Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Szemle
középületek kis tornyaiban, ritkábban külön álló harangtornyokban (Vom Glockenläuten auf dem Lande. In vielen Orten ohne Kirche gab es eine Dorfglocke. 262-331. p.). A szerző (aki mellesleg a honismeret egy mára már lassan kiveszőfélben lévő fajtáját képviseli, akinek gazdag prehistorikus magángyűjteménye van - a témakörről hiteles szakmai leírásai -, a térség kisemlékeinek buzgó kutatója, dokumentátora és felújítója, miközben fáradhatatlan publicista és népművelő), szóval a szerző egy kultúrhistóriai szemlével kezdi. Ennek keretében a harangok helyi (!) funkcióit, a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, hiedelmeket, mondákat veszi számba, szól a harangok szerepéről a hazafias költészetben, majd egy katalógusszerű jegyzékben a térségben számba vehető harangokat számba is veszi. A rendkívüli módon adatgazdag tanulmánynak most azokat a vonatkozásait veszem sorra, amelyek számunkra, itt a Kárpát-medencében is figyelemre méltóak lehetnek. A harangzúgásnak az európai kultúrában (és hát nem csak ott) minden korban nagy jelentőséget tulajdonítottak. Szinte minden település lakói büszkék templomuk harangjának szép csengésére. Ezért - írja Graf - Bajorországban különféle alkalmakkor a rádióban-televízióban más-más régiók híres-neves harangjainak a hangját is közvetíteni szokták. Nos, a budapesti Kossuth-rádió évtizedek óta (a kommunizmus időszakában is!) sugárzott déli harangszót. A magyar államalapítás ezredik évfordulója alkalmából, immár több mint másfél esztendeje ugyanez az adó a Kárpát-medence hetente más-más harangját szólaltatja meg délben, előtte ismertetve az adott település és a templom történetét is a hallgatókkal. Úgy gondolom, ez is ékesen példázza a harangok szerepének kiemelt fontosságát a 21. században is. Feltűnő, hogy a térségünkben templommal nem rendelkező településeken látható haranglábak vagy harangtornyok a Roland Graf által tárgyalt területen csak szórványosan fordulnak elő. Erre maga a szerző is rámutat. Itt a harangok inkább a magán- vagy különböző középületek (iskolák, községházak stb.) tetőszerkezetéből kialakított kis tomyocskákban kaptak helyet általában, ha nem volt a településnek saját temploma. A harangozás idejével kapcsolatban Roland Graf kifejti, hogy az általa vizsgált térségben az evangélikus közösségekben rendszerint reggel hat, majd tizenegy, illetve este tizennyolc órakor harangoznak. A római katolikusoknál viszont a fentebb említettek mellett délben tizenegykor, illetve tizenkettőkor is. Számunkra, magyarok számára egyértelmű, hogy a déli tizenkét órai harangszó 1457 óta, III. Callistus pápa rendelete értelmében Hunyadi János 1456. évi, a török felett aratott nándorfehérvári győzelmére emlékeztet (a magyar nyelvterületen ez a harangszó egyébként hagyományosan a szoptatós anyáknak a szoptatás idejét is jelezte). A tizenegy órai harangszó gyakorlatára a szerző egy teljesen praktikus, regionálisan elterjedt magyarázatot talált. A zseb- és karórák elterjedése előtt ez jelezte ugyanis a határban dolgozóknak, hogy lassan szedelődzködni kell az ebédhez, a háziasszonyoknak pedig, hogy készülődni kell, elkezdhetik a gombóc főzését. Ezért sok helyen - mivel a hagyományos bajor étrendben hetente legalább három napon főztek gombócot - „gombóc-csengetésnek“ (Klößläuten) is hívják ezt a harangszót. A harangszó hasonló funkciójának az értelmezését engedi meg František Bartoš közlése, miszerint Észak-Morvaországban a délben megszólaló harang így figyelmezteti a mezőkön dolgozó munkásokat: Cingilingi bőm, podme chlapci - dóm! Lukács László is több magyarországi német és magyar adatot közöl, miszerint a déli harangszó azt közli a határban dolgozókkal, hogy Tál mellé! Tál mellé! Az említett közlésekből viszont nem derül ki, hogy a tizenegy vagy tizenkét órai harangszóra vonatkoznak-e? A fenti két példám kapcsán itt egy kis kitérőt kell tennünk, mégpedig a harangok szavának népi magyarázatának kérdésére. Ezzel Roland Graf nem foglalkozott részletesebben, ilyen magyarázat mindössze az általa említett harangmondákban fordul elő. Erre a különös „műfajra“ mind a német, mind a magyar folklorisztika (de más európai népek néprajza is) már viszonylag korán felfigyelt. A teljesség igénye nélkül hadd említsem itt meg a német származású ma144
