Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)
Kisebb közlemények
társaság jelszava “Maradj meg szentként Finnországban”. A könyv 300 címszava, a finnség alaptényezőinek és korszakainak tömör meghatározását adja. A nemzetközi közönségnek szánt könyv a Finnország-képet közvetíti és maga is hamarosan a finn történelem és mitográfia részévé válik. Az enciklopédia 80 szerzőjének egyikeként szükségesnek érzem néhány, a finnekkel kapcsolatos sztereotípia megcáfolását, nem értvén egyet néhány ilyen szöveg szerzőjével. Akármennyire is úgy látszik, hogy a finn kultúrában sok dolog egyenesen a “történelmi tény” köpenyébe burkolózik, nem árt megkérdezni: hogyan, hol, mikor és ki írta történelmünkbe és ki(k) számára? Könyvem címének - Kalevala Mythology - megfelelően a mitológia és a történelem kapcsolatát vizsgálom. Míg a mitológia a mítoszok kutatása vagy a mitologikus elbeszélések gyűjteménye és szintézise, a mitográfia a mítoszok írása, a nemzet “szent történelmének” része. Különösen akkor, mikor a történelem a nemzet születéséhez és a nemzeti öntudat megerősödéséhez kapcsolódik, mint Finnország esetében, olyan történelemről van szó, mely a nemzet számára “szent” - vagy legalábbis az volt. A mítoszok és a történelem közötti határ igazán olyan, mint a vízre rajzolt vonal. Mindkettő elbeszélés. Az előbbihez kapcsolódnak a hiedelmek, rítusok és szimbólumok, a világkép tudatos és nem tudatos szerkezetei. Claude Lévi-Strauss szerint “a mítoszok bennünk gondolkoznak”. Míg a mítosz mind szóbeli, mind írásbeli hagyomány, a történelem viszont az írott forrásokra alapoz. Másrészt a “történelem olyan, amilyennek megírták”, általában a győztesek tollával és a hatalmat gyakorlók képviselői által összealított forrásokból. A történelem tehát a hatalmon lévők feltételeinek megfelelően és szempontjából születik, így benne gyakran háttérbe szorulnak elsősorban a kisebbségi nyelvek és azon népek, amelyek történelme a szóbeli, írásos forrásokban nem dokumentált emlékezet. Ezeket a vonásokat abban a folyamatban is megfigyelhetjük, amelynek során a karjalai énekesek eredetileg szóbeli runóhagyománya feljegyzésre került és a Kalevala összeállításában kanonizálódott. A finnugrisztika alapítója M.A. Castrén az etnográfiát a kultúrtörténet részének tartotta, megállapítva: “Nem minden népnek van történelme a szó magasabb értelmében, az ő történelmük éppen az etnográfia.” A finn történelem főbb vonalai Finnország történelme nem azonos a finnség történelmével. Olyan “elbeszélés”, amelyet hosszabb és rövidebb távon is meg lehet írni. Johan Huizinga holland művelődéstörténész szerint a történelem “lelki forma, melyben a kultúra elszámol a múltjával”. A történelemtudomány klasszikusai közé tartozik a német Leopold von Ranke (1795-1885), Lönnrot kortársa. Mikor 1827-ben elindult kutató útjára (Bécs, Velence, Róma, Firenze levéltáraiba), Ranke remélte, hogy “a történelem Kolumbuszaként megtalálja a múlt világát.” Tulajdonképpen ő pontosan ugyanakkor volt kutatóúton, amikor Lönnrot Savó és Karjala tájainak énekeseinél járt. Ranke arra a következtetésre jutott, hogy a “történelmet mindig újraírják. Minden kor és annak főbb irányzata magáévá teszi és viszi át gondolatait.” Ranke szerint minden korszak ugyanarról a kezdővonalról indul. Mint programszerűen kinyilatkoztatta: “Minden nemzedék egyenlő Isten előtt, azonos jogokkal rendelkeznek, ezt a történészeknek is így kell megérteniük.” Ranke elvárása a történelemkutatással szemben az volt, hogy azt írja meg, “wie es eigentlich gewesen”. Ranke állította a történelem fénykörébe a kis államokat is: “Mindegyik államunknak - ezalatt a nyugati országokat értve - van nemzeti alapja és nemzeti feladata. Finnországban J.V. Snellman és a történész Yrjö Koskinen (1830-1903) követték gondolatait. Bár írásaikban megjelenik az állam fogalma is, a megindult finn nemzeti folyamat szem116
