Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken
Összegzés Bevezetőmben említettem, hogy a komparasztika módszerét alkalmazva bemutatom a kutatott területen élő többi nemzetiség fényképhasználatát is. Eddigi kutatásaim alapján eddig szinte semmilyen különbséget nem tudtam megállapítani. A romák esetében csupán a fényképek számaránya alacsonyabb, azonban ez a gazdasági helyzetükkel magyarázható. Ha viszont a romák olyan anyagi helyzetben vannak, hogy állandó síremléket állítanak, akkor csak nagyon ritkán marad el a fénykép, s a nemrégiben megjelent új technikai megoldást is előszeretettel alkalmazzák minden korosztály síremlékén. A temetői fényképhasználat tehát etnikai szempontból egységesnek mondható Dél-Szlovákia településein. Felekezeti szempontból ugyancsak nem sikerült különbségeket megállapítani, itt is csupán a fényképek számaránya tér el, mégpedig - eddigi kutatásaim alapján úgy tűnik - a katolikusok javára. Ez a különbség azonban inkább a 20. század első felére vonatkozik, később ez is fokozatosan kiegyenlítődött. A zsidó vallás alapelveiből adódik, hogy egyetlen olyan, egyértelműen zsidó síremlék sem található, amelyen fényképes ábrázolás szerepelne. A kisebb egyházak, mint pl. a Jehova tanúi vonatkozásában bár eléggé ellentmondóak az adatközlők információi, eddig arra a megállapításra jutottam, hogy az ehhez a felekezet tartozó családok hozzátartozóik síremlékére nem helyezik annak fényképét. Ezen, s a többi kisebb egyház vonatkozásában még alaposabb, konkrétabb kutatásokra van szükség, hogy megállapításaink megbízhatóak legyenek. Mivel csupán 1989 óta vallhatják meg nyíltan hitüket, környezetükben nem mindenki számára világos felekezeti hovatartozásuk, s eddigi ismereteim szerint a síremlékeken sem használnak sajátos szimbólumokat. Az ateisták körében ugyanolyan közkedvelt a fényképes síremlékek állítása, mint a történelmi egyházakhoz tartozó személyek estében. A fényképhasználat terén nem fedeztem fel különbségeket az egyes sírjel típusokat illetően sem. A drága márvány síremlékeken ugyanúgy szerepelnek fényképek, mint pl. a faragott kereszten (pl. Rozsnyó köztemetőjében). Különösebb területi sajátosságok sem mutathatóak ki Dél-Szlovákia egyes régióit illetően, csupán a síremlékeken szereplő szentképek esetében figyeltem meg, hogy vallásosabb vidékre jellemző, elsősorban a Zoborvidékre, amely magyar nyelvszigetnek számít. Etnikai sajátosságról azonban mégsem beszélhetünk, mert ez a jelenség a környező szlovák településeken ugyanúgy jelen van. A Zoborvidék, valamint Nyitni tágabb környékén megfigyeltem, hogy a gravírozással készült képmások a síremlékeken szinte alig, vagy pedig egyáltalán nem fordulnak elő. Ez főleg azon falvak esetében figyelemre méltó, ahol a porcelánfotó aránylag gyakori volt. Különösen szembetűnő ez pl. Menybe, vagy Alsócsitár esetében. Hogy jobban megértsük, milyen megfontolások ösztönzik a síremlékek állíttatok a különféle formák és módszerek megválasztásánál, egy alapos mentalitásvizsgálatra lenne szükség, ez azonban egyelőre nem képezte kutatásom tárgyát. Eddig csupán feltételezéseink vannak, ezek alapján elhamarkodott lépés lenne általános következtetéseket levonni. Többek közt fontos lenne azt is alaposan megvizsgálni, hogy egyes társadalmi rétegeknél milyen mértékben terjedt el a temetőbeli fényképhasználat. Eddigi vizsgálataim során azt tapasztaltam, hogy az adatközlők elég nagy többsége (akik nem teszik rá elhunyt hozzátartozójuk képmását a síremlékre) elítélően nyilatkozik a fényképes sírok állításának szokásáról abban az esetben, ha idősebbek gyakorolják. A középkorosztályt illetően már megoszlik a véleményük, s azzal pedig (ritka kivétellel) egyetértenek, ha fiatalok síremlékére kerül fénykép. Több adatközlő úgy vélekedett, hogy ,,liál én nem akarnám saját magamat nézni a síron, mint egyesek. Sok asszony ráadásul sokkal tovább él, mint az ura, oszt a fiatalkori képe van a síron
