Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-08-08 / 32. szám

32. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 405 39. §. A törvény 1. §-ának b) pontjában fölsorolt kedvezmények rendszerint szintén attól az időponttól addig az időpontig érvényesülnek, amely a törvény 1. §-ában meghatározott egyéb kedvezményekre nézve az illető miniszteri rendeletben megállapittatott. Az elölemlitett kedvezmények kezdőpontját illetőleg ettől eltérésnek csak akkor lehet helye, ha a vonatkozó jogügyelet megkötése alkalmával a szerződésben emlí­tés tétetik arról, hogy az ingatlan a jelen törvényben meghatározott kedvezmények­ben való részesülésre igényt tartó gyár vagy ipartelep felállítása céljából szerezte­tik meg. Pótolhatja azonban a szerződésnek ily féle kijelentését a szerződés keltétől szá­mított harminc nap alatt a kereskedelemügyi m kir. miniszterhez tett bejelentés is, amelyben a szerződő fél kijelenti, hogy az illető ingatlant gyár, illetve ipartelep létesitésitése céljából szerezte meg és hogy az itt szóban levő törvényben megha­tározott kedvezményekre igényt tartván, azokat a szerződéskötés alkalmával számí­tásba vette. Ugyanez az eljárás követendő a gyári vállalat vagy ipartelep létesítése céljából keletkező részvénytársaságok által az alakulás alkalmával, valamint abban az esetben is, ha a jelzett célból ingatlanokat szereznek meg, vagy részvényeket illetőleg elsőbb­ségi kötvényeket bocsátanak ki. A törvény l. §-ában fölsorolt kedvezmények végleges engedélyezése után az esetben, ha a vállalatnak a jelen §. alapján illetékmentességre való igénye hitelt érdemlően beigazoltatott, a vállalat erre vonatkozólag előterjesztett kérelmére ennek illetékmentességre való igénye, illetőleg az engedélyezett kedvezményeknek a kér­déses jogügyeletre való kiterjesztése külön miniszteri rendelettel megállapítható. 40. §. A törvény 6. § ának a) és c) pontjaiban meghatározott viteldijkedvez- mények a törvény 1. §-ában meghatározott kedvezmények lejárati időpontján túl nem engedélyezhetek. A 6. §. a) pontjában említett szállítási kedvezmények érvényességi tartama azon rendelet keltétől, mellyel az a 34 §. szerint benyújtott külön folyamodvány alap­ján engedélyeztetett, de legkésőbb az ezen folyamodvány benyújtását követő négy hét lejártától a gyár üzembehelyezésének s illetve a gyár megnagyobbitása esetében az uj létesítmény használatba vételének napjáig terjed. Ezen érvényességi időtartam keretén kivid, akár azt megelőzőleg, akár azt követőleg eszközölt szállításokra az önköltségi kedvezmény ki nem terjeszthető. 41. §. A törvény 1. §-ában meghatározott kedvezmények engedélyezését az ipartelep helyszíni vizsgálata előzi meg. E vizsgálat teljesítésére : a) bányászati vállalatoknál az illetékes m. kir. bányakapitányság; b) magyarországi mezőgazdasági szeszgyáraknál a m. kir. pénzügyminiszter által kijelölt pénzügyi hatóság és ha ennek szükségessége felmerül, azonkívül a földmivelésügyi m. kir. minister által kijelölt szakközeg; c) horvát-szjavonországi mezőgazdasági szeszfőzdéknél a m. kir. pénzügymi­niszter által kijelölt pénzügyi hatóság és ha ennek szükségessége fölmerül, azonkívül a horvát-szlavon-dalmát bán által megbízott szakközeg; d) egyéb horvát-szlavonországi iparvállalatoknál az illetékes horvát-szlavon- országi iparfelügyelő van hivatva. A fölsorolt eseteken kívül a helyszíni vizsgálat teljesítése az illetékes iparfel­ügyelő hatáskörébe tartozik. A helyszíni vizsgálat megtartását a kereskedelemügyi in. kir. miniszter külön szakközegre is bizhatja, aki Horvát-Szlavonországok területén a bán megbízottjával együttesen jár el. A m. kir. bányakapitányságok illetékessége mindenkor a bányászati és kohá­szati vállalatoknak a bánya-, illetve az ipartörvény alá tartozásáról szóló 64162/1899.

Next

/
Oldalképek
Tartalom