Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Tanulmányok - Ambrus Vilmos: Amatőr színjátszás Ipolyfödémesen
színjátszó társaság - amelyben az életkori megoszlás elég nagy volt: a 16-18 évesektől a 30-35 évesekig terjedt - igen összetartó volt, tulajdonképpen ennek legmarkánsabb megjelenési formája volt az amatőr színjátszás/ így csak kivételes esetekben fordulhatott elő, hogy a próbákról bárki is hiányozzék, konfliktusok nem voltak (vö. Ambrus 2003, 20). A próbákat mindenki szerette, s mivel többen csak a hétvégét töltötték falujukban, ez volt a ritka találkozási alkalmak egyike. A próbák szervezése, irányítása a Bodzsár László-Molnár Imre-Velebni Anna-féle csoporthoz köthető.'1 A próbák kezdetekor (november végén-december elején, hétvégéken, esténként) a kultúrház melletti klubhelyiségben gyűltek össze, de amíg Bodzsár László nőtlen volt, nála a szobában vagy a konyhában. Először olvasópróbákat tartottak, majd ezek begyakorlása után a kultúrházban színpadi próbákat. Ilyenkor már az említett szervező személyek adtak instrukciókat. A színjátszók egy alkalommal a lévai Garammenti Színpad egyik vezetőjét, Nagy Lászlót is meghívták (hasonlóra korábban nem volt példa). Egy színdarab próbája ekkor is nagyjából két-három hónapig tartott (egy esztrádmíísoré kevesebb ideig). Az amatőr színjátszás próbaidejét is meghatározta falun a mezőgazdasági munkák rendje és a munkamigráció: napközben elképzelhetetlen volt a próba, erre csupán hétvégén és esténként lehetett időt szakítani. A betanulás - a tanítók alatt - egyértelműen irányított, de egyirányú folyamat: a betanító személy utasított, instrukcióit kellett követni. Visszacsatolás nem volt, a szereplők mintákhoz igazodtak. Később közös tevékenységgé alakult át a próba, minden résztvevő aktív jelenlétére lett szükség. A betanítást kollektív munka, vagy rendezéshez hasonlatos tevékenység váltotta fel. A falusi amatőr színjátszás esetében nem beszélhetünk rendezésről, legfeljebb olyan szervezésről, irányításról, ami a rendezéssel hasonlatos jegyeket visel magán. A 20. század első felében a betanítás során jöttek létre az előadások, a betanítást valamilyen falubeli értelmiségi, kultúraközvetítő személy végezte. Tudatosabb lett az előadásra való felkészülés akkor, amikor egyrészt az állami intézmények célkitűzései között megjelent az amatőr csoportok számára szervezett szakmai továbbképzés (Magyarországon az 1960-as évek elejétől a Népművelési Intézet koordinálásával, de a 20. század első felében már voltak erre elképzelések), másrészt amikor maguk a színjátszó csoportok is túl akartak lépni a korábbi betanításos-betanulásos modell alapján készülő előadás-szervezésen. 8. 4. Az előadások szervezése A próbák még nem jelentik az előadásra történő teljes felkészülést, hiszen meg kell teremteni annak egyéb feltételeit is: össze kell állítani a jelmezeket, az előadás díszleteit, ki kell hir- 8 9 8 Bodzsár László úgy emlékezett vissza, hogy az ebbe a korosztályba tartozók közül a nőseket, férjeseket leszámítva nagyon kevesen voltak, akik nem vetlek részt a színjátszásban. „Ötöt se tudnák mondani (olyanokat, akik nem szerepeltek)”. 9 Közülük leginkább Bodzsár László volt az első számú vezető személyiség, egyfajta organizátor. Viszonylag későn, 36 éves korában nősült, addig IpolytÖdémcscn lakott. A/.ok közé tartozott, akik csak a hétvégét töltötték falujukban: Besztercebányán dolgozott. A szervezésre csak a péntek délutántól vasárnap estig tartó időszak állt rendelkezésére. Ilyenkor semmi mással nem foglalkozott, ahogy megfogalmazta: „A kultúrházban töltöttem el a szabadidőt.” Szerette az irodalmat, szívesen olvasott, mivel otthon nem kellett dolgoznia, minden idejét a színjátszásra fordíthatta. Könyvtárakat is látogatott, kapcsolata volt a környékbeli falvak színjátszóival és a Cscmadokkal. Még egy tényező is hozzájárult Bodzsár László organizátori szerepéhez. Munkahelyén vezető beosztásban dolgozott, szervezési feladatokat is ellátott. Ottani és falubeli státusát is jelentősen megnövelte, hogy szolgálati kocsival rendelkezett. A színjátszók között gyakorlatilag korelnök volt (mindössze egy férfi volt idősebb nála), jó szervezői képességeinek köszönhetően össze tudta fogni a színjátszók kisközösségét. Személyiségénél, habitusánál fogva alkalmas volt az irányításra. Hgyéniségét mindenki elfogadta, megbíztak benne. Utólag röviden így summázta tevékenységét: „A szervezés volt az én dolgom.” tizek a tulajdonságai tették lehetővé, hogy kiemelkedjen a színjátszók közösségéből, és éveken át vezetőként jobban mondva: formális vezetőként tevékenykedjen. 107
