Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken

A közösség tehát a fiatalon elhunytak esetében készített fényképes síremlékek állítását csekély kivétellel helyeslik, de az idősebbeknél már nem minden esetben. Még azzal a gyakorlattal szemben is toleránsabbak, ha csupán az elhunyt házastárs portréja kerül ki, s a még élőé nem. Azok az idősebb emberek, akik fényképes síremléket készíttetnek elhunyt házastársuknak, természetesen más véleményen vannak. Ok úgy tartják „hadd lássák, hogy ki is fekszik a sírban, hadd emlékezzenek majd ránk az unokák, legalább tudni fogják, hogy is néztünk ki!" Figyelemre méltó, hogy ezek az emberek nagy része viszont elítéli azt a gyakorlatot, ha még élő házaspár előre elkészíti saját fényképes síremlékét. Az új keletű portrékészítésről az adatközlők zömének az a véleménye, hogy sokszor torzít, de ennek ellenére nem tartják rossz módszernek, mert úgy vélik, ..örökre megmarad". A fényképes sírok megítélése tekintetében tehát bizonyos ellentmondást fedezhetünk fel. Adatközlőim beismerik, hogy annak ellenére, hogy ők nem készíttetnének fényképes síremlékeket, a temetőn járva (akár otthon, akár idegenben) mégis inkább az ilyen síroknál időznek tovább, szívesen megnézik az elhunyt portréját, s ilyenkor a feliratot is elolvassák, hogy több információhoz juthassanak. A síremlék készíttetői elérik céljukat, gyakran késztetik a temetőlátogatókat megállásra szerettük (vagy saját) síremléküknél. Megállapíthatjuk tehát, hogy a fényképek figyelemfelkeltő funkciója kétségbevonhatatlan.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az elhunytra való emlékezésben a fényképeknek nagy szerepük van minden dél-szlovákiai etnikum temetkezési szokásaiban, s különösebb területi sajátosságok sem mutathatók ki. A falvak és városok temetőinek fényképhasználatában sem figyeltem meg különbségeket, mindkét helyen ugyanaz a tendencia tapasztalható a fényképhasználat esetében. A fentebb felsorakoztatott példák azt is bizonyítják, hogy segítségükkel - ha csupán közvetve is nem csupán az elhunytra, hanem sok más összefüggésre, történésre is emlékeztethetnek bennünket. A fényképek arra motiválnak bennünket, hogy több információt szerezzünk az elhunytról, s ha szerencsénk van, akkor ezeket az információkat az adatközlők segítségével meg is kaphatjuk, A kérdéseket a fényképek szülik, ezek keltik fel érdeklődésünket, tehát ha nem lennének, a temetkezésről és a kultúra különböző területeiről is valószínűleg sokkal kevesebb információhoz juthatnánk. A jövőben is hasznukat vehetjük a kutatásban is, hiszen a fényképes sírok száma a temetőben nem csökken, csupán kivitelezés technikája változott meg. E változás lehetővé teszi, hogy a képmások mindaddig megmaradjanak, míg maga a síremlék létezik. Információs értékük már valamivel kisebb, mint a hagyományos fényképeké, azonban nem tudhatjuk előre, a jövőben milyen irányban fejlődik tovább a képmáskészítés technikája, s az elhunytak milyen jellegű ábrázolását részesítik majd előnyben. A fentebb tárgyalt út menti haláljelek esetében már szóltam arról, hogy egy esetben a maratásos technikával készült képmást lecserélték porcelánfoglalatos hagyományos fényképre. Hogy ez egyedi eset marad, vagy többen is visszatérnek ehhez az ábrázolási módhoz, nem tudni. Lehetséges, hogy néhány év vagy évtized múltán erre a kérdésre is választ kaphatunk.

122