szent Iván-éji tűzugrás rítusát, meg a tél végi, tavaszi ünnepkör jeles napjait, a talalaj-vasámapot (farsang utolsó előtti vasárnapja), a sardóvasárnapot és a pünkösdölést. A néprajzi tájként vizsgált Nyitra vidék a népviseleti sajátosságok, a házépítési módok, és a táplálkozási kultúra jelenségeivel együtt váltotta ki a megérdemelt figyelmet. A 20. század elején Nyitra vidék magyar ajkú lakossága lélekszáma jelentősebb volt a mainál. Peremterület volt, de nem nyelvsziget. Kodály gyűjtései is azt bizonyítják, hogy a Vág mentén, a kereskedelmi utak melletti falvakkal rendszeres kapcsolat nyomán a dalkultúra is állandó kölcsönhatással alakult. A jó minőségű földek megművelésére messziről érkeztek idénymunkások, és az ő szellemi műveltségük szintén hatott a Nyitra környéki falvak folklórjára. A két világháború közti időszakban felgyorsult a társadalmi átalakulás, nemcsak Csehszlovákia megalakulása miatt, hanem a jelentős iparosodás és a polgárosodás következtében. A hagyományos paraszti kultúra megbomlása a régi hagyományok lassabb-gyorsabb eltűnését eredményezte. Az a polgári átalakulás, amely a 19. században a dualizmus korában, a kapitalizálódás következtében az egész ország kultúráját átalakította, elérte Nyitra vidéket is. A peremhelyzet miatt egyes néprajzi sajátságok viszont továbbéltek. A népviselet például sokkal lassabban tűnik el, mint a Csallóközben vagy az Alföldön, de a megváltozott életkörülmények következtében érdektelenné váltak más jelenségek. Eltűnnek a klasszikus balladák, és egyre kevesebbszer mesélnek varázsmeséket. A tradicionális kultúra fokozatosan átalakul, megjelenik városi közvetítéssel a szórakoztató zene és sláger, míg a prózafolklórban a novellamesék, anekdoták jutnak szerephez. De ekkor még van élő szájhagyomány, amit a múlt század közepén egyre tudatosabb gyűjtéssel jegyeznek fel a szakemberek. A tradicionális kultúra fokról fokra változik. Az előbbi példánál maradva, a ballada esetében kikopik az emlékezetből a klasszikus balladák jelentős része, de néhány azért megmarad. A régi idők tragikus cpikumát felváltják a gyilkosság énekek, balesetek történetei, a rémtettekről szóló hírek énekes előadásai. A dallamvilág szívesen él az új stílus elemeivel, de a gyermekjátékok, jeles napok rítusénekei a régi stílust viszik tovább. Bonyolult szerkezet a kultúra, és óvakodnunk kell az általánosításoktól. A Nyitra környéki magyar falvak tovább őrizték a hagyományos kultúra számos elemét, mint az ipari centrumokhoz közelebb eső vidékek, és eljutottak addig a pontig, amíg nemcsak a szakemberek, értelmiségek, hanem a kultúrát hordozók széles rétege is valóban értéknek tartotta a hagyományt. Füzetekben beleírták, milyen énekeket ismernek, szekrényben gondosan eltették a nehéz munkával, sok türelemmel készített népviseleti darabok értékesebb darabjait. Arany A. László gyűjteménye hiteles kordokumentum a 20. század 4. évtizedéről, mit ismertek, szerettek akkor a Nyitra vidéken, mit tartott ő érdemesnek a jelentős gyűjtésből népszerűsítő kiadványban újra közzétenni. 2. Ezen a ponton térek rá az előttünk lévő könyv kínálta másik témakörre, a népballadákra. A 20. század elején kissé túlzó általánosítással elmondható, hogy a magyar balladakincs teljessége a kutatók rendelkezésére állt. Az új gyűjtéseket akkor tartották eredményesnek, ha új balladatípusokra bukkantak. Ilyen volt Kallós Zoltán moldvai gyűjtése, 277
