Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Schriefer, Andreas: Szlovákok, németek és magyarok - Vita és kiegyezés a forradalom korában. Egy pillantás a Pressburger Zeitungra és mellékletére
A lap 1849. december 1-jei, összegző jellegű cikkében példaértékűen császárpártinak vallja magát, elfeledve az egy évvel azelőtt még vehemens Habsburg-ellenességét: „A Pressbnrger Zeitung az első magyar sajtóorgánum volt, amely a forradalom leküzdése alatt a törvény és a rend útját egyengette és az elszabadult kedélyek elcsitítására törekedett, valamint lelkesen hirdette és védelmezte az egységes, szabad és hatalmas Ausztria eszméjét. Újságunk következetesen és önfeláldozó módon védelmére kelt Magyarország különböző nemzeteinek a márciusi alkotmányba foglalt egyenjogúságának is. Az igazság és jog hatalmának biztosítása a célja, amely a mindenkori szabadság biztosítéka. Ezen elveinkhez töretlenül hűek maradunk, a nehéz, akár vérontással járó harcokban is, melyek egy nagy, erős Ausztria felépítéséhez szükségesek, és amelyek az erőfeszítések után is mindezen nemes célokat szolgálják.” Végső soron nem lehet minden kétséget kizárva megállapítani, mi késztette a Pressburger Zeitimg szerkesztőségét ilyen hirtelen paradigmaváltásra, s a császárhű magatartás teljes mértékű elfogadására. Nem tudni, pusztán kényszerből, jóhiszemű engedelmességből történt-e, vagy tényleg ilyen gyorsan tudott a magyarországi német ajkú lakosság a megváltozott rendszerrel azonosulni, hacsak azért is, hogy a lehető legelőnyösebb helyzetet kiharcolhassa. Mint azt később láthatjuk, bőven akad rá magyarázat, hogy miért tudott a magyarországi német lakosság a szabadságharc alatt, ha csak látszólag is, de azonosulni a forradalmi magyar politikával. A Pressburger Zeitung 1848-ban, még Neustadt alatt túláradó örömmel üdvözölte a sajtószabadság megadását. Már csak erre való tekintettel is valamivel jobban ítélték meg az új kormányt: „a szabad sajtó a represszív rendszabályoknak köszönhetően továbbra is egyfajta korlátok közé van szorítva, amelyek nélkül egy rendre épülő állam nem valósulhat meg; A sajtó destruktív kitöréseit kordában kell tartani. Ezen elvek alapján egy, a monarchia minden népét és vidékét egy nagy, egységes államtestté összefoglaló kapocs jön létre.”28 Egy, „Az újságírás durvaságáról” című 1849. február 24-én megjelent cikk még világosabbá teszi, merre irányul a korabeli sajtó elleni kritika. Az írás közönségességre, „állati cinizmusra”, arroganciára, valamint „példátlan szellemi szegénységre” panaszkodik. Felvilágosítás, tanítás, békítés és közvetítés helyett a sajtóirodalom nagy része gyűlöletet szít az egyes néposztályok, sőt vallási közösségek közt is. A cikk szerzője saját bevallása szerint maga is örömmel fogadta a császári csapatok megérkezését, mégis botrányosnak tartja, hogy egyes lapok azonnal milyen hangnemben támadták a földön heverő ellenfelet - a magyarokat. Reménykedését fejezte ki ezután a minisztériummal szemben, hogy az mihamarabb egy új sajtótörvényt adjon ki. Ellenkező esetben - fejezi be sorait: „Uram, irgalmazz nekünk, hozd vissza nékünk a cenzúrát!” Minden zavargás ellenére a fiatal Ferenc József király trónra léptével és a márciusi alkotmánnyal - különösen annak a nemzeti egyenjogúságot kimondó fejezetével kapcsolatban reménykedő volt az ország népe. Az újság maga is részt kívánt vállalni abból, hogy ez a remény valóra váljon.29 Ez az egyenjogúság természetesen előnyére válna a magyarországi német lakosságnak, sőt a szabadságra való törekvés ezek után tán még érthetőbben megfogalmazódott köreikben. Emellett továbbra is fontos számukra a többi népcsoport érdekeinek, jogainak figyelembe vétele, derül ki a lapból. Július 31-én egy cikk jelenik meg, amely határozottan elutasítja a Figyelmező vádaskodását, miszerint a Press-28 Uo. 29 Vö.: A nemzetiségek együttélése a szabadságharc után c. fejezettel 185
