Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Szemle
és a néprajztudomány ismeretanyaga. A népélet és a népi kultúra összetettsége, az ide sorolt tárgyak, jelenségek skálája szélesebb és színesebb, mint a szótár szócikk-készlete. Ezért sok közülük a tárgymutatóban kapott helyet.” A kötetek végén külön fejezetben találhatunk rá az egyes szócikkek szerzőire is. Talán egyszerűbb lenne, ha az olvasó egyenesen a szócikk alatt tudhatná meg a szerző nevét. A kézikönyv sokrétűségét növelné az is, ha az egyes szócikkek végén fel volna tüntetve a témához fűződő legfontosabb irodalom jegyzéke. A két kötet tartalmi értékét növeli még a sok rajz, illetve fekete-fehér fényképillusztráció, amely az aktuális szövegben van elhelyezve. A színes képek csoportja mindkét kötet végén témák szerint elrendezve kapott helyet. Szlovákia néprajzi enciklopédiája, ahogy a címe is sugallja, nemcsak a hazai szlovák népi kultúrával foglalkozik, hanem a Szlovákia területén élő nemzetiségek és népcsoportok népi kultúrájával is. Tárgykörébe tartozik továbbá a külföldön élő szlovákság népi kultúrájának kérdésköre is. A szlovákiai magyarok népi kultúrájával nem sok szócikk foglalkozik. Elsősorban Marta Botíková, Méry Margit és Liszka József szerkesztésében találunk néhány szócikket, ezek azonban semmiképpen sem merítik ki az e tárgykörbe sorolható eddig elért kutatási eredményeket, tudásanyagot. Itt kell megjegyeznem, hogy az ide vonatkozó adatok részletesebb feldolgozásával a Magyar Néprajzi Lexikon oldalain találkozhatunk. Szlovákia néprajzi enciklopédiájának szerzői munkaközössége nemzetközi elismerésben részesült. 1996- ban megkapta az etnológiai és antropológiai tanulmányok Guiseppe Pitre-Salvatore Salomone Marino és Palermo város nemzetközi díját. Danter Izabella Jókai Mária-Méry Margit: Szlovákiai magyar népviseletek. Bratislava, AB-ART Kiadó, 1998, 352 p. A magyar és a nemzetközi viseletkutatás szempontjából páratlanul gazdag viseletkorpuszt kap a kötettel kézbe az olvasó. Ez a gazdagság ugyanakkor zavarba ejtő, mivel az anyag elrendezése mind a laikus, mind a szakember számára olyan feladatot jelent, melyet a szerzők és a szerkesztők ellenében kell megoldania. A szerzők az adatok begyűjtése előtt nem tisztázták önmaguk számára sem azokat a szempontokat, amelyek szerint tagolják majd magukat a viseleteket, típusokat, hogy azután a meghatározott alaptípusokhoz lehessen viszonyítani a változatokat és változásokat. A szerzők által megállapított 29 viseleti csoport, melyeket földrajzi tájegységekbe osztanak, így csupán egyes adatok visszakereséséhez nyújtanak némi támpontot, de a viselettipológia szempontjából inkább önkényesnek, mint megalapozottnak tűnnek. A kutatási szempontok tisztázatlansága a viseletleírások tarka és egyenetlen egyvelegét eredményezte, amelyet utólag már nem lehetett igazán korrigálni. Még ugyanannak a kategóriának - pl. a gyermekviseletnek - a tartalma is változó a kötetben, így az összehasonlításra hol van lehetőség, hol nincs, hiszen vagy ismétlésekkel, vagy hiányokkal kell megküzdenie annak, aki valamilyen kiválasztott szempont érvényesítésének a nyomára szeretne rábukkanni. A viseletek általában, a népviseletek pedig különösen hangsúlyosan tesznek láthatóvá, érzékelhetővé olyan tartalmakat, amelyek az adott közösségben ismertek, ám szóbeli megfogalmazásuk igen terjedelmes lenne. A tartalom és a megjelenési forma közötti sajátos viszony az alapja annak, hogy a viseleteket mint jeleket értelmezhessük. Ahhoz, hogy a tartalmak nagy felkészültséget és összetett megközelítésmódot igénylő feltárására vállalkozhassunk, szükség van a forma - jelen esetben a szlovákiai magyar népviseletek - rendezett bemutatására. A rendezettség olyan igény, amelyet nehéz utólag érvényesíteni egy adott témával kapcsolatban felhalmozott adathalmazzal szemben. A viseleti adatok gyűjtésénél már eleve szem előtt kell tartani azt, hogy a viselet hordása egy rendszer működése, amelynek során az ápróságoknak, egy-egy viseleti elem meglétének, hiányának vagy pótlásának is van jelentősége. A viselet leírásának a néprajztudományban is kialakult a maga módszertana, amelyre Gáborján Alice, Viera Nosál’ová, Irene Turnau munkái adnak szép példákat - hogy távolabbi párhuzamokat itt most ne is említsünk. A szakirodalomban az a megszokott eljárás, hogy a viselet anyagainak a leírása után sorra veszik a viselet elemeit, kitérnek a lehetséges összeállításokra, miközben nem feledkeznek el a kiegészítőkről (ékszer, táska, kesztyű stb.) sem. A leírásnak ez a mondhatni technikai aspektusból történő bemutatása ad alkalmat a szabásvonalak ábrázolására, illetve a viseletnek az emberi test tagolására vonatkozó aspektusainak az érzékeltetésére. A használat, azaz a viselet funkcióinak a megközelítése adott kereteken belül a lehetséges változatokra terjed 116
