Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)

A szlovákiai magyar néprajzi kutatás és az Etnológiai Központ. Eredmények és feladatok. Tudományos tanácskozás Komáromban 2002. október 5-én - Selmeczi Kovács Attila: A lokális és regionális monográfiák megjelent köteteiről

A Lokális és regionális monográfiák megjelent köteteiről Selmeczi Kovács Attila A Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központ­ja a szlovákiai magyarság kutatásának legfontosabb bázisin­tézménye. Tudományos feladatköréből adódik, hogy a népi kultúra sokrétű feltárása során olyan monografikus munkák kiadását is magára vállalta, amilyenek a magyarországi nép­raj zkutatásban évtizedek óta megszokottak. Ugyanis a táj­monográfiák a szakmai mélyfúrás (az életmód, táj ismeret alapos feltárásán) túl a honismeret területén a helyi identitás erősítéséhez is számottevően hozzájárulnak. Ennek a törekvésnek felel meg a Központ első terjedel­mes kiadványa (Kisgéres. Hagyomány és változás egy bod­rogközi falu népi kultúrájában. Szerk. Viga Gyula. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2000. 319 p.). Amint a kötet beve­zetőjében Liszka József sorozatszerkesztő megállapította, a kutatás és feldolgozás ez esetben “nem elsősorban az archaizmusok összesöpörgetésére irányult, hanem a hagyományosnak vélt életforma és az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások konfrontációjából adódó mozgóképre összpontosított”. A monográfia szerkezeti felépítése a jó hagyományokat követő komplexitást mutatja: a természettudományos szempontú összegzések szervesen kapcsolódnak az emberközpontú vizsgálatokhoz. A tanulmányok többségét történeti szemlélet jellemzi, sorrendjük is a törté­netiséget követi. Az első feldolgozás nagy vonalakban szinte az egész monográfia mondan­dóját összegzi (Boros László: Táj és ember). A mintaszerű emberföldrajzi vizsgálat nagy te­ret szentel a természetföldrajzi adottságoknak, rámutat a földrajzi tényezőknek az emberi életre, különösen a gazdálkodásra gyakorolt hatására. Kiemeli a hagyományos életforma sa­játosságait, ami a bodrogközi településen elsőrendűen a vízhasznosításban, csíkászatban, gyümölcstermelésben és a rideg ökörtartásban jelentkezett. A feldolgozás figyelmet fordít a település mai erőforrásainak számbavételére, megállapítva, hogy a falu az elmaradott mező­­gazdaság miatt manapság válságövezetnek számít. A következő tanulmány a természeti kör­nyezet részletes leírását nyújtja a növény- és állatvilág beható ismertetésével (Bogoly János írása), utalva a helyi jellegzetességekre. A helytörténeti monográfiák elmaradhatatlan része a településtörténet, ami ebben az eset­ben a kezdetektől 1945-ig elsőrendűen az agrárgazdaságról ad áttekintést. Hőgye István az 1725-ös jobbágyösszeírásra építve részletesen foglalkozik a helyi jellegzetességnek számító kétnyomásos gazdálkodás megőrződésének okaival. Névszerinti felsorolást ad közre a telkes jobbágyokról, ismertetve a szántóterület és a marhaállomány méretét is. 53 család adatai alap­ján nyújt tanulságos népességtörténeti áttekintést. A gazdag forrásanyagból közölt egyik ér­dekesség a helyi rabok folyamodványának ismertetése a saját házépítés idejére való idősza­kos felmentésre. A szerző továbbá részletesen elemzi az 1920-as években szerveződött Onc­­sa-telep építéstörténetét is. A következő tanulmány szerzője, Tamás Edit részletes népesség­­történeti-statisztikai elemzést végzett el a 18-20. század időszakáról, a korabeli népesség-ösz­­szeírások adatainak számbavétele alapján. Különösen figyelemre méltó a II. József-féle nép­­számlálás összevetése az 1869. évi összeírásokkal. A tanulmány kiemeli az anyanyelvi viszo­nyokat is: a statisztikai források stabilan magyar nyelvterületnek tüntetik fel a települést, aho­va csak a két világháború között kezdődött meg a szlovák betelepülés. 234

Next

/
Oldalképek
Tartalom