Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Hartinger, Walter: Marinahilf ob Passau. Egy népszerű búcsújáróhely kialakulása és a kapcsolódó ájtatossági forma elterjedése
valamelyest nagyobb) képmásolatot elviszi a magánkápolnájába, amely a belvárosi Schulerberg lábánál fekszik. E helyen csodás jelenségek egész sora kapcsolódik hozzá, különösen szombatonként és más jelentős Máriaidőpontok alkalmával: „sok és különböző fényjelenségeket lát, olyan sorrendben, mintha ezek folyamatosan körbejárnának”. Hasonló történik más személyekkel is, akik részben „nagyon kedves és még inkább angol, mint emberi zenét, mind vokálisát, mind hangszereset, hallottak a hegyen”. A püspökség adminisztrátora, Schwendi, ezeket a látomásokat összefüggésbe hozza a Mária-képpel, és 1622-ben felépíttet a jelenség helyén egy fakápolnát, ill. egy „eremitóriumot”, amely a Cranach-kép másolatának lesz a helye. A meginduló általános tiszteletadás és a „dicsőítendő Szűz Mária” újabb látomása - „kinek karjában a kedves gyermek” - von Schwendi őrgrófot egy kőtemplom megépítésére ösztönözte. 1624-ben volt az alapkőletétel, 1627-ben a felszentelés. Ezután a zarándokok áradatát már nem lehetett megállítani. Néhány évtized alatt a passaui Mária-kép „Mariahilf’ néven válik ismertté csaknem az egész katolikus kereszténység körében. Nemcsak a passaui másolat, hanem az eredeti innsbrucki példány, valamint további ábrázolások százai válnak e kultusz középpontjává. így vált egy jámbor lelkész áhítata az egész európai kereszténység ügyévé. Hogyan történhetett mindez? Erre számos érvet lehet felhozni. Először is: a passaui kép megjelenése olyan időszakra esik, amikor a Mária-tisztelet a régi egyház keretei közt egy addig ismeretlen hatásfokra emelkedett (Beisei 1910, 302; Hubensteiner 1967; Jedin 1967, 595 skk.). Az ellenreformáció egyre militánsabbá váló korszakának a lelkipásztorsága, nevezetesen az új rendből származók a régi egyházi jámborságnak különösen azon szempontjait hangsúlyozzák, amelyeket a reformátorok elutasítottak. Itt a Mária-tisztelet kiemelkedő helyet foglal el. Ettől függetlenül a relikviakultusszal szemben a zarándoklatokon a 15. és 16. században érvényre jutott a kegyképek tisztelete, s ezáltal - korábban nem tapasztalt mértékben - megnyíltak a lehetőségek Mária-kegyhelyek alapítására. A 17. században kialakult zarándokhelyek szinte kizárólag Máriának voltak szentelve. Ebből a helyzetből von Schwendi báró kezdeményezése csakis profitálhatott. 1614-ben, az ellenreformáció szellemében, egy kapucinuskolostor megalapításával gondoskodott a lelkipásztorok tevékenysége hatékonyabbá tételéről; jezsuiták ugyanis már azelőtt is működtek Passauban (Baumgartner 1975; Ott 1961). Von Schwendi báró kezdettől fogva a kapucinusokra ruházta át az új kegyhely gondozását, akik számára a templom mellett menedékházat is alapított. A kapucinusok a Mária-képet Isten anyjának és Jézusnak, a gyermeknek az ábrázolásaként tisztelték; ezt a képet éppen a kapucinusoknak kellett népszerűsíteniük. A legtöbb rendnek volt ilyen specifikus kegyképe, 2. ábra: A passaui Mariahilf-kegyhely a ,,szent lépcsővel" 26
