Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Közlemények - Bagin Árpád: Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei
telést megelőzően elkészült. A talapzat egy részét műkőre cserélték a rossz állaga miatt, ehhez a település lakosai járultak hozzá fejenként 500 (v. 1000) szlovák koronával (Mária Nemčeková, sz. 1928). Az objektum műkő kerítését a margitpusztai származású František Hromada kőfaragó készítette el díjmentesen. A temetői nagykereszt körül művirág, talapzatán jobbára művirágkoszorú (az adatfelvétel idején takarták a feliratos kistáblát, 1997-ben nem), előtte friss virág. Az adatközlő, aki 1947-ben érkezett a településre, felfigyelt arra, hogy októberben minden nap térdelve (is) imádkoznak a temetői nagy keresztnél. Az összejövetel az 1950-es években megszűnt, egy ott élő ember hatásának köszönhetően. Fehér lepedőszerűséget magára öltve a sírra állt és ijesztgette az ott imádkozókat. Harangláb - 16 (zvonica). A temetőben, a temetői nagykereszt mögött található csővázas, bádogtetős harangláb északkeleti bejáróval. Előtte a betonba a következő keltezést írták: 20. 11. 1988. A fa bejárati ajtót levehették, ez a harangláb belsejében elhelyezett (mögötte műanyag virágok). A harang felirata, nem az eredeti tördelés szerint (Vašš 1999, 17-18): NA PAMIATKU PRÍCHODU NAŠEHO Z FR1VALDU NA MARGITPUSTU V ROKU 1922 OBETUJÚ NA ÚCTIVOSŤ SV. RAFAELA PRVÍ OBYVATELIA. A másik oldalán lévő felirat: ULIL R. HEROLD V CHOMUTOVË R. 1933 A harangláb oldalai nyitottak, elülső oldalánál fakereszt, tetején egy (fém)kereszt. A régebbi harangláb akácfaoszlopból épült, de a rossz állaga miatt másikat kellett építeni (Hromada František, sz. 1947). A felújítást Ján Pastorek végezte el 1987-88 telén díjmentesen. 1988. február 20-án fejezte be a munkálatokat (Vašš 1999, 20), pótolta a deszkákat az új bádogtetővel együtt. Az adatközlő fia gondoskodik általában a harang zsírozásáról (Mária Nemčeková, sz. 1928). A haranglábat a temetői nagykereszttel egy időben szentelték fel (lásd a fentiekben). Marián Vašš szerint Margitpusztán 1931-től temetkeznek, előtte a bagotai temetőt használták. Arról, hogy 1933 előtt volt-e a településnek ideiglenes haranglábja, nem tesz említést a szerző.131 Azt biztosan tudjuk, hogy 1933-ban a település harangot vásárolt (Vašš 1999, 16, 18). Az 1922-ben érkezett 12 család havonta váltotta egymást a harangozásnál. Ján Pastorek a felújítását követően mondta a margitpusztaiaknak, hogy kezdjenek el harangozni; aki nem tudott, az tanuljon meg. Az adatközlő, akinek férje harangozott, 60 éves korában kérte meg a keresztfiát a betanításra. Napjainkban hatan harangoznak, havi (kéthavi?) váltással (Kluchová, Tužinčinová, Voláriková, Barteková, Pastoreková, Nemčeková). Régebben naponta háromszor, ma többnyire délben és este, vagy csak délben harangoznak. A közelben lakó Kluchová nevezetű harangozik a temetések előtt, nagyjából 1993-tól. Ezelőtt mindenki a családjából küldött egy személyt. A településen, ha halott van, azt mindjárt tudatják a helyiekkel. A temetés napjáig aztán napi háromszor szól a harang, de a harangozás nem fizetett: „Isten nevében van” („Tő je f mene Božom”). Ha a pap kezdi a szentmisét a temetői halottasházban, akkor az adatközlő fia vagy egy közelben lakó harangozik (Mária Nemčeková, sz. 1928). 131 írja, hogy egy tüzeset után, 1936 37-ben felépítettek egy tűzöl tószertárt (Vašš 1999, 25). 175
