Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-08-08 / 32. szám

404 32. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. A törvény ezen pontjában megállapított önköltségi kedvezmény rendszerint vissztérités utján alkalmaztatik. \ vissztérités .alapján alkalmazott kedvezményeknél a vissztéritmény folyósí­tása céljából a m. kir. államvasutak szabályai szerint előterjesztendő szállítási okmá­nyok (eredeti fuvarlevelek) a gyár, illetőleg kibővítés esetén az uj létesítmény üzembe helyezésétől számított három hónapon belül a m. kir. államvasutak igazgatóságához benyújtandók, különben a vissztéritésre való minden igény megszűnik. Kőanyag, homok, tégla és egyéb tömeges szállítmányok után azonban az ön­költségi kedvezmény az illető viszonylatok bejentése esetén lehetőség szerint rova­tolás utján alkalmaztatik. A törvény 6. §-ának c) pontjában említett szállítási kedvezmények engedélye­zéséért, illetőleg azoknak előzetes biztosításáért szintén a kereskedelemügyi miniszter­hez kell folyamodni. 35. §. Aki a törvény 6. §-ának b) pontjában foglalt kedvezményben, amely az ipari, mezőgazdasági, erdészeti és bányászati vállalatok részére szükséges iparvágá­nyoknak (lásd az utasítás 21. §-át) a m. kir. államvasutak és az állami garanciát élvező vasutak által az önköltségek megtérítése mellett való megépítését biztosítja, részesülni óhajt, aziránt külön tartozik a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez folyamodni. A folyamodványhoz olyan vázlatrajz csatolandó, amelyből a vállalat helye az iparvágány általános vezetése és kilátásba vett csatlakozási helye kivehető. 36. §. Az ipari célokra szükséges tisztátalan só a jelen utasítás 16. §-ában meghatározott kedvezményes áron csak azoknak a vállalatoknak engedtetik át, ame­lyek a törvény 1. §-ában meghatározott kedvezményekben részesittettek. Az ipari célokra szükségelt tisztátalan sónak a jelen utasítás 16. §-ban jelzett olcsóbb árban leendő átengedése végett ezen vállalatok is külön kérvényt tartoznak előterjeszteni. E kérvény a m. kir. pénzügyminiszterhez címezve, a vállalatra illetékes m. kir. pénzügyigazgatósághoz nyújtandó be és- ahoz csatolandó: a) a kedvezmények engedélyezésére vonatkozó kormányhatósági rendelet vagy hiteles másolata; b) a letett biztosítékról szóló nyugta; c) a szükségelt tisztátalan só mennyiségének kimutatása. 37. §. Azon vállalatok részére, amelyek a törvény 1. §-ának d) pontja alapján a vámdijmentesek közé soroztattak, a vámdijmentességet tanusitó igazolványt az 1890 : 1. t.-c. 102. §-ában megnevezett elsőfokú hatóságok (vármegyében a főszolga­bíró, városokban a rendőrkapitány vagy a tanács által e részben megbízott tiszt­viselő) állítják ki. Az igazolvány vagy igazolványok kiállítását kérelmező vállalat a vámdijmen- tességre való jogosultságát az eljáró hatóság előtt a kedvezményeket engedélyező eredeti miniszteri rendelettel, vagy annak hiteles másolatával igazolni tartozik. 38. §. A törvény 1. § ának a), c), d) és e) pontjaiban említett kedvezmények hatályának kezdőpontja azon esetben, ha a kedvezményekben való részesítés az ipar­telep létesítését megelőzőleg kérelmeztetett, az üzem megkezdésének napjától (lásd az utasítás 11. §-át), azon esetben .pedig, ha a kedvezmények engedélyezése iránti kérvény benyújtásakor az ipartelep már üzemben volt, annak az évnek a kezdetétől számítandó amely évben a kedvezmények elnyerése iránti kérvény benyujtatott. Ezen kedvezmények kezdőpontja azonban általában nem eshetik korábbra, mint amikor az üzem megkezdetett. Ezen kedvezmények lejáratának időpontja, amely a törvény 4. §-a szerint az érvénybe lépés napjától számítva legfeljebb 15 évre terjedhet, a kedvezményeket engedélyező miniszteri rendeletben állapittatik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom