Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
gyár néprajzkutató, Herman Ottó egyik korai közlését, amelyben mindjárt a műfaj interetnikus vetületeire is rámutat. A rimaszombati magyarok öreg harangja mélyen, vontatottan, a helyben sült finom fehér búzakenyérre utalva a következőket mondja büszkén: Búza - kenyér! Búza - kenyér! A közeli, szlovák lakosságú Cserencsény falu kis harangja, a helyben termő szegényes rozsra utalva, ezt hajtogatja szaporán: Žitný chleb - žitný chleb [rozskenyér - rozskenyér] Rimabrézó határa még szegényebb, népe kenyér dolgában nemigen válogathat, de a „látszat kedvéért“ mégis tart három kis harangot, amelyek a következőket hirdetik: Chôdzi jaki len bi bolo - chôdzi jaki len bi bolo! [akármilyen, bár csak volna - akármilyen, bárcsak volna] Hasonló, „feleselő“ harangszó-magyarázatokat a kutatók a Kárpát-medence több helyéről is feljegyeztek. Lukács László, aki több dolgozatában is kitért a harangok szavának magyarázatára, s annak főleg német párhuzamaira és szépirodalmi vonatkozásaira, egyazon harangszó-magyarázat magyar és német nyelvű variánsait is közli a Dunántúlról. Roland Graf kultúrhistóriai szemléje során viszonylag bő térben foglalkozik a halottért való harangozás szokásával. Nos, térségünkben ennek a harangszónak a szavát is értelmezte a vidék lakossága. A kisalföldi Kürtön például úgy mesélték nekem a nyolcvanas években, hogy gazdag halottnak azt mondja a harang: Selyem - bársony, selyem - bársony, míg a szegénynek: Ringyrongy, ringy-rongy. A már említett František Bartoš közlése szerint hasonló módon értelmezték Eszak-Morvaországban is a harangok szavát. Ott a szegénynek így szólt a harang: Nie neméi - nie neméi! Bezzeg, ha mezőkkel, rétekkel, házakkal rendelkező gazdag volt az elhunyt a harang sem mondja, hogy semmije sem volt: Pole - lúky - dúm, pole - lúky — dûm. Európai összefüggésekben tárgyalta a kérdéskört Voigt Vilmos, míg Jung Károly elsősorban a műfaj elterjedését a jugoszláviai magyarok körében, illetve annak délszláv és német kapcsolatait vizsgálta. Visszatérve a tizenegy órai harangszó kérdéséhez, megemlítendő, hogy térségünkben több helyen tradicionálisan bizonyos történeti eseményekhez kapcsolják a harangok ekkori megszólalását. Kőszegen annak emlékére harangoznak naponta tizenegy órakor, mivel 1532-ben Jurisich Miklós várkapitány eredményesen megvédte a helységet I. Szulejmán ostromával szemben. Érsekújvárott azt tartják, hogy 1685-ben ebben az órában űzték ki a keresztény seregek a törököt a várból, s ennek emlékére szólalnak meg naponta tizenegy órakor azóta is a harangok. Komáromi tradíció szerint tizenegy órakor az 1763-as nagy földrengés emlékére szólalnak meg napjainkban is a templomok harangjai. Roland Graf írja, a katolikusoknál korábban szokásban volt, hogy májustól októberig a harangszó esténként a rózsafüzér elimádkozásához hívta a híveket. A közös ájtatosság végén az Urangyala ima elmondását harangszó kísérte. Nos, az itt említett harangszó hivatalos bevezetése a régi magyar jogban tájainkhoz kapcsolódik. Az 1309. évi udvardi zsinat rendelte el ugyanis e harangszó bevezetését, ami a reformáció ideje alatt ugyan kiment a szokásból, de a jezsuiták később újra meghonosították. Mint láthattuk, a témának széleskörű európai feldolgozottsága van és még széleskörübb lehetne' Liszka József Irodalom Bartoš, František 1880 Naše deti. Praha. Herman Ottó 1891 A harangok szava és még valami. Ethnographia 2, 323-330. p. 145
