Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Könyvismertetések, annotációk
lan, hogy a halottak tánca, vagy pedig a haláltánc ábrázolások jelentek-e meg korábban. A kora középkorban pantomim játékok alkalmával mutatták be, sokszor zenés és szöveges kísérettel. Késó'bb terjednek el a freskókon a szakrális építményeken, valamint illusztrációként is feltűnnek. Az egyik legkorábbi ilyen ábrázolás a Heidelbergben található Codex Palaticum Germanicumban maradt fenn 1465-bó'l. A keresztény korabeli halálfelfogását tükröző haláltánc lényege: mint ahogy az isten előtt is mindenki egyformán meglakol bűneiért, a halál is mindenkit egyformán elragad, tekintet nélkül arra, mely társadalmi réteghez tartozik. Tehát teljesen mintegy, hogy szegény-e vagy gazdag. A halál csontváz képében jelenik meg, az elhunytat pedig még életben ábrázolják. (Ausztriában, a karintiai Metnitz településen található freskón a halál hierarchikus sorrendben ragadja el az élőket, a 25 képből álló ábrázolás a császárral indul, majd a különféle társadalmi rétegek képviselőin keresztül a legszegényebbel és legszerencsétlenebbel, a nyomorékkal zárul a sor.) Az ábrázolások egy részéhez szöveg is kapcsolódik, az előbb említett metnitzihez például annyi, ahány embert a halál magával ragad. A párizsi Sorbonne egyetem professzorának 2001-ben megjelent, s 2002-ben cseh nyelven is kiadott kötetében a haláltánccal kapcsolatos eddigi kutatási eredmények összegzését találjuk. A hat fejezetre (l.A haláltánc gyökerei, 2. Pestis és halál, 3. A „holttestek inváziójának” művészi kifejezése, 4. Haláltánc egy újabb korban, 5. A haláltánc további sorsa, 6. A haláltánc, mint a társadalom ábrázolása) és ezeken belül több alfejezetre tagolódó munka könnyű eligazodást nyújt mind a szakemberek, mint pedig a téma iránt érdeklődő laikusok számára. A kötetben térkép, bibliográfiai útmutató, név- és helynévmutató, valamint számos illusztráció, s a haláltánc-ábrázolások elterjedését szemléltető 2 részletes térkép is szerepel. Ez utóbbi alapján kiderül, hogy a legtöbb ilyen ábrázolás tőlünk nyugatabbra: Németországban, Ausztriában, Svájcba, Franciaországban, Nagy Britanniában, Olaszországban, valamint Dániában található. Lengyelországban kettő, egy-egy pedig Csehországban, Finnországban, Észtországban, Svédországban, Spanyolországban, Portugáliában, Csehországban, Szlovéniában és Horvátországban, valamint Brazíliában látható. Čičo, Marián - Kalinová, Michaela - Paulusová, Silvia: Kalvárie a Krížové cesty na Slovenska. Bratislava: Pamiatkový ústav 2002, 408 p., ill. ISBN 80-968632-1-5 Liszka József Az olasz kezdeményezésű európai kálváriakutatás (vö. Szilágyi István: Kalvarien-Inventare. Acta Ethnologica Danubiana 5-6, 137-140) egyik járulékos eredménye a szlovákiai kálváriák és keresztutak reprezentatív és monografikus igényű összeállítása. A valóban európai színvonalú szintézis széleskörű anyaggyűjtése a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal keretei között zajlott. Maga a publikáció két nagyobb egységből tevődik össze. A szerzők először a kálváriakutatás rövid áttekintését, a kálvária-együttesek megjelenésének, építésének a történetét, azok vallási és kultúrtörténeti összefüggéseit, a megformálás milyenségét, történeti alakulásait, változásait, valamint az ikonográfiái és funkcionális kérdéseket taglalják. A kötet gerincét egy gazdagon adatolt katalógus képezi, amelyben — Andóddal kezdve és Aranyosmaróttal (Zlaté Moravce) bezárva - 113 település kálváriája kerül tárgyalásra (megjegyzem, hogy a bemutatott kálváriák száma ennél több, hiszen néhány településen több kálvária is található). Az egyes „szócikkek” egységes felépítésűek, így jól használhatóak. Először a település alapinformációt kapja az olvasó (történeti - magyar, német, esetleg latin, régies szlovák — településmegnevezések, mai járás, püspökség, rövid jellemzés, datálás, meg241
