Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Hartinger, Walter: Marinahilf ob Passau. Egy népszerű búcsújáróhely kialakulása és a kapcsolódó ájtatossági forma elterjedése
érzületeire, fogékonyságára is hatást gyakorolt. A grazi kegykép a Habsburg császár patronátusa által a harmincéves háború, valamint a török háború folyamán széles körben elterjedhetett volna. Ehelyett azonban a Cranach-kép másolatai az egész katolikus világban többé-kevésbé jelentős központjait alakították ki a zarándok-kultusznak (lásd 3. ábra), a templomok mellékoltárain lévő festmények a rézkarcok és üvegképek révén majdnem minden keresztényhez eljutott (Haller 1973,52-63; Schuster 1973,204-209; Schuster 1975,200-212). Mindez nem tűnik véletlennek, hanem a forma és a kifejezés kölcsönhatásán alapul, mint ahogy kevés más kegytárgyképtípuson. A Cranach-festmény nem feltétlenül teremtői tevékenységet képvisel, hanem kapcsolódik a nyugati (latin) egyházban régóta meglévő hagyományhoz. Kezdhetnénk a görögkeleti egyház ikonjainál és a római egyház ún. Lukács-képeinél (Aurenhammer 1956, 73 és 120 skk.; Gebhard 1954, 106; Kolb 1968, 63 skk.). Az epheszoszi zsinat óta kötelezővé lett a Szűzanya és fia ábrázolása, amely számos ikontípust vezetett be, ezek száma a különböző változtatások által az újkorig csak növekedett. Időközben mindegyik képtípushoz egy teológiai mondanivaló társult. A Cranach-festmény mögött az Eleusa-típus áll: a gyermek Krisztus segélykérőén Mária felé fordul, és kezét nyújtja anyja felé. Mária átöleli a gyermeket, de komoly tekintetét a szemlélőre függeszti, mintegy előre látva fia szomorú sorsát, így szimbolizálja a gyermek Jézus a segítségét kereső emberiséget, kinek szenvedése és halála eleve elrendeltetett. Mária anyai ölelése pedig Jézus által minden egyes hívőnek szól. Cranach bizonyíthatóan több Mária-ikont is ismert, és mintegy 120 Mária-képet festett. Mindenekelőtt Cambrai-tól a „Notre-Dame de Grâce”-t, a nápolyi karmelita Madonnát, a „La Bruná”-t, Genazzanóból a „Jótanácsú Anyá”-t (azóta modem formába átültetve), Raffaellótól a „Madonna Tempi”-t - ezekre vezethető vissza Cranach Mária-képe, amely Passauban a „Mariahilf’ elnevezést kapta (vő. Aurenhammer 1956,120; Kolb 1968,40 skk.). Az ikontípushoz való elkötelezettség Cranachnál világos, ő a mintát egy új, saját tartalommal tölti meg. Nála az anya-gyermek kapcsolat emberi vonatkozása kap hangsúlyt, míg az ikonokon a Szűzanya-Isten fia dualizmusa lép előtérbe. Cranach a gyengédség és vonzódás aspektusát szinte a családi idillig fokozza, olyannyira, hogy azt a Mária-ikonok világi megfogalmazásának is nevezhetnénk (Gebhard 1954, 106). Az érzelemdússággal szemben azonban megjelenik a 17—18. század vallásossága is. Megfigyelhetjük, hogy ebben az időszakban a gyengéd, „emberibb” Madonnatípus előnyt élvez a merev egyházi, hieratikus ábrázolásmóddal szemben. Az ugyanis megegyezik a katolikus barokk szentimentalista formáinak dominanciájával (Aurenhammer 1956, 72). A passaui Mária-kép rendkívüli népszerűsége talán abban rejlik, hogy itt a Mária-ikonfestészet hagyományos elemei és a 17-18. század katolikus jámborságának hangsúlyozása olyan szoros egységbe olvadtak, hogy a kor embere a képben és annak mondanivalójában magára ismerhetett. Ez volt tehát az a lélektani alap, amelyen egy országhatárokat túllépő kultusz elterjedhetett. Ehhez azonban tudatos terjesztésre, támogatásra és fejlesztésre is nagy szükség volt. Von Schwendi őrgróf ezt egy vallási társaság létrehozásával segítette elő, amelyet 1627-ben alapított a pápa áldásával, és ugyanebben az évben felépült a Mária-templom is (vö. Schirmer 1950; Siegler 1862). A vallási társulat tevékenységei közé tartozik mind a passaui Mária-hegyre történő zarándoklatoknak, mind ennek a kegytárgynak a terjesztése és tisztelete, ezért időnként találóan Máriahilf Társaságnak is nevezik az egyesületet. 1630-tól vastag fóliánsokba írták be a tagokat, az első fóliáns 728 oldalas és 1705-tel zárul és kb. 30 000 nevet tartalmaz, amelyek közül a legtöbb lokalizálható. Az első évben, 1630-ban, ahogy a feljegyzésekből kitűnik, a társaságba alig 2000 embert vettek fel, köztük II. Ferdinánd császárt és feleségét, több herceget és hercegnőt a Habsburgházból. Összesen 573 tag származik Passaun kívülről, többségük természetszerűen a város közvetlen környékéről, de később a vonzáskör Straubing, Braunau, Salzburg, Linz és Bécs városára, mint a kapucinus rend központjaira is kiterjedt, sőt a bajor-osztrák tájakra és a frank területekre is. Még Csehországban is megvetették a lábukat Budweis és Kruman városában. A 31
