Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)

Közlemények - Bagin Árpád: Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei

tett. Betonozást is említettek az ott lakók, az objektum stabilitását megerősítendő. A talapzat és a kereszt lemeszelt. A környék a gondozatlanság látszatát kelti. Mária Sojková (sz. 1926) szerint az objektum nem hozzáférhető, elhanyagolt: „Az Úr Jézusnak nem szabad ilyen ren­detlenségben lennie” („Pán Kristus nemá biť f takom bord’ielü”). Meg van róla győződve, hogy a kereszt „tulajdonosa” nem engedi be a látogatót. Kissé gúnyosan jegyezi meg, hogy az ott lakók „temetőn élnek” („oňi sú postavení na cintore”). Pálmajoriak a múltban már kezdeményezték a szakrális kisemlék áthelyezését közvetlen a főút mellé. A vizsgált objektum előtt cselédlakások, mögötte pedig az Ordódy-major meg­létekor még földút húzódott, ami a szájhagyomány szerint „régi római útvonal” (Sivok Peter, sz. 1946). Az út menti keresztnél az esti órákban az asszonyok rózsaíiizért imádkoztak, a napi teen­dők elvégzése után; a kommunizmus ideje alatt is (Pavlina Beskydiarövá sz. Machalová, 1915). Mindenszentek napján koszorút készítettek, virágot, gyertyát helyeztek el (Mária Sojková, sz. 1926). 4.3.2. Margitpuszta (Nová Trstená) szakrális kisemlékei Arról, hogy a szlovák telepesek 1922-ben érkeztek, a temetői nagykereszt felirata tanúskodik. Több mint tíz frivaldnádasi (Rajecká Lesná) család letelepedéséről tudunk. A családfők nagy része amerikai emigráns volt. A Zápisnica na Margit Pustej c. dokumentum alapján 500 ka­­tasztrális hold földet vásároltak (ez javarészt a mai település területét ölelte fel), s 1923 tava­szán már erősen építkeznek (Vašš 1999, 8, 11-12, 14). Temetői nagykereszt - 15 (veľkí kríž). A talapzat műkő, ennek legalsó része és maga a ke­reszt mészkő, INRl-táblával. A talapzatba helyezett tábla felirata: PANE JEŽIŠU KRISTE! Ty stiulnica všetkej milosti, Buď vždy na pomoci nám, ktorí sme z Tvojej Božskej milosti, sem z Frivaldu r. 1922 prišli. Tu odpočívajúcim našim milým, nech je tá zem slovenská ľahká, večné svetlo nech im svieti večne. " AMEN. 1931 Ez alatt egy kisebb gránittáblán a következő felirat: Obnovené v rokoch 1993 a 1997 veriacimi v N. Trstenej KAMENÁR F. HROMADA A mészkő keresztet egy Feiner nevezetű érsekújvári kőfaragótól vették 1600 koronáért. 1933- ban az objektumot Kvardian nevezetű pap szentelte fel Érsekújvárból, szeptember 3-án (Vašš 1999, 16, 18-19). Ha nem történt elírás, akkor a talapzaton lévő tábla már két évvel a felszen­174

Next

/
Oldalképek
Tartalom