Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Kisebb közlemények
konok és barátok választódtak szét, és ekkor kezdődött a Sobothban élő kétnyelvű kisebbség rejtőzködése. Vonatkoztathatóak voltak rájuk az SHS-állam territoriális követelései, s végül tudatosítaniuk kellett, hogy nem tartoznak többé egy multietnikus, polyglot államba, hanem egy németnek definiált Ausztriába, “Deutschösterreich”-ba. Bizonyos értelemben egy második határvitára is sor került a második világháború végén: súlyos, 1944 őszétől 1945 májusáig, a világháború végéig tartotó harcok dúltak a “Lackov odred” nevű szlovén partizánok, és a német katonai alakulatok közt. A jugoszláv határt 1955-ig teljesen lezárták. A kétnyelvű kisebbséget azonban az 1955-ös állami szerződés VlI-ik cikkelyének ellenére sem ismerték el. Általánosságba véve az 1960-ig tartó időszakra jellemző az asszimilációs elnyomás: a szlovén nyelv használata bizonyítéknak számított arra vonatkozóan, hogy használói inkább jugoszlávok mint osztrákok, ami a köztudatban azt jelezte, hogy kommunisták vagy partizánok. Ezen az elzárt területen a II. világháború csatái sokáig megmaradtak az emberek emlékezetében, és a “jugoszláv, partizán és kommunista” kifejezések az ellenséget jelölték. Ily módon a kétnyelvű kisebbség tagjai folyamatosan kénytelenek voltak demonstrálni, hogy éppen olyan osztrákok, mint a többiek, mint a németajkú többség, s elfogadták az asszimiláció feltételeit, igyekezvén minnél inkább elrejteni második etnikai identitásukat, szláv eredetüket. 3. Gazdaság A Soboth régiót tradicionálisan erdészek és favágók művelték meg. Ezen a gazdasági struktúrán a 19. századi üvegipar változtatott. Szükség volt a munkásokra az új üveggyárakban és széntermelésre a helyi erdőkben. Miután a 20. század elején bezárták az üveggyárakat és 1919/20-ban meghúzták a határokat, a regionális érdekű gazdaság teljesen a perifériára szorult. Egyrészt a jelenlegi út, amely összeköti az ausztriai Stájerország délnyugati részét Sobothal nem létezett az 1930-as évek előtt, másrészt pedig a gazdaságilag jelentékeny közlekedési útvonal a délen fekvő Dráva völgyében szinte használhatatlanná vált, mivel ez az új, Ausztria és Szlovénia közötti határ vonalán húzódott. És hogy tetézzék ezt a gazdasági katasztrófát, nevetséges vámrendeleteket hoztak, aminek köszönhetően a csempészés fontos gazdasági tényezővé vált - de nem volt ez pusztán gazdasági szükséglet, hanem a szlovének számára egy fontos összekötő láncszem is volt szomszédaikkal. A szlovén nyelv fennmaradása a kétnyelvű kisebbség körében főként a földtulajdontól függött, mely függetlenné tette őket az üveg- és faipartól. így is hatalmas volt az asszimilációs és emigrációs nyomás a kétnyelvű közösségekben: az első és második világháború közt a Deutscher Schulverein Südmark nevű szervezet - úgynevezett “Schutzverein”, amely megvédte a német lakosságot a szláv kulturális behatástól - egy mintafarmot állított fel, ami a szlovén farmerek “germanizálásának” újabb eszköze lett. A II. világháború után, míg Stájerország gazdasági erői gyors ütemben nőnek, Sobothban a gazdasági fejlődés nagyon lassan kezdődött el. A kedvezőtlen körülmények nyomást gyakoroltak a régió lakosságára, sokakat emigrációba kényszerítettek, és a kétnyelvű kisebbség száma gyorsan csökkent. 4. Az egyház A sobothi plébániát, mely 1788-óta a seckau-i egyházmegye alá tartozott, 1859-ben átsorolták a lavanti egyházmegyéhez (Marburg/Maribor), ahol a domináns nyelv a szlovén volt; mint ahogy ezt az 1859 és 1920 közötti sobothi egyházi krónika többségében szlovén, néhány latin és meg kevesebb német feljegyzései is bizonyítják. A szlovén nyelv hatása a római-katolikus egyházra mégis jelentéktelen volt a régióban; a miséket németül tartották. Bár a német nyelv hivatalosan domináns volt, a papok és káplánok lelkipásztori szolgálataikat a hívek ké121
