Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1917. (36. évfolyam 1-52. szám)

1917-07-05 / 27. szám

309. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 27. sz. Az árverésen lókereskedőlc és közvetítők részt nem vehetnek, ilyeneknek tehát igazolványt kiadni fegyelmi felelősség terhe alatt tilos. Az igazolvány mintáját A) alatt idecsatolom azzal, hogy amennyiben az igazol­vány a főszolgabíró felhatalmazása alapján s az ő nevében a községi elöljáróság által adatik ki, ez a körülmény az igazolványon világosan feltüntetendő. Minden árverező, vétel esetén egy „kötelezményt“ tartozik aláírni, amelyben az ide B) alatt csatolt iratban foglalt feltételeket magára kötelezőnek elismeri. A szükséges állategészségügyi intézkedéseket 53126j917. III. A. sz. a. egyidejű­leg elrendeltem. Az árverésen megvett lovakért az államkincstár semmi néven nevezendő kötele­zettséget fa szavatossági hibákért sem) vállal. Felhívom alispán urat, hogy ezen árverések megtartását saját hatáskörében (fő­szolgabírói utján a legszélesebb körben azonnal tegye közhirré, figyelmeztetvén a venni szándékozókat, hogy a szóbanforgó kórházi lóanyag egészségi és tápállapotára figyelemmel, azoknak nagy távolságra való szállítását számításba ne vegyék. Budapest, 1917, június 27, A miniszter rendeletéből : br. Podmaniczky, miniszteri tanácsos. Árverezési feltételek. Az egyes lókórházak állományában lévő mező és erdőgazdasági célokra alkal­masnak talált lovak a következő fettételek mellett fognak árverés utján eladatni. 1. A lókórházakból a mező és erdőgazdasági célokra alkalmainak talált lovak az illető lókérház állomáshelyén, árverés utján a legtöbbet ígérőnek adatnak el. Az árverésen csakis olyanok vehetnek részt, kik az illetékes I. fokú közigazgatási hatóság által kiállított „Igazolványnyal“ lóvásárlási jogurat beigazolják. Ezen igazolványban az is fentüntetendő, hogy az illető árverező gazdaságú viszo­nyainak szükségletéhez mérten hány darab ló megvásárlására jogosult. 2. Az árverésen se lókereskedők, se közvetítő kereskedők nem vehetnek részt, tehát ilyenek részére igazolványok sem állíthatók ki. 3. Az átvett ló tulajdonosa kötelezi magát, hogy az átvett lovat vagy lovakat 12 hónap letelte előtt se el nem adja, se el nem ajándékozza; igen kivételes esetben erre vonatkozólag engedélyt az !. fokú közigazgatási hatóság ad. (Haláleset, vagyoni tönkre jutás stb.) 4. Ha az ezen árverésnél vett ló (lovak) tulajdonosa az átvett lovat v. lovakat a 12 hónap eltelte előtt az illetékes I. fokú közigazgatási hatóság előzetes engedélye nélkül mégis eladná, akkor a katonai kincstárnak egyezségi bírságot fizet, még pedig ugyanolyan összegben, mint amilyent az árverésen az illető lóért fizetett. 5. Ha valaki kancát vett, akkor egyúttal a földmivelésügyt minister által a te­nyésztésre vonatkozólag kiadott rendelkezéseket is köteles betartani. 6. Az átvett lóért esedékes pénzösszeg és bélyegilleték a helyszínen készpénzben azonnal kifizendő. 7. A lovak kötöfék nélkül adatnak át. 8. Az illető lókórház parancsnokság a lovak átadásánál a lóvásárlási „Igazolvány“t beszedi. Előzőleg az igazolvány hátlapján a vevő aláírásával elismerni tartozik az azon foglalt feltételei-et. 9. Ennek ellenében minden lóátvevő az illető lókórház parancsnokságtól átvett minden egyes lóról kylön-külön kiállított „Lólap“-ot kap, mely a lónak pontos leírását, az átvevő nevét, az átvétel idejét és helyét, valamint az árverésen fizetett összeget is feltünteti,

Next

/
Oldalképek
Tartalom