Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Krónika
chívumot Liszka József és L. Juhász Ilona hozta létre. Az említett Archívum anyagából később egy, a dél-szlovákiai kisemlékeket bemutató kiállítást rendeztek, amelyet több tucatnyi helyen, Szlovákiában, Magyarországon és Ausztriában is bemutattak. Az Archívum anyaga közben egyre bővült: most már mintegy ötezer fénykép közül válogathattak az öszszeállítók, s így született ez az új, a korábbiakhoz képest gazdagabb anyagot képviselő kiállítás. A „szerzőpáros” rendszeresen részt vett a „kisemlék-kutató” néprajzi/vallásnéprajzi konferenciákon, sokat publikált itthon és külföldön egyaránt. Liszka „A képoszloptól a kápolnáig” címmű tanulmányában már 1995-ben megkísérelte azt, hogy terminológiailag és tárgytipológiailag rendszerezze azt, amit a német szakkutatás „sakrale Kleindenkmäler” néven szokott tárgyalni. Dolgozatát vitaindítónak szánta, ám nem sokan tettek hozzá javaslataihoz. így amikor pár évvel később ő maga készítette el tanulmányának javított változatát (lásd könyvében: Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Dunaszerdahely 2000, a 19-31. lapokon) inkább csak a nemzetközi kutatások alapján jutott előbbre. 1967 óta rendeznek az osztrák és német szakemberek e témáról konferenciákat, amelyeken az utóbbi évtizedekben már a keleti szomszéd országok kutatói is részt vesznek. Sőt, 2002-ben, Komáromban, éppen az Etnológiai Központ szervezte a 15. ilyen nemzetközi tanácskozást. Magyarországon előbb a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, majd Győr és Veszprém kezdeményezésére voltak hazai konferenciák, legutóbb Szombathelyen. Hovatovább több tucatnyi magyar szakember foglalkozik e területtel - valódi sikertörténetről beszélhetünk. Minthogy ennek eredményei közismertek, csupán három rövid záró megjegyzést teszek Liszka beosztásával kapcsolatban. 1. Igaza van abban hogy a rendszerezés alapja nem a helyi, népnyelvi elnevezés kell hogy legyen, hanem egy „tudományos” csoportosítás, amely figyelembe veszi a mai nemzetközi vallási néprajzi vizsgálatokat. Minthogy ő is a német, pontosabban bajor-osztrák mintákat követi, ez logikus is, hiszen a ma még meglevő szakrális kisemlékeink zöme maga is e nagy európai „szakrális táj” terméke. 2. Ilymódon végül is 9 csoportot különböztet meg: képes fa - út menti keresztek - képoszlopok - kápolnák - szobrok - haranglábak - szoborfülkék - út menti haláljelek - kálváriák. Ezek száma talán még bővíthető (például a búcsújáróhelyek „más” emlékeivel, a nem a temetőben található sírokkal, síremlékekkel, sőt akár barlangokkal és más remetelakokkal stb.), feltüntetett sorrendjükön is lehetne még gondolkozni, ám maga e rendszer elég pontosan rendezi mind a hazai, mind a nemzetközi emlékanyagot. 3. Harmadik megjegyzésem is csak lakonikus lehet e helyen, noha talán van benne némi teoretikus morfondírozás is. Helyes, hogy a temető ide is van vonva - meg nincs is. A temetőkben ugyanis sok szakrális kisemlék van - ám maga a temető mégsem az. (Még a legkisebb sem.) Mint ahogy a templomban is lehet sok szakrális kisemlék, ám maga a templom mégsem az. A szakrális kisemlék-kutatás nálunk is jellemzően katolikus ihletettségű. Ám nyilván tudnunk kell, hogy a nagyobb és kisebb protestáns egyházaknak régóta megvoltak hasonló emlékei. Újabban pedig Magyarországon is van Krisna-völgy, tibeti sztúpa, kopjafa meg székelykapu (ez utóbbiak akkor válnak „szakrális kisemlékké”, ha nem eredeti funkciójukra utalnak. Magáról a „kopjafáról”, mint funkciót váltott jelenségről, „nemzeti szimbólumról” a legutóbb épp az Etnológiai Központ „műhelyében”, L. Juhász Ilona jóvoltából született egy tanulságos áttekintés!). Tudnék vadabb példákat is említeni, mondjuk a Pilis „szakrális csakrá”-járól. Voltaképpen ezért is gondolkoznunk kell azon is, milyen irányban és meddig terjesszük ki a „szakrális kisemlék” fogalmát. Mondjuk: Brassai Sámuel emléktáblája, a pécsi ókeresztény múzeumocskák ide vonhatók-e? Amíg Mindszenty József tisztelőinek zarándokhelye Mariazell volt, és sírja ma az esztergomi bazilikában van 265
