Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Könyvismertetések, annotációk
Kutatástörténeti áttekintésében lényegében a történeti antropológia (és rokon irányzatai) 20. századi európai eredményeit veszi számba, értékeli azokat. Kitér bizonyos terminológiai kérdésekre is, így - Burke és vitapartnerei nézeteit ismertetve - a néprajztudomány tárgyának „népi” vagy „populáris kultúraként” való meghatározásának problematikájára is. Bárth Dániel munkája azt a magyar néprajztudomány ma még viszonylag gyenge áramlatát erősíti, amely a népi kultúrát komplex módon szemléli és értelmezi. Tudomásul veszi, hogy kutatásunk tárgya, a népi kultúra történeti képződmény, amit a mindenkori külső tényezők (természeti körülmények, egyházi irányítás, modernizációs hatások stb.) folyamatosan alakítottak. Nem áll be tehát az archaikum-morzsákat gyűjtögetők sorába, hanem a kultúra meghatározott jelenségeinek adott korszakra jellemző komplex képére kíváncsi. A közelmúltban egy dolgozatomhoz összehasonlító adatokat keresve néztem át egy sor hagyományos lakodalomleírást. Általánosan jellemzőnek mondható bennük, hogy míg a templomi szertartásra induló nászmenetet viszonylagos pontossággal mutatják be, az útközben történteket ugyanúgy, a templomba érkezés tényének rögzítését követő mondat azzal kezdődik, hogy „a templomi szertartást követően...’’ Hogy mi történt a templomban, arra zömmel nem fordítottak figyelmet. Ez még olyan, egyébként példás munkának is sajátja, mint Putz Éva Bárth Dániel által (végső soron talán joggal?) nem is idézett koloni lakodalom-monográfiája (A kolonyi lagzi. Pozsony 1943. Második, Sándor Eleonóra által gondozott kiadása 1989-ben jelent meg a pozsonyi Madách Kiadónál). Általában is jellemző (jellemző volt?) szokáskutatásunkra (és egész néprajzi szemléletünkre) az „archaikumok” keresése, a vallási aspektusok figyelmen kívül hagyása - ennek megvannak az itt nem részletezendő tudománytörténeti indokai. A szerző által feldolgozott források egyrészt rávilágíthatnak a népi kultúra bizonyos, egyházi eredetű jelenségeire (arról van szó, hogy ezek aktívan, ha úgy tetszik pozitív módon alakították a kultúrát), másrészt a korabeli gyakorlatot is rögzítik (általában azzal, hogy elítélő, tiltó hangnemben szólnak róla). Jónak mondható az a szerzőnk által képviselt gyakorlat, miszerint, nem kizárólag a forrásai alapján kísérli meg rekonstruálni a vizsgált jelenségek 16-18. századi képét. Ezek a források ugyanis szinte kizárólag az „elit” kultúrához tartozó írástudók által íródtak, tehát az ő szemléletmódjukat is tükrözik vissza. Ezeket az adatokat kell ütköztetni a recens néprajzi gyűjtések eredményeivel (hogy ezek a recens gyűjtési eredmények aztán mennyire hitelesek, már nem Bárth Dániel könyvének, hanem egész tudományszakunknak kellőképpen végig nem beszélt problémája...). Igen tanulságos például a házassági eskü szerepének a vizsgálata a népi gondolkodásban. Nem teljesen következetes viszont az inkább párhuzamként citált 20. századi néprajzi leírások felhasználása. Ha már említi a szerző Balázs Lajos két könyvét a keresztelési és házasodási szokásokról, akkor említenie kellett volna Csáky Károly Ipoly menti keresztelési szokásokat bemutató munkája mellett annak „ikerkönyvét”, a térség lakodalmi szokásaival foglalkozót is {„Jaj, pártám, jaj, pártám..." Párválasztási, lakodalmi szokások és hiedelmek az Ipoly menti palócoknál. Dunaszerdahely 1993). Vizsgálódásaiból kiderül, hogy bizonyos „hagyományok” mögött régebbi egyházi előírások állnak, illetve, hogy ezek a hagyományok (jelen esetben konkrétan az esküvő időpontjának a rögzítéséről van szó, de a munka egészére is érvényes kutatásmódszertani kérdéseket is fölvet) „a népi szokásvilág és a papi akarat kettőssége által kiformálódott helyi szokásjogon” alapultak. De mit is értsünk a recens gyűjtésekkel rögzíthető „népi szokásvilágon”, hiszen az már eleve több összetevőből (többek között éppen egyházi hatások, a „papi akarat” nyomán) alakult ki? A kérdés abból a szempontból is összetett, s ezt a szerző több alkalommal is hangsúlyozza, hogy a felsőbb egyházi szervek előírásai, vala234
