Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2005 - Acta Ethnologica Danubiana 7. (Dunaszerdahely-Komárno, 2005)
Tanulmányok - Ambrus Vilmos: Amatőr színjátszás Ipolyfödémesen
detni, nyilvánosságra kell hozni az előadás időpontját, szükség esetén meghívókat kell készíteni, küldeni a falu vezető személyiségeinek. Ipolyfödémesen ezek közül nem mindegyik funkciót látták el a színjátszók, ekkor szükség volt például a falu mesterembereinek munkájára, segítségére is. A jelmezek és különböző tárgyak beszerzése úgy ment a legkönnyebben, ha kölcsönkértek a falubeliektől. Födémesen ez a két világháború között, de sokáig utána sem jelentett gondot, mert bizonyos eszközök sokáig használatban voltak, az egykori népviselet egyes ruhadarabjait pedig megőrizték. A színpad és a díszletek összeállításánál - jóllehet ezt is a szereplők kezdték el tervezni, készíteni - kénytelenek voltak a helybeli ácsok, asztalosok munkáját igénybe venni. A régi kultúrházban kisebb színpadon játszottak, ezt olykor ki kellett valahogy bővíteni. Az előadásokon, de már a próbákon is volt súgó. Az első és a második színjátszó korszakról tudjuk, hogy a tanító (Berta Sándor) felesége és lánya, 1945 után a tanítónő férjének (Bodzsár Ferencnek) a testvére mintegy „sminkesként” tevékenykedett az előadások előtt. Mindig szedtek belépőket. „Nem volt az nagy pénz” - mondta az egyik adatközlő. Az 1950-es években 5-10 korona volt; a gyerekeknek természetesen kevesebbet kellett fizetni. (Arra is volt példa, hogy a gyerekeknek külön előadást tartottak, ezt főpróbának is nevezték.) A belépők árát a szereplők határozták meg. A bevételt a legtöbbször felhasználták valamire: kellékeket, jelmezeket vásároltak, de ha megmaradt valamennyi, azt az év végén szétosztották egymás között, mindenki ugyanannyit kapott, a tanítónő is. A bevétel másfajta felhasználására az 1970-es évekből tudunk mondani példát. A Csemadok-korszakban egyrészt szintén kellékeket vásároltak belőle, másrészt - összefüggésben az autóbuszos kirándulások falusi megjelenésével és elterjedésével (Szuhay 1994, 362) - egész napos vagy többnapos kirándulásokat, utazásokat szerveztek. Természetesen ezt a Csemadok is segítette, kiegészítette a költségeket. Az ipolyfödémesi színjátszók így jutottak el Pöstyénbe (Piešťany), Egerbe, Budapestre. Elterjedt szokás volt még az is, hogy a szereplőknek, szervezőknek valamilyen könyvet, emléktárgyat, ajándéktárgyat vásároltak. Az előadások kihirdetése többféleképpen történt. Leggyakoribb formája a plakátok elhelyezése volt. Ezeket a falu központjában és az üzletekben, kocsmában tették ki. Készítésüket a tanítónő vállalta, később a színjátszó kör női tagjai. Ilyeneket vittek más falvakba, egy-két héttel a „vendégszereplés” előtt. Valamennyi előadást megelőzően hangszórón is bemondták a kezdés időpontját. Gyakori volt, hogy kidobolták az előadásokat. 1979-ben Tamási Áron: Énekes madár című darabjának bemutatója előtt a szereplők jelmezbe öltözve járták a falut. Egy órával az előadás előtt a kultúrháztól indultak el, végigvonultak az utcákon, énekeltek, táncoltak, doboltak, vagy ahogy egy adatközlő fogalmazott, „reklámozták a színdarabot”. Az eseményt a Csemadok-krónika is megörökítette: „Az előadást megelőzve mindkét helyen verbuválásra nézőtoborzásra került sor. Vidám dobszóval, tarka énekekkel, tánclépésben vonultak végig a szereplők a falun, s a nézelődőket, kíváncsiskodókat bizony még ki is forgatták. Toborzásként a darab vidám részleteiből idéztek: »Figyelem! Figyelem! Közhírré tétetik, hogy községünk határában elszaporodtak a varjak! Ezért mindenkinek kötelességévé tétetik, hogy...« (...) Ilyen, s egyéb vidám énekléssel történt a toborzás, amely igen sok nézőt vonzott az előadásra. A toborzókat még a hűvös időjárás sem tartotta vissza. Bár öltözékük könnyesnek (sic!) tűnt, belülről fűtötte őket a nagynak mutatkozó sikerélmény” (Csemadok-krónika é. n., ősz. n.). Külön meghívót kapott az előadásokra a plébános és a helyi nemzeti bizottság elnöke, nekik az első sorban tartottak fent helyeket. A falusi amatőr előadások előkészítésénél két főbb tendenciát észlelhetünk. Az egyik, hogy a színjátszók alkotta mikroközösség már az előkészületekkel is hatást gyakorol környezetére. A díszletek készítése például nagyban hasonlít a társasmunkákhoz: több ember és 108
