Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
tatott volt, és a vád általánosan a magyar belpolitikára lett hárítva. A Batthyány-kormányt Szalay szerint a dölyf és az elszigetelődésre való törekvés irányította: „Azzal ugyanis nem számoltak, hogy egy Ausztriától független Magyarország létrejötte zsákutcába vezetne, és előbb-utóbb a szomszédos szláv népek, az orosz birodalom, valamint a németek tehetetlen játékszerévé válhatna. Helyesen ítéli meg az újság a helyzetet: »A magyarok, szlovákok, horvátok, szerbek, németek, románok, valamint további kisebb népek lakta ország belsőleg szétdarabolt, ennek köszönhetően egyetlen egy nemzet sem tud uralkodóvá válni egymaga, külső támogatás nélkül. Magyarország tartós függetlenségében bízni tehát csakis balgaság lehet. Sőt, ha ingatag területi hatalmuk biztos lenne, tán még a rokon sorsú lengyelek is igényt tartanának területekre, hiszen a gazdag bányavárosok többsége éppen az északi, főként szlávok lakta járásokban található. «”52 A magyarosító törekvésekre vonatkozó, a fenti cikkre reagáló egyik kommentár a következőket írja: „Hajlandók lettünk volna elismerni, hogy a magyar kultúra és államiság csak gazdagodhat azáltal, ha hagyják benne fokozatosan feloldódni a szláv és német jelleget - amennyiben ez törvényes eszközökkel, természetes úton történt volna. Amennyiben a magyarok vezetői kivárták volna az időt, amíg a nemzetiségek maguktól térnek más belátásra. A tüzes természetű magyarokban persze nem volt meg a kellő türelem.”51 A nem magyar népesség forradalom utáni magatartásának értékelése E tekintetben igen tanulságos lehet a német és szlovák elemnek a lapban való megjelenítésének vizsgálata. A németeket tekintve, az újságban sajnálattal számolnak be róla, hogy közülük igen sokan csatlakoztak a magyarok álláspontjához. „A magyarországi forradalomról” című, 1849. május 2-án megjelent cikkben a következő sorok olvashatók: „a magyarországi németek együtt ünnepeltek a magyarokkal; a képlékeny, türelmes szlovákság hallgatott.” Az Agramer Zeitung egyik cikkét kommentáló írás szerzője elismeri, hogy „éppenséggel a magyarországi német telepesek - egyes erdélyi szászokat kivéve — a lázadó magyarok leghűbb szövetségesei. Tény, hogy az erős és egységes Ausztria híveinek pont a magyarországi német telepes a legbosszúállóbb és legvérszomjasabb ellensége.” A lap hasábjain mindenütt szomorúan állapítják meg, hogy a német lakosság szövetkezett a szabadságharc kirobbantójával, a magyarokkal. „Mentségükre szeretnénk felhozni, hogy a magyarországi németek részben a hazájuk, tehát Magyarország iránti szeretet miatt, részben pedig az osztrák kormányzat tévedései következtében csatlakoztak a magyarokhoz. Ha a magyarországi német megbizonyosodhatna arról, hogy az osztrák uralom alatt érdekeit nagyobb mértékben megvalósíthatná, az államélet minden gyümölcsöző vívmányából kedvezőbben részesülhetne, mint az önhitt és tüzes magyaroknak engedelmeskedve, nos akkor alapvetően konzervatív természete révén akár egy felvilágosult és szabadelvű kormányzatnak is hű pártfogója lenne.”54 A lapban tehát ismételten megpróbálták a német lakosságnak a magyarokkal szembeni magatartását mentegetni, elsimítani a kellemetlen tényt, hogy azok ilyen lelkesen csatlakoztak a magyar oldalhoz — ezzel egy időben azonban hangsúlyozva az elmúlt osztrák kormány felelősségét, hibáit is. A fejleményekben viszont a kényszer, a rájuk nehezedő nyomás, a puszta szükségesség is közrejátszhatott, vélik a lap szerkesztői: ,Azáltal, hogy 32 33 34 32 1849. augusztus 14., 185. sz. 33 1849. augusztus 17., 187. sz. 34 1849. július 20., 164. sz. 188
