Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-27 / 23. szám
helyőrség az 1568-as tordai országgyűlésre emlékezün GONDOLATOK A VALLASSZABADSAG TÖRVÉNYÉRŐL Rácz Norbert Zsolt Idén ünnepeljük az 1568-ban, Tordán, az erdélyi országgyűlés által kimondott törvényt, amely a világon először teljes szabadságot adott a közösségeknek a papválasztás terén, valamint kimondta a lelkészek szabad prédikálásának a lehetőségét. E határozat, amelyet egyszerűen a vallásszabadság törvényének nevezünk, az Erdély amúgy szellemi talajkincsekben elég gazdag gondolattárnáiból felkerülő egyik legértékesebb drágakő. Az elmúlt évek tudományos munkái nagy mértékben módosították azt a romantikus, túlnagyított képet, ami a 19. század sajátos történelemírása festett e határozatról. Ám a tudományos eredmények és a higgadt megközelítés csak újabb árnyalatokkal gazdagítja ezt az amúgy is ragyogó rendeletet, így lehetőségünk van mindenféle járulékos felekezeti vagy nacionalista terhet, netán romantikus túlexponálást lehántva, felismerni annak az igazi értékét. Mielőtt nekilátnék pár állító jellegű mondat megfogalmazásához, szükségesnek tűnik e kutatás eredményei közül, a leglényegesebbek alapján újraértelmezni a határozat szerepét és mondanivalóját. Először is azt feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy e törvény létrejötte politikai jellegű, nem dogmatikai ihletésű, szerepe pedig az, hogy a majdnem teljesen protestánssá vált, de ezen belül szerfelett megosztott Erdélyi Fejedelemségben szabályozza a vallási kérdést, lehetőleg kerülje el a végzetes következményekkel járó belháborút. A korabeli hitviták sora - amelyeket helyesebb a propaganda eszközeinek tekinteni, mint valódi teológiai műhelyeknek - csupán előszele volt annak a lehetőség szerint bekövetkező háborúnak, amit felelős államférfiak el kívántak kerülni. A dogmatikai különbözőségek politikai téren való lecsapódása aggodalommal tölthette el a kor vezetőit, arra ösztönözve őket, hogy valamilyen módon döntsék el végérvényesen a kérdést. Másodszor látni kell, hogy a fentebb idézett szövegben nincs szó a négy bevett erdélyi fe- lekezetről. Sőt ebben a határozatban egyáltalán nincs szó felekezetekről. Azért kell ezt ennyire kihangsúlyozni, mert manapság is születnek, akár komoly történészek tollából olyan megfogalmazások, amelyek szerint e törvény biztosította a négy bevett felekezet létét, illetve - teszik hozzá a román történészek - korlátozott, megtűrt státust biztosított a görögkeletieknek. Ezek a megfogalmazások ebben a formában vállalhatatlanul pontatlanok. Erdély mai vallási térképét visszavetíteni a 16. századba óriási hiba volna, ugyanis például Dávid Ferenc 1568-ban nemcsak a Szentháromság-tagadóknak, hanem minden Erdélyben élő „magyar” protestánsnak a püspöke. A felekezetiesedés folyamata, amikor egy-egy hitvallás körül intézményrendszer is kialakul, élén egy püspökkel, csak jóval ezután jön létre Erdélyben. A püspök ebben az időben elsősorban nem a gyülekezeteinek a hitvallását vizsgálta, hanem leginkább a papok és gyülekezetek békéjét mozdította elő. További félreértéshez vezet a rendi társadalomnak a nemzeti, demokratikus elvek mentén megszervezett közösséggel való egy- bemosása. A korabeli Erdélyben a három náció - szász, magyar és székely - képezte a törvényhozó testületet. Alapjában pedig ez jelentette, hogy a vármegyei magyar nemesek, valamint a szász és székely székek képviselői vettek részt az ország vezetésében. A jobbágyoknak - függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszéltek - semmilyen képviseletük nem volt az országgyűlésben, ám egy román származású, de egy magyar királytól nemességet nyert személy immár a magyar náció képviselőjeként beleszólhatott az ország ügyeibe. Harmadszor ez a törvény nem született volna meg, ha Erdélyben a radikális protestantizmus nem jut vezető szerephez. A korszakot meghatározó vallási gondolkodók nagyon tudatos protestantizmusképpel és küldetéssel rendelkeztek. Az elképzelésük szerint Luther, Zwingli, Melanchton vagy IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Kálvin fokozatosan „tisztították meg” a keresztény egyházat, az erdélyiek nagyon öntudatosan vállalt feladata viszont az volt, hogy a szertartások és templomok tisztaságának visszaállítása után, a hitelveket is a legszigorúbb bibliai alapokra helyezzék. E radikális biblicizmus nélkül az 1568-as vallási határozat logikáját nem érthetjük. Mindezeket előrebocsátva, ideje megfogalmazni, hogy mégis mitől olyan fontos ez a törvény. Gondolkodásom eszmeiségét részben Marcus Borg és John Dominic Crossannak, Pál apostolról szóló munkájából merítem. Az ő érdemük, hogy rámutattak arra a logikára, amely a Római Birodalom hatalmi törekvéseit meghatározta. Röviden ez a következőképp foglalható össze: Rómát (az államot, vallást, kultúrát és gondolkodást) fegyverrel, ha szükséges, fegyverrel is terjeszteni kell. A sikerek, a győzelem mi másnak lehetne beszédes bizonyítéka, mint annak, hogy az istenek is akarják e terjeszkedést. A háborús győzelem egyben az ideológia helyességét is alátámasztja. A győzelmet pedig követi a béke, a római fajta, amelyben e gondolkodásmód dominánssá válik. A római béke megszünteti a háborút, a vérontást, ám a beálló csend nem a megelégedettség harmóniája, hanem a legyőzöttek némasága. Ezentúl Róma nem avatkozik be a közösségek életébe. Megállapítja önnön felsőbbrendűségét, azt gyakorlatba is ülteti fegyvereinek köszönhetően, majd a beálló csendben begyűjti az adót, és arra figyel, hogy ha netalán valaki mégis lázadna, gyorsan és hatékonyan lecsapjon a felkelőre. Túllépve az ókor időhatárain, megállapítható, hogy ugyanez a séma érvényesül különböző korokban és társadalmakban. Nevezzük ezt birodalmi vagy imperialista logikának, amit általánosságban a következőképp lehet összefoglalni: adott egy ideológia, amely valamilyen tekintélyelvre (vallás, tudomány, karizmatikus vezető stb.) támaszkodik, s amely kimondja egy adott közösség civilizációs felsőbbrendűségét, tiszta határt vonva a „jók”, „okosak”, „fejlettek”, „igazak” és a mindenkori „barbárok”, „gonoszok” között. Az ideológia terjesztése elvi kötelessége a jóknak, s az „igazság” érdekében a véráldozat sem túl nagy ár. Nagyon sokszor - micsoda irónia maga a kereszténység is e logika mentén cselekedett, midőn önnön állításait vassal is érvényesítette, majd a beálló csendben önmaga előtt azzal tetszelgett, „Isten akarata” győzött általa. S végül ugyanez a logika érvényesül a mai diktatúrákban is szerte a világon. A birodalmi béke sosem igazi béke, hanem a félelem szülte kényszernémaság, a közhelykultúrának a virágzása. Ezeket - mármint a közhelyeket - szeretik a birodalmak, mert kiszámíthatókká teszi a napokat és embereket. A kreativitás mindig veszélyes, mert a hatalmát féltő birodalom a határok feszegetésében a lázadás jelét látja. A birodalmi békével szemben fogalmazódik meg a Názáreti Jézus forradalma. Ennek kiindulópontja az a szimbólum, hogy Isten olyan, mint egy szülő, aki úgy viszonyul saját tulajdonához, a világhoz, mint a felelős apa és anya a gyermekeihez. Ez az eszme semmi körülmény között nem kívánja önmagát erőszakkal terjeszteni, ellenkezőleg, a „mi-ők” megkülönböztető és feszült ellentétpárt mindenki felé kiterjesztett meghívással cseréli fel. E radikális nyitottság legjobb példája Jézus asztaltársasága, ahol helyük van a vámszedőknek, szamaritánusoknak, szegényeket átverő gazdagoknak, koldusoknak, prostituáltaknak és megszállottaknak. Sőt, az utolsó vacsora rendjén még az áruló Júdásnak is jut a kenyérből és borból. A birodalmi logikát a jézusi eszme a befogadás és erőszakmentesség logikájával cseréli fel. A jézusi logika, amiért az életével fizet, felülírja a birodalom zsarnokságát, és végső soron az egyenlők és testvérek igazi békéjét helyezi előtérbe. Most térjünk át a XVI. századi vallástörvény elemzésére! A korabeli erdélyi vezetők előtt bevett szokásként állt a birodalmi logika, amely Európa különböző országaiban érvényesült: a többség a maga vallási akaratát érvényesíti a kisebbség kárára, elnyomva vagy akár lemészárolva a másképp gondolkodókat, mindaddig, míg a határok között csend lesz. Ha erre nincs lehetőség, akkor kényszer szülte békét kötünk, amelyből az első jó alkalommal kihátrálunk. Ugyanaz történik szerte Nyugat-Európában. Emitt a katolikusok üldözik és öldöklik a protestánsokat, amott fordítva. A „normális” lépés Erdélyben is az lett volna, hogy a fejedelem és közvetlen köre jelölje meg az elfogadottaknak a körét, és küzdjön meg, számoljon le a másképp gondolkodókkal. Persze a tényleges harcot megelőzhette volna a diplomáciai hadviselés, a palotaintrikák szövése, de végül a dolog csak tisztázódott volna valahogy. Igen ám, de mégsem ez történt! Az erdélyi rendek szakítottak a „bevett” birodalmi logikával, s helyette egy jóval magasztosahb megközelítést választottak: a közösség hatáskörébe helyezték át a döntés lehetőségét: „...ne szidal- maztassék senki az religióért senkitől...” Az ország a „nyitott asztalközösség” ahol megfér egymás mellett a különbözőképp gondolkodó, mert - s itt következik az igazán meglepő „csavar” a szövegben - a hit Isten ajándéka. Ha ez az indoklás nem szerepelne a szövegben teljesen elfogadható lenne azzal érvelni, hogy maga a törvény egy technikai, diplomáciai fogás, ám az isteni ajándékra való apellálás olyan bibliai, jézusi tudatosságra mutat, amit kár lenne szem elől téveszteni. Nem azért kell a döntést a közösség kezébe adni, hogy csökkentsük a társadalmi feszültséget, hanem azért, mert Isten megajándékoz minden embert bizonyos fajta hittel, amibe ; beleszólni állami intézménynek vagy királyi hatalomnak a zsarnokság megnyilvánulása lenne. A jézusi logika szerinti béketörekvés, amely felismeri, hogy a hit Isten ajándéka, végül oda vezet, hogy felbukkan egy addig nem látott eszme, a vallásszabadság gondolata, bizonyítva, hogy a dogmatikai pluralitás nem szül okvetlenül káoszt. Nyilván a boldog, evangéliumi béke tiszavirág-életűnek bizonyult. Alig néhány esztendő múlva Erdély reformátorát - Dávid Ferencet - pontosan hite miatt zárják börtönbe, s srófolják a hurkot jó szorosra azok körül, akiknek a gondolkodása nem idomul a fejedelmi elképzelésekkel. Ám a politikai események kudarca nem csorbítja az 1568-as törvény ragyogását. Ebben ugyanis nemcsak a vallásszabadság első európai megfogalmazása nyilvánul meg, hanem a ténylegesen evangéliumi, jézusi logika érvényesülése a társadalom életében, s ez teszi ezt a törvényt Erdély legjelentősebb szellemi megvalósításává. 2018. január *
