Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Silling István: Jegyzetek a Dél-Alföld agrárkultuszáról
a magyar meg bunyevác lakosságú Palicson volt könyörgő istentisztelet - illetve búcsú is, ha kápolnája is volt a védőszentnek - a szőlőskertekben, hogy az utolsó fagyosszent ne tegyen kárt a termésben. Kukoricavédő pünkösd másnapi körmenetet csak a bánáti szerbek körében figyeltek meg a népéletvizsgálók. Az úrnapi körmenetet az Oltáriszentség ünnepének dicsőítéseként tartjuk számon. Ezen a napon a legtöbb vajdasági településen tartottak körmenetet (pl. Bajmok, Bajsa, Bezdán, Csantavér, Csóka, Doroszló, Fejértelep, Feketetó, Felsőhegy, Gombos, Kupuszina, Ludas, Magyarcsernye, Majdán, Maradék, Martonos, Mohol, Óbecse, Orszállás, Pádé, Péterréve, Rábé, Száján, Székelykeve, Szentmihály, Szenttamás, Telecska, Temerin, Tóba, Topolya, Torda, Udvarszállás településről vannak adataink erről a körmenetről), és idős adatközlőink, akik még emlékeznek a szocialista időszak előtti körmenetekre, úgy vélekednek, hogy ez volt az év legszebb körmenete. Ilyenkor nem a határt járta a hívősereg az Oltáriszentséggel, hanem a települést, de mind a négy égtáj felől úmapi sátrak álltak a faluban, improvizált oltárokkal, ahol a közösség papja dicsőítette a szent ostyát, áldást és oltalmat kért a falura. Jung Károly, Bálint Sándorra hivatkozva, megjegyzi a következőket: „...már a középkorban ismertek voltak azok a szertartások, amelyeknek a tengelyében a szentelt ostya tisztelete és varázserejébe vetett hit szerepelt... A középkorban például nagy viharok idején szentelt ostyát hordozva járták körül a falut, ami az etnológiai értelmezés szerint nem jelent mást, mint gonoszelhárító szer (eszköz) birtokában varázskört vontak a közösség tagjai és javai köré, hogy megmentsék a szélvihartól, jégveréstől, mennykőcsapástól.” S mivel úmapja éppen a nyár elejére szokott esni, itt leginkább az akkor még fejlődésben lévő agrárnövények védelmezésére következtethetünk. Több mint kétszáz éves és napjainkig fennmaradt közösségi kultikus fogadalma a kupuszinai katolikus magyarságnak a szombatszentelés. A falu határát a 18. század hetvenes éveiben több évben is jégverés pusztította, a gabonát és a konyhakerti növényeket megsemmisítette. Ennek elhárításáért megfogadták, hogy a Péter-Pál napja előtti, vagyis az aratás kezdetét jelentő jeles nap előtti kilenc szombatot miselátogatással, gyónással, áldozással megszentelik. Korábban délelőtt 10 órakor nagymisét tartottak ezeken a szombatokon, s utána már nem mentek a földekre dolgozni. Ma csak reggeli kismise van, de a pap minden alkalommal jelzi ennek az ősi fogadalomnak a jelentőségét. A közösségi kultusz formái közé tartoznak a fogadalmi ünnepek is, melyek közül többnél kimutatható a földműveléssel való kapcsolat. Ahol Sarlós Boldogasszony, vagyis július 2. fogadott ünnep, ott teljesen biztosak lehetünk, hogy az érett búza megvédéséért kérik Isten segítségét. Ez jobbára a nyugat-bácskai magyar települések jellegzetes ünnepe: Gombosé, Doroszlóé, illetve ugyanott a magyarokkal együtt élő bunyevác és német lakosságú Csonoplya, Nemesmilitics, Orszállás falvaké, míg a Bánságban Pádé és Székelykeve faluban tartják fogadott ünnepnek Sarlós Boldogasszony napját. Érdemes megjegyezni, hogy míg a magyar katolikusoknál kétnaposak a nagy ünnepek, addig a pravoszlávoknál három napig tart az ünnep. Nos, a közép-bánáti magyar Szentmihály faluban húsvét és pünkösd harmadik napja az említett fogadott ünnepek közé tartozik, hogy a falu lakossága ezáltal elhárítsa a vetést pusztítható jégverést. Ugyancsak jégverés ellen oltalmazó fogadott ünnepe a bánáti Szajánnak Szent Iván napja, míg a bácskai Temerinben Szent Illés próféta napját (július 20-át) ülik meg nagy pompával ma is ugyanebből a célból. A bánáti Szajánban és az onnan a Bácskába elszármazott telecskaiaknál is jégtől, zivatartól oltalmazó ünnep Illés napja. Ha az ünnep dátumát figyeljük, látható, hogy július 20. már nyárközépi jeles nap, de a búza cséplése akkor még 165
