Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
A Magyarország és Ausztria közt kirobbant fegyveres harcok kitöréséért osztrák részről egyedül Kossuth lett felelőssé téve, mégpedig ismét egy már ismerős eszköz által, melylyel egy évvel azelőtt még a szláv lakosságot bélyegezték meg: a császári udvar a magyarok szellemi romlottságát terjesztette. A magyar nemzet nem először lett úgy beállítva, mint egy megromlott, az önállóság gondolatától valósággal megittasult nép. Egy 1849. január 10-i, szintén figyelemre méltó cikk a következőket írja ennek kapcsán: „Napjainkban, amikor a nemzetek öntudata ébredni látszik, a magyar nemzet a szlávok, németek és románok feletti önkényes uralomra törekszik. De vajon mivel támasztja alá ezen igényeit? Tán népességbeli fölényére? Nem lehet, hiszen az országban élő német és szláv lakosság száma együttesen messze meghaladja a magyarokét. Vagy a világ népei közt elfoglalt előkelő helyükre, már ami a műveltséget, tudományokat és művészeteket, a kereskedelmet és az ipart illeti? Nem, semmi esetre sem. Hiszen a magyar nemzet, noha már vagy 900 éve uralja a Kárpát-medencét, akár ha saját hibájukon kívül is, mint ezt ők maguk állítják, még messze nem jutott el a nagy nyugati kultúrák szellemi és gazdasági szintjére. Esetleg a népükben lakozna egyfajta erőszakos alkotni és rendszerezni vágyás? Nem, nem lehet! A márciusi események óta egy csodának lehettünk tanúi. Tanúi lehettünk egy műveletlen és hiszékeny nép hirtelen, tömeges felindulásának, csodálatos célok iránt. Láttuk, mint hagyják el egy ember intésére milliók otthonukat, szeretteiket, a családi tűzhelyet, elviselve háború és a tábori élet gyötrelmeit is. (...) / Tanúi lehettünk annak, hogy hogyan hisz el a széles közönség minden hazugságot, csalást, amit az uralkodó frakció a legnagyobb hidegvérrel bemesél neki. És ez az igézet bizony, még napjainkban is tart. De fel tudna-e bárki is mutatni bármi olyan tettet, ami e párt rendszerező cselekedeteit, alkotó szellemét igazolná? A népek történetében ritkán fordul elő, hogy igaz nemzetek sora úgy vált volna egyetlen ember játékszerévé, hogy közben bizakodva hagyták magukat egyre közelebb sodorni a végzet felé.” Végső soron tehát - ez újra és újra hangsúlyozva van a szövegben — a magyar nép egésze sem lett teljesen kivonva a felelősség alól, hiszen sokak szemében éppen az ő készséges hitük és bizalmuk jelentette a vezetés számára a fő támogatást. A lap hasábjain ez időben több alkalommal is úgy jelennek meg a magyarok, mint dölyfos, gőgös, fennhéjázó népség, így például a lap 1849. július 19-i számában is, mely azt írja a magyarokról, hogy azok, a nem magyar „helóták” közt a Kárpát-medence „hellénjeinek” tartják magukat. Mindenesetre az olyan értékek, mint a szabadság vagy a szeretet a magyarok szemében inkább féktelenséggel és erkölcstelenséggel azonosak, és ez a tény természetesen az egész államon rajta hagyta bélyegét, áll a cikkben. A „Szalay László levelei Magyarországról”31 című cikksorozatban szintén az a szemlélet figyelhető meg, miszerint a magyar nemzet vezéri szándékát csakis a gőg hajtja. írásaiban Szalay az egykori vezetést ért rágalmazásokat igyekezett szétoszlatni. Kijelentéseit heves kritika fogadta. Stadion, Bach és a többiek (Eszterházy Pált kivéve) szerinte nem képesek a régi állapotot visszaállítani. Azt a véleményt vallotta, hogy a nemzetiségek közti feszültségek (például a horvátok esetében) külső hatásra robbantak ki, ezen nézete viA magyarok megjelenítése a szabadságharc után 31 1849. augusztus 10-17., 182., 185., 186., 187. sz; Szalay László (1813-1864): magyar történetíró 187
