Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)

1911-04-20 / 16. szám

Somogy vármegye Hivatalos Lapja. Í6. sz. 276 baaromfikereskedők a megbetegedéseket nem jelentik be a községi elöljáróságnak, s általában a betegség ellen semmit sem tesznek, másrészt pedig az, hogy a házaló baromfikereskedők községről-községre járva, a még egészségesnek látszó, de már befertőzött baromfiakat is összevásárolják és azokkal a betegséget távoleső vidékekre is elhurcolják. Amidőn a virágzó baromfitenyésztésünket fenyegető ezen körülményre a tör­vényhatóság figyelmét felhívom, a betegségek széthurcolásának megakadályozása és elfojtása érdekében szükségesnek tartom, hogy az érdekelt közönség figyelme a betegségek terjedése által bekövetkező veszélyre felhivassék és úgy a baromfitulaj­donosok, mint a baromfikereskedők a védekezés szabályairól kioktattassanak. E cél­ból felette szükséges, hogy az 1903. évi 30200. sz. és az 1904. évi 24750. sz. itteni körrendeletekhez kiadott és a baromfi-kolera, valamint a tyukpestis elleni védekezés szabályairól szóló útmutatás, az é r d e k élt közönség k ö rjé b e n a legki­terjedtebb módon közöltessenek. Felhívom továbbá a törvényhatóságot, hogy a baromfitulajdonosokat és a ba­romfikereskedőket a kivatkozott rendeletekben előirt bejelentési és egyéb kötelessé­geik pontos teljesítésére és ez irányban előforduló mulasztásaik következményeire nyomatékosan figyelmeztessék, a községi elöljáróságokat és az elsőfokú hatóságokat pedig utasítsák, hogy a hivatkozott rendeletekben előirt intézkedéseket haladék nélkül és a legszigorúbban foganatosítsák, és azok pontos betartását a rendelkezé­sükre álló eszközökkel biztosítsák; végül pedig utasítsa a másodfokú hatóságot, hogy ott, ahol szüksége mutatkozik, az 1903. évi 30200. sz. itteni rendelet 8. és 9. §-aiban előirt intézkedéseket foganatosítsák és a baromfi-kolerával és tyukpestissel fertőzött községekben a házaló baromfikereskedés betiltása iránt intézkedjenek. Elvárom a törvényhatóságtól, hogy a valóban örvendetes lendületet nyert baromfi- tenyésztésünket és kivitelünket fenyegető és a kisgazdákat is közelről érintő veszély elhárítása céljából minden lehetőt megtesz és a betegségek elfojtására irányuló törekvésemben támogatni fog. Budapest, 1911. április 8. Gróf Serényi. 10372/1911. szám. Valamennyi főbíró (polgármester) úrral és az összes községi elöljáróságokkal tudomás és közhirrététel végett nemkülönben az összes kir. állat­orvosokkal tudomás és előforduló esetekben megfelelő eljárás, 1903. évi április 27-én kelt 8775. és 1904. évi március hó 8-án 5299. számú itteni rendeletek kapcsán köz­löm fenti miniszteri rendeletet. Kaposvár, 1911. április hó 18. Kacskovics, alispán. 1290/1911. szám. Somogy vármegye kir. tanfelügyelője. Tankerületem összes tanítói figyelmébe. A szőlőművelés szempontjából kiváló fontossággal biró községekben alkalma­zott néptanítók részére az e téren működő szakközegek vezetése alatt, az előző évek példájára, a folyó évben is négy hétre terjedő szőlő- és borgazdasági tanfolyamok tartását vettem tervbe. 1. A tanfolyam célja, hogy az azokon résztvevő néptanítók a szőlő- és borgaz­daság terén különös tekintettel az elpusztult szőlők felújítására, gyakorlatilag és részben elméletileg is kiképeztessenek oly célból, hogy e szakmákban a népiskolák­ban és a gazdasági ismétlő iskolákban a tanulóknak oktatást nyújthassanak, illető­leg az ifjú nemzedékben a szőlőművelés iránt érdeklődést ébreszteni képesek legye­nek s általam az egyszerű szőlő- és borgazdasági ismeretek népszerű terjesztését a nép között előmozdítsák. 2. Ilyen tanfolyamok a folyó évben három helyen u. m. a ménesi, pozsonyi és a nagyenyedi vincellériskoláknál fognak tartatni. Az egész tanfolyam négy hétre tér­

Next

/
Oldalképek
Tartalom