Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 - Acta Ethnologica Danubiana 8-9. (Dunaszerdahely-Komárno, 2007)
Tanulmányok - Silling István: Jegyzetek a Dél-Alföld agrárkultuszáról
Acta Ethnologica Danubianu 8-9 (2007), Komárom-Komárno Jegyzetek a Dél-Alföld agrárkultuszáról Silling István A címben megjelölt, viszonylag hatalmas tájat bemutatni, agrárvilágának kultikus vonásairól részletesen szólni nem lehet feladatom, ugyanis jómagam csupán a Duna és a Tisza közötti Bácskában vagyok otthon, s valamelyest ismerem a Vajdasághoz tartozó Nyugat- Bánságot, illetve szerény ismereteim vannak a történelmi Szerém megye keleti részén élő magyarok életéről. Ez a három részből összetevődő széles vidék szinte végig síkság, a földművelő és állattartó parasztok világa. Kivételt csupán a Dél-Bánságba benyúló Kárpátok képeznek a Versec környéki hegyekkel, illetve a szerémségi Fruska gora hegység, melynek északi lejtőin fordította magyarra a 15. század első felében Tamás és Bálint, a prágai egyetemen tanult két szerémségi magyar huszita pap a Huszita Bibliát, s amelyen fejlett szőlőművelés folyt már Mátyás király uralkodását megelőzően is. A 18. században vált e táj olyan színes konglomerátummá, amilyennek a 19. és 20. századi leírásokból ismerjük. A törökök feletti győzelmet követően, és a karlócai békekötés után jelenik meg a vidéken ismét a kereszténység és a földművelés. Azonban ettől az időtől kezdve ez a táj már a katolicizmus déli és az ortodoxia északi peremterülete, több-kevesebb protestáns színnel ötvözve. Ugyanis az újranépesítés során szerb, magyar, német, horvát, szlovák, ruszin, román, ukrán anyanyelvű lakosok egyaránt érkeztek a Dél-Alföldre. A táj földrajzi adottságai leginkább a földművelő parasztságnak kínáltak megélhetést, s ha a 18. században még nem is, de a 19. században ezt a vidéket aranykalászos rónaságnak, az ország éléstárának nevezték el. A nemzetiségileg vegyes népesség kultikus szokásai pedig az elmúlt századok alatt az élet sok területén érintkeztek, keveredtek, tarkítva így az ideérkezők autochton kultúráját. A közös sors és a közös gondok sok hasonlóságot eredményeztek a magyarok, a szerbek, vagy a németek népéletében, így az agrárkultusz terén is megannyi hasonló jelenséget jegyeztek fel, illetve ismernek fel ma is a néprajzkutatók. A legtöbb kultikus szokás - a lakosság főfoglalkozásából eredően - természetesen az agrártevékenységgel volt kapcsolatos, és java részük a tavaszi időszakhoz, az új élet megjelenéséhez kötődött, lett légyen szó termékenység- varázslásról, bajelhárításról, avagy krisztianizált szentkultuszról. A kultusz megjelenési formái közül kiemelkednek a közösségi áhítatok, melyeknek az egész településre, falura, tanyavilágra kiterjedő ereje volt. Hiszen ha a falu és határa szerzett oltalmat vagy bőséget, akkor minden ott lakó részesült abból. Jung Károly Régiek kalendáriuma című könyvében írja a következőket: „... a szertartásos körmenetek, valamint falu- és határjárások az egyház által keresztényiesített jelleg és külső megnyilvánulások 163
