Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Tanulmányok - Vajda László: A mi csoportunk és az idegen csoportok
megjelenési formáival az állítólagosán „egyszerű" zsákmányoló-társadalmak körében éppúgy találkozunk, mint az ipari országok népei esetében, a bibliai időkben vagy a klasszikus ókorban éppúgy mint a középkorban vagy a modern időkben. Olyan jelenségről van tehát szó, amely bizonyíthatóan az emberi társadalom történetének meghatározó és tartós erői közé tartozik. Megszámlálhatatlan formában jelenhet meg, az irigységtől a csodálatig, a finnyás lekicsinyléstől a genocídiumig. Elterjedt azonban az a nézet, hogy az idegen(ség) - idegen emberek, életmódok, szokások - elutasítása az ember lényében mintegy előprogramozva mélyen bevésődött tulajdonság lenne, melynek hatásait kulturálisan legfeljebb enyhíteni, irányítani lehet. A probléma azonban olyan súlyú, hogy nem szabad ilyen leegyszerűsítve kezelni. Népnevek Az etnocentrizmus markáns példáiként szokás bizonyos nép- és törzsneveket idézni. Az amerikai sarkkör azon lakói, akiket a környező indián törzsek eszkimóknak (tehát „nyershúsevőknek”) neveztek, saját magukat inuit névvel illetik. Ez utóbbi szó pedig egyszerűen „embert" jelent és ez az önmegnevezés - így a közismert magyarázat - egyszersmind azt fejezi ki, hogy az összes nem-eszkimó viszont nem ember. Az ainu népnév is - Hokkaido, Sachalin és a Kúrili szigetek japánok előtti lakosságának önelnevezése - szintén nem többet s nem kevesebbet jelent, mint „ember”. A kanaka kifejezésnek ugyanez a gyökere: a 19. század közepe óta az európaiak ezzel a - némelyek szóhasználatában negatív mellékzöngéjűvé vált - szóval illették az óceániai szigetvilág lakosságát általában, miközben eredetileg Hawaii őslakosságának önelnevezéséről van szó, és egyszerűen „ember”-t jelentett. Az „ember” és a „saját nép” kifejezések értelmi egybeesésére példák tucatjait lehetne még felhozni az amerikai indiánok, továbbá a szibériai, délkelet-ázsiai és afrikai népek köréből. Számos népnév nem önelnevezés, hanem idegenektől származik. Az etnocentrizmus barátságtalan tendenciái itt is jól kimutathatóak, csak ellenkező előjellel: azok, akik ezeket a neveket adták, nem önmagukat, legalábbis nem közvetlenül önmagukat akarták a világ közepére helyezni, hanem a megnevezetteket rossz, előnytelen fényben feltüntetni. Nincs hiány olyan gúnynevekben sem, amelyek az érintett nép butaságát, erkölcsi vagy kulturális csekélyértéküségét vagy egyenesen állatiasságát emelik ki. Néhány évtizede sok japán az ainukat nem a saját nevükön nevezte, hanem e kifejezés elferdített alakját, az aionot használta (ami a japánban „kutyafattyat” jelent) vagy az emishi, illetve ebi su nevekkel illette őket, amelyeket mint „vad”-at lehet lefordítani. A régi Kínában az etnocentrizmus egy sajátos formája a hagyományos világrend szerves alkotóelemeként működött: „Ahogy az égbolton a sarkcsillag szilárdan a középen található és minden más csillag körülötte kering, a földön ugyanúgy a központi uralkodó, a császár, mint az Ég Fia lenne az a nyugvópont, amely körül az emberiség mozog (...). A császári rezidencia és tágabb értelemben a Középbirodalom (..) a centruma a lakott világnak, kiindulópontja minden kultúrának és civilizációnak. A Középbirodalom körül csoportosulnak a külső országok (...) és a centrumtól egyre növekvő távolságukkal egyre csökken kultúráltságuk, civilizáltságuk is” (Wolfgang Franke). A több mint kettőezer esztendeje használatos zhongguo, „Középbirodalom”, illetve zlionglnia, „virágzó Középbirodalom" formulák (megőrződve a Népköztársaság hivatalos megnevezésében is) semmiképpen nem csupán díszítő metaforaként szolgáltak. Az irodalomban meghonosodott kifejezés: „A Közép Birodalma” szintén a klasszikus kínai államtan etnocentrizmusát tükrözi vissza: Kína középpontja és csúcsa az alacsonyabbrendü idegen népek koncentrikusan és hierarchikusan tagolt világának. Ez az eszme persze nem felelt meg a történeti valóságnak (maga a kínai nagy fal sem tudott éles határvonalat vonni a kínaiak és a sztyeppéi népek között, az idege-12
