Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1917. (36. évfolyam 1-52. szám)
1917-07-05 / 27. szám
27. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 310. 10 A „Lólap“ egy másod példánya az illető lókórház parancsnokság által a lóvásárlásra jogosultságot igazoló I. fokú közigazgatási hatóságnak küldendő mag. it. Az átvett lovak közvetlenül rendeltetési helyükre viendők és ott a lólap elő- mutatása mellett az illető község elöljáróságának haladéktalanul bejelentendők. 12. Az átvett lovak az átvételtől számított 60 nap alatt elkülönítve tartandók, hogy idegen lovakkal ne érintkezzenek s egészségi állapotuk figyelendő. 13. Gyanús megbetegedés, sőt annak uiár a jelenségei is azonnal jelentendők a község elöljáróságnak. 14. A 60 napig tartó megfigyelési időszak alatt — természetesen ha az illető ló különben egészséges — csakis a tartózkodási helyen s annak közvetlen k zelében szabad az átvett lovakat használni. Ezen használatnál nem szabad az ily lovat egyéb lóval összefogni, sem idegen istállóba beállítani. 15. Ezen feltételek betartását az illetékes 1. fokú közigazgatási hatóság köteles ellenőrizni. Alulírott aláirásoimnal bizonyltom, hogy a fenti feltételeket teljesen ismerem, az adott utasításokat pontosan betartom, és se a polgári, se a katonai hatóságok részéről semmiféle kárpótlást nem igényiek ha az átvett ló (lovak) megbetegszik (megbetegszenek) vagy az átvett ló (lovak) miatt valami kárt szenvedek. Lemondok továbbá mindazon jogokról, melyek a törvényes szavatossági hibák folytán javamra esetleg érvényesíthetők lennének.----------------vármegye. Sorszám................................................................főszolgabírói járás I gazolvány. ..........................................(név) —.........................................i lakos----............................ i a kos gazdaságában oly fokú igáserö hiányában szenved, hogy részére az 1917. év julius hó 15-én tartandó lókórházi árverésen számú ló vásárlását engedélyezni javaslom. ____ 1917. évi julius n. ( P. H.) főszolgabíró. 18693| 1917. szám. Valamennyi főszolgabíró (polgármester), a törvényhatósági, va- / lagjennyi járási (városi) m. kir. állatorvosnak, valamennyi községi- és körjegyzőségnek, udomásvétel és a legszélesebb körben való közhirrététel végett azzal adom ki, hogy az elsőfokú hatóságok az elöljáróságokat e rendeletben emlitett nyilvántartás vezetésére külön is utasítsák; a járási (városi) ra. kir. állatorvos urakat pedig felhivom, hogy alkalmi kiszállásaikkor ezen lovak egészségi állapotát vizsgálják* meg, ragadós betegség, vagy annak gyanúja esetén a szükséges intézkedéseket azonnal foganatosítsák s különös gonddal ellenőrizzék azt, hogy ezen lovakat nem legeltetik-e a zárlati idő tartama alatt más egypatás állatokkal. Kaposvár, 1917. julius 4-én. Kacskovics, alispán. CD, 0 Kü f