Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Szemle
ki. P. G. Bogatirjovnak a morva szlovák népviseletről írott tanulmánya ebben a vonatkozásban máig iránymutató munka. Természetesen foglalkozni kell a viseletek színeivel, illetve egyes viseletdarabok díszítésével, különösen azokban az esetekben, ahol ezeknek az elemeknek jelző szerepük van. A leírásnál figyelembe vett szempontok további gazdagítása lehetséges, ám mindennél fontosabb, hogy a valóban jelentéssel bíró vonások bekerüljenek a felmérésbe. Méry Margit a kötet Bevezetésé ben számos jó vizsgálati szempontot említ a hétköznapi és ünnepi viseletekkel vagy a kivetkőzéssel kapcsolatban, sajnálatos módon azonban a későbbiek során ezek a szempontok elsikkadnak. A szerzők kilenc nagyobb tájegységbe sorolva különböztetik meg a viseleti csoportokat, s ezen belül térnek ki a viseletes falvak gyakorlatának a leírására Általános jellemzés, Gyermekviselet, Férfiviselet, Női viselet címszavak alatt. Érdemes lett volna, ha a kötet bevezetője részletesebben kitér az egységek megállapításánál figyelembe vett kritériumokra, hiszen az egész munkának e szempontok adják meg az alapját. Általában is megállapíthatjuk, hogy egy alapos, a vizsgált terület egészére kiterjedő gazdasági-társadalomtörténeti áttekintés, amelyben a népviseletek alakulására ható tényezők (pl. a városiasodás, a kézmüvesmesterségek, a gyáripar alakulása) helyet kaptak volna, számos tekintetben megvilágította volna a leírt adatokat. Ugyancsak egy helyen - vagy a kötet elején, vagy a kötet végén - a szerzőknek össze kellett volna vetniük a vizsgált anyagban mutatkozó sajátosságokat a magyar népviselet alakulásának máshol tapasztalt és leírt általános tendenciáival. A feldolgozásnak ez a módja elkerülhetővé teszi a fölösleges ismétléseket. Ugyancsak az ismétlődések elkerülését, a világosabb, jobb áttekinthetőséget eredményezte volna, ha a szerzők a kötet elején tisztázzák, hogy a magyar népviseleteket illetően mit tekintenek archaikusnak, mit polgári jellegű viseletnek, mit rekonstrukciónak stb. A történetiség egyébként is gyenge pontja a viseletleírásoknak. A vizsgálatokkal eltöltött 20 év már önmagában is olyan hosszú idő, amely során a leírtakhoz képest már nagyon sok minden megváltozott. A 19. század végére, illetve a 20. század elejére vonatkozó „régebben”, „egykor” stb. kifejezések jobbára nem igazán pontos és szakszerű megjelölések. A pontatlan megfogalmazások miatt a viseletek hordásának ideje - a 19. század végétől az adatok felvételének időpontjáig - olyan félmúltként jelenik meg, melyről nem derül ki, hogy már befejeződött-e, avagy csupán rekonstruálható, esetleg még aktuális az 1990-es évek végén is. A történeti dimenziók érzékeltetésére érdemes lett volna régi fényképeket is használni, amelyek egyáltalán nem szerepelnek a könyvben. A közölt képillusztrációk mellett is szerepelhetnének évszámok, amelyek némileg tájékoztatnák az olvasót a viseletek hordásának idejéről. A szerzők nagy hangsúlyt fektetnek a viseletdarabok tájnyelvi megnevezésének feltüntetésére, még a képaláírásokban is. A viseletrendszer mellett a nyelvi jelölés rendszerének a látókörbe való bevonása itt csak tovább bonyolítja az olvasó dolgát. A viseletkutatásban az öltözetdaraboknak van tipológiája, a megfelelő általánosan használt és elfogadott megnevezésekkel. A tájnyelvi formákat ebbe a rendszerbe kell beilleszteni, nem az olvasónak, hanem a szerzőknek, például egy táblázat keretében. „Az 1940-es évektől viselték emellett a bricsesznadrágot,/?nc.sc.se.s nadrágot is...” - az ilyen jellegű tartalmi ismétlések nagyon nehézkessé teszik a szöveget, és a mondanivalót sem árnyalják (52. p.). A szerzőpáros és a kötet anyaga mindenképpen hathatósabb szerkesztői támogatást igényelt volna, már csak az olvasó iránti tiszteletből is. Érdemes lett volna például eldönteni a kötet műfaját, amely a jelen megvalósulást illetően inkább kutatási dokumentáció, mint viseletkatalógus vagy képeskönyv. Hasonló módon érdemes lett volna a képszerkesztés logikáját is végiggondolni, és a fényképeket, színezett és feketefehér rajzokat valamilyen elgondolásnak megfelelően alkalmazni. Az illusztrációknak ugyanis az az elsődleges feladatuk, hogy a leírtakat dokumentálják, részletezzék, kiegészítsék. A fényképek - még évszám nélkül is - megőriznek valamit dokumentumértékükből. A fekete-fehér szabásrajzok a tipizálás szintjét biztosítják a viseletdarabok lényeges szerkezeti elemeinek feltüntetése, szemléltetése révén. A viseletelemek színezett rajzai a szöveghez nem igen kapcsolódnak, dokumentumértékük nincs, hiszen nem derül ki, hogy a művészi fantázia szülöttei-e, avagy hiteles darabokról készültek. Tartalmilag fölöslegesek, látványként csak tarka foltként érzékelhetők, s ugyanakkor eléggé zavarók. A kötet vége felé pedig el is fogynak. A következetlenséget, pontatlanságokat ugyan hosszan lehetne sorolni, ám mégis mindezek ellenére a kötetbe foglalt leírások az adatok valóságos kincsesbányáját adják. A női frizura pomádés megformálásától (134. p.) a felsőszoknya kezeléséig (36., 29. p.) megszámlálhatatlan - a ruházatra, a ruházat kezelésére vonatkozó - megfigyelés, adalék olvasható. Csak ereje és kitartása legyen az olvasónak a „kincsesbánya” feltárásához és kiaknázásához. Verebélyi Kincső 117
