Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Silling István: Jegyzetek a Dél-Alföld agrárkultuszáról
mellett számos olyan mozzanatot is megőriztek, amelyek sokkal korábbi hiedelmekre vezethetők vissza. Maga a körmenet is ilyen, hisz a varázskörvonás az egyik alapvető jellegzetessége, amelynek pedig egész sor változata figyelhető meg az élő néphagyományban is“ (kiemelés Jung 2000, 65). Egy újratelepített vidéken népszokások ősi gyökereit találhatjuk meg az ugyan keresztényiesített tavaszi határjárásokban, körmenetekben, amikor az egész település a természet, az égiek, az Isten kegyességét kéri a zöldellő gabonaföldekre. így volt ez a II. világháború végéig az április 25-ei, Szent Márk napi búzaszentelési körmenettel, amikor a nyugatbácskai Bezdán, Orszállás, Kupuszina, Telecska, Gombos, Doroszló, a közép-bácskai Bajmok, Csantavér, Topolya, Szenttamás, a kelet-bácskai Martonos, Felsőhegy, Mohol, Péterréve, Óbecse, a dél-bácskai Temerin, a bánsági Csóka, Magyarcsernye, Szentmihály, Pádé, Tóba, Torda, a dél-bánáti Székelykeve, Fejértelep, Udvarszállás, a szerémségi Maradék katolikus népe a templomból lobogókkal, baldachinnal, az Oltáriszentséggel kivonult a falu szélén található búzaföldre, hogy ott a pap liturgiát végezzen, könyörgő imát mondjon, s minden égtáj felé megáldja és megszentelje a határt, oltalmat kérve így a mindennapi kenyeret jelentő búzára. A meglátogatott határrész évenként változott. A megáldott búzaföld zsenge búzájából kis koszorúkat fontak a nők, s azt otthon szentelményként tisztelték, vagy pedig megetették a jószággal, hogy egészséges legyen. Doroszlón az aszszonyok még az imakönyvükbe is tettek ebből a szentelt búzából a jobb termésért. A pravoszláv lakosságú falvak közül kevésben tartottak ilyenkor búzaszentelési körmenetet, ők inkább Szent György napjára tették ezt a tavaszi határjárási könyörgő szokást. Mivel a délszláv családok egyik legelterjedtebb családi védszentje, s annak ünnepe, a szlava éppen Szent György, ezért az egész Vajdaságban szokás volt a djurdjevdanski uranak, a Szent György napi reggeli ébresztés, határjárás, harmatszedés, ünneplés. Magyar településeken pedig ritkább volt a virágvasárnapi körmenet, de például előfordult a szegedi kirajzású Rábén, Majdánban, Csókán, illetve a Szabadka szabad királyi városa által betelepített, s egymáshoz nem távoli két bácskai nagy faluban, Bajmokon és Csantavéren. Ugyanakkor a szerbeknél ez a kollektív könyörgés, jó termésért való imádkozás, a litija a virágvasárnapot megelőző szombaton, Lazareva subota napján szerte a vidéken ismert volt. Természetesen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik a keresztény egyház ezzel a tisztelettel, azonban ennek a tavaszi természetjárásnak, a templomon kívül történő áldozatnak apotropeikus jellege kétségtelen. A vajdasági szerbek Szent György napján is tartottak körmenetet a búzaföldekre, valamint Urunk mennybemenetelének (Spasovdan) ünnepén, ami a doroszlói, kupuszinai magyar, az őrszállási német katolikusok áldozócsütörtöki keresztjárásával (Bitstage) rokonítható. Hiszen ők is ugyancsak a falu szélén, tehát a búzaföldek közelében található, feldíszített kereszteket keresték fel, hogy ismét csak a szabadban, a termést ígérő föld közelében könyörögjenek az élelmet biztosító kedvező időjárásért. A Fruška gora és a Dél-Bánság szőlőtermesztő szerb, illetve német falvaiban a szőlőskertekbe vitték a tavaszi körmenetet. Jó időért, kedvező időjárásért könyörgő processzió pünkösdkor a bánáti magyar Szajánban volt, illetve a bácskai szerb Sztapáron, ahol a szentkúti litija során megáldották a búzaföldet és a szőlőskertet. Szerb szokás, hogy a körmenetben a férfiak búzaszemeket dobnak a résztvevőkre, s ezek a szemek, paraliturgikus szentelményként termékenységet és egészséget jelentettek annak, aki elkapta őket. Szent Orbán napján (május 25-én) ismét csak a szőlőjéről híres dél-bánáti, jobbára németek lakta Versecen, Fehértemplomban, illetve a bácskai magyar Felsőhegyen, valamint 164
