Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2003-2004 - Acta Ethnologica Danubiana 5-6. (Dunaszerdahely-Komárno, 2004)
Tanulmányok - L. Juhász Ilona: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti haláljeleken
pen jelképes síroknak tekinthetjük. Dél-Szlovákiában nyugat-európai hatásra a 20. század második felében kezdett elterjedni ez a jelenség, az állandó haláljelek száma az utóbbi szűk húsz esztendőben, elsősorban az 1989-es rendszerváltást követően rohamosan megnőtt (vő. L. Juhász 1998). Ez részben a gépkocsik számának fokozatos emelkedéséből következik: számos olyan nyugati gépkocsi került ekkor forgalomba, amelyeknél a gyorsulási sebessége jóval meghaladta az addig használatosakét, s maximális sebességük jóval magasabb az addig megszokott átlagnál, így a gyorshajtás következtében sokkal többen lelték halálukat a közutakon, mint az 1989-et megelőző időszakban. A baleseteket kiváltó hagyományos okok mellett (figyelmetlenség, gyorshajtás, ittas vezetés) az 1989-es rendszerváltás követően újabbak is megjelentek, ilyen pl. drog terjedése, de a mobiltelefon használata is okozott már közvetve halálos közúti balesetei. Mivel a haláljelek állításának szokása tájainkon csak az elmúlt 2-3 évtizedben terjedt el, ebből adódik, hogy a maradandó, kőből vagy márványból készült jelképes síremlékek állításának szokása is újabb keletű. Ebből következik, hogy a fényképek is később jelennek meg ezeken. A haláljeleken már nem találhatunk egész alakos fényképeket, csupán arcképeket. A fényképhasználat temetőbeli változásai részben visszatükröződnek tehát a haláljeleken is, de bizonyos eltéréseket is megfigyelhetünk. A fa-, illetve fémkeresztekre gyakran csupán fóliába burkolt fényképeket erősítenek fel, amelyek nem túl hosszú életűek, aránylag hamar kifakulnak. Néhány esetbe ezeket kicserélik egy másik fényképre, de legtöbbször csupán eltávolítják a fóliát és új képmás nem kerül a helyére. Ha néhány éves késéssel is, de az új keletű, maratásos eljárással készített képmás is megjelent a haláljeleken. Eddig csupán elvétve találkozhatunk ilyennel, de a temetőkhöz hasonlóan itt is fokozatosan növekszik a számuk. Az egykori Hont vármegyében található Palást település előtti útkereszteződésben egy motorkerékpáros baleset következtében elhunyt fiatalember halálának helyét eredetileg csupán egy fémkorpusszal díszített fakereszt jelölte, amelynek helyére rövid időn belül egy kőből készült állandó haláljelet állítottak, erre a balesetben elhunyt fiatalember majdnem a haláljel magasságával megegyező méretű fényképe is rákerült. Kis idő múlva a fényképet eltávolították, viszont a betonból készült haláljel felső részébe a fiatalember szitanyomásos eljárással fekete márványlapra rávitt képmását helyezték el. E palásti haláljel kapcsán azonban egy szokatlan jelenséget figyeltem meg, amelyre eddigi kutatásaim során a temetőkben sem volt példa. A maratásos eljárással készült képmást rövid időn belül ismét kicserélték a hozzátartozók, mégpedig egy hagyományos, porcelánfoglalatban elhelyezett fényképpel, amelyet a haláljel fölső részének közepén helyeztek el. Ez a jelenség figyelemre méltó, mivel a baleset időpontjától ez már a haláljel negyedik változata, s a képmás pedig háromszor változott. A csere oka eddig ismeretlen számomra, azonban valószínűsíthető, hogy a maratásos eljárással készített képmást nem tartották elég élethünek, s ezért tértek inkább vissza a hagyományos porcelánfoglalatos fényképhez. A temetőbeli síremlékekhez hasonlóan az állandó haláljelek közül a fából illetve fémből készült kereszteken is előfordulnak szentképek, ebben az esetben azonban a Mária-ábrázolás egyforma arányban szerepel a mind a férfiak mind a nők haláljelén. Ha viszont a szentkép idővel kifakul, illetve tönkremegy, már nem cserélik ki újra, mint ahogyan azt a balesetet szenvedő személy fényképe kapcsán teszik. A maradandó haláljelek állításával a hozzátartozók - ugyanúgy, mint a temetői sírjel esetében is - arra törekednek, hogy szeretteik emléke lehetőleg hosszú ideig megmaradjon, s ne csupán a temetőben, hanem ott is, ahol örökre elveszítették őket. Azon túl, hogy a fényképes haláljelek (s nem csupán azok) egy konkrét személyre emlékeztetnek, (másodlagosan) mementóként is szolgálnak, figyelmeztetnek, hogy azon a helyen valaki tragikus balesetet szenvedett, így arra készteti az arra járókat, hogy óvatosabban közlekedjenek. 117
