Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Hartinger, Walter: Marinahilf ob Passau. Egy népszerű búcsújáróhely kialakulása és a kapcsolódó ájtatossági forma elterjedése
következő két generáció idején a társaság és a zarándoklat terjesztése tovább folytatódott. Politikai és nyelvi határoktól függetlenül növekszik a társaság, Passau központú koncentrikus körök formájában. A terjeszkedés magában foglalja az összes társadalmi réteget, a hierarchia legmagasabb fokától kezdve. Nemcsak a császári Habsburg-ház és a magas rangú, a környező püspökségekből verbuválódó egyházi emberek léptek be már az első években, hanem nagy számban a német és európai nemesek hozzátartozói is, 1705-ig összesen több mint 1200 herceg, fejedelem, gróf, szabad úr, báró és más nemes, valamint feleségeik. Habár a kapucinus atyák a társaság névjegyzékében az „egyszerű” népi tagok mellett nem írták ki a rangot és foglalkozást, de legalább azoknál a tagoknál, akik 1630-ban Passauban önként léptek be a társaságba, többnyire hozzáírták a foglalkozást. A vallási társulat szociális összetétele nagyjából megegyezett a városéval, túlsúlyban voltak benne a kézművesek és a napszámosok. Az egyházi méltóságok és a világi főurak magas létszáma is megegyezik a püspöki székváros, Passau társadalmi rétegződésével. Csupán a városi parasztok képviseltetik magukat kisebb számban, ami abból is adódhat, hogy ők nem tartoznak a könnyen kategorizálható személyek közé (18,8%). A férfiak száma 474, az asszonyoké 543, a gyermekek és fiatalok száma 249. Ez az erős egyensúly, amely a nemek, ill. a társadalmi osztályok képviseletét illeti, a Mária-kegyhelyeken egyáltalán nem különös, hiszen a többi Mária-zarándokhelyen is hasonló a helyzet. Mindez tükröződik a sokféle könyörgésben is, amelyekkel az emberek Máriához fordultak. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy a társaságba való belépés nem okvetlenül egy Passauba vezető zarándokút alkalmával kellett hogy történjen. Nevezetesen több kolostor, konvent esetében, amelyek zárt körben vették fel a tagokat (pl. Lambach 1631, Keppach 1631, Lucca 1632, Bées 1633, Schönfeld 1634, Firenze 1635, Salzburg 1635, Landshut 1639, Pádua 1640 és 1647, Reitberg 1644, Regensburg 1645 és 1650, Este 1647, Chottieschau 1654, Tulln 1664, Feldbach 1669, Olmütz 1671 és Windhaag 1683), a belépés csak írásban történt. Az esetek többségében azonban az új tagok személyesen mentek el a Mariahilf-hegyre, ami a felvételek feltűnően magas számából következik a fő zarándoklási időszakban. A társaság és a passaui kegy tárgy kép közti szoros kapcsolatot j ól szemlélteti a következő csoda, amely 1674-ben történt meg. Gertraud Holzmayrin asszony Mährisch-Tribauból Olmützbe indult a lányával, hogy megbérmáltassa. Útközben a gyermek megbetegedett: elvesztette hallását, és megnémult. Olmützben a kétségbeesett anya a kapucinusokhoz fordult, akik azt tanácsolták, hogy „menedékét a kegyeletteljes Isten fia anyjának köszönje, lányát ajánlja Szűz Máriának, és tegyen fogadalmat, hogy gyermekét a rendnek ajánlja” — ez meg is történt. „Kb. 14 nappal később a gyermek visszanyerte hallását.” Nem sokkal később újra elkezdett beszélni. Holzmaymé a zarándoklattal kapcsolatban tett ígéretét beváltotta. Természetesen ilyen esetek annál ritkábban történtek, minél messzebb kerülünk Passautól. A mellékelt térkép csak akkor tükrözi híven a zarándokút vonzáskörét, ha a szélső csomópontokat (Bécs, Olmütz) kissé redukáljuk. A társaság könyveinek vizsgálatakor kitűnik, hogy 1680 után a társaságba újra sok passaui polgár lépett be, ellentétben a külterületek lakosaival, akárcsak a kezdeti évtizedekben. Mindkét tény arra utal, hogy a növekedés időszaka véget ért. Hasonló következtetést vonhatunk le a pénzadományok nagyságának elemzéséből, amelyek a zarándokutak intenzitásának a legmegbízhatóbb mutatói; alig érik el az 1685—1690 közti szintet, sőt csökkennek az idők folyamán. Ez arra enged következtetni, hogy a Máriahilf-eszme - Passaut, a vallási társaságot és a kegyhelyet illetően -1700 előtt volt a legintenzívebb. Végül a stagnálás és a már elért szint megőrzése rajzolódik ki. Természetesen mindez csak a passaui viszonyokra érvényes, nem pedig a Máriahilf-tisztelet hatékonyságára általában. Ez ugyanis töretlen a tartalmi és területi elterjedés függvényében. Vagyis: a passaui kegyhely kb. 1700-ig érte el azt a látogatottságot, amit egy erős barokk kultuszhely a korabeli közlekedési viszonyok mellett elérhetett. Intenzíven hatott a katolikus hívőkre kb. 100 kilométeres körzetben, majd hatósugara kb. 250 km-re terjedt. 32
