Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-27 / 23. szám
helyőrség 4 nsH Horváth László Imre MÜLLER ROLF A PÉTER GÁBOR-KÖHYV wß Valóban hiánypótló mű került ki az újabb történészgeneráció egyik (ezzel a könyvével mindenképp) fajsúlyos képIK AZ ERŐSZAK NEVE PÉTER GÁBOR if mma ÍKMviselője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Müller Rolf kezei közül. Az egyetem huszadik századi tanszékének tanárai eddig is kulcsfontosságú munkát végeztek az 1945 utáni magyar és világ- történelem kutatásában (M. Kiss Sándor, Horváth Miklós, Ötvös István, Schmidt Mária). Művük paradigmaváltó jelentő* ségű: a ma élő magyarok egyik legfontosabb feladatához, a múlttal való szembenézéshez, annak valóban tudományos mérlegre tételéhez járulnak hozzá. Müller Rolf könyve csatlakozik a nagy elődökhöz. Ezt pedig közönségbarát módon teszi, mert a szerző kifejezetten ügyelt (a téma miatt természetesen szóba sem kerülhet a „szórakoztató” jelző) az olvasmányosságra, a fogyaszthatóságra. A háttérben húzódó évtizedes kutatói tevékenység a könyv végén található bőséges jegyzetanyagból és a kiegészítő bibliográfiából is egyértelműen látszik. Péter Gábor élete olykor regényszerűnek tűnik, főleg a könyv első felében a gyerekkor, fiatalkor, az illegalitás miatt - látszólag szimpla XX. századi életrajz bontakozik ki, méghozzá élvezetes stílusban. A folytatás a (nem véletlenül) démonizált Péter Gábor, a PRO-ÁVO- ÁVH rettegett szervezetének vezetője, történelmünk egyik legsötétebb alakja, ízig-vérig politikai gengszter tevékenységének leírása. Ebből kiviláglik az egész bűnözői szervezet milyensége is és a nagy történelmi tragédia felvonásainak sora. Müller jól ír, de egy pillanatra sem csábul el, végig megmarad a tudományosságnál, ami félrevivő túlszínezés helyett éppen hogy plusz színt, réteget ad a könyv szövetének: egy intelligens kutatói hang tartja össze magabiztosan - de az emberi regisztereket is figyelembe véve - a nar- rációt. Semmit sem jelent ki igazságként, amire nincsen bizonyítéka, nem pszicho- logizál, a különböző feltevéseket, teóriákat azonban nem hallgatja el. Ami tudható Péter Gáborról, azt Müller összegyűjtötte könyvében, ezzel nagyban hozzájárulva a legendák szétoszlatásához is, de leginkább elvégezve a férfimunkát: tényszerűen bemutatja egy történelmi szörnyeteggé vált ember valóságos életútját. „íme, az ember”, mondja Pilátus, ami éppen azért költői paradoxon, mert Jézus Krisztusra akármelyikünknél kevésbé illik ez a fajta valójában meglehetősen prózai bemutatás. Nem mintha hozzá szeretném Péter Gábort hasonlítani, hiszen mondhatni, végpontokat képviselnek az emberi létezés lehetőségeiben. Müller Rolf kiváló könyvében harag és részrehajlás nélkül mutatja be az embert. Egyikre sincs szüksége, a tények magukért beszélnek, „hőse”, Péter Gábor nem véletlenül vált szimbolikus figurává. Aki tisztában kíván lenni a modern Magyarország és a Kelet-Közép-Európa történetével (és felelősen gondolkodó ember számára, valljuk be, ez megkerülhetetlen), annak többek között ezt az új alapművet is el kell olvasnia. Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor. Jaffa Kiadó, Budapest, 2017 roza ^ Vöröskéry Dóra LELEKLEVES Ha a pokol jó szándékkal van kikövezve, a mennyország nyilván rosszal - erre a magvas megállapításra jutott a gyermek Viktória. Rövid életét végig ezen elv szerint élte: saját jólétét előtérbe helyezte, és kellőképpen hitvány volt, persze, szigorúan csak az üdvözülés végett. Mikor aztán meghalt — a húszat sem töltötte be -, mégis pokolra került. Földi léte után csak kifizetetlen csekkek, lezáratlan rendőrségi akták és összetört szívek maradtak. Kedves Uram! Ön hosszú és fáradhatatlan munkával elérte, hogy kiérdemelje meghívásomat a Budapesti Vidámparkba. Kérem, mielőbb látogasson el hozzám, lehetőleg éjszaka és egyedül. Ha nem jön magától, önért küldök. Várom a mielőbbi találkozást! A vízjeles levélpapírt félbe hajtva csúsztatták be Dávid ajtaja alatt. Sem címzés, sem aláírás nem volt rajta, de Dávid pontosan tudta, kitől érkezett. Régóta várt már a meghívóra. A levelet elrejtette a Playboy huszonkettedik és huszonharmadik oldala közé - a matrózruhás poszterbaba vigyázza majd -, és felkapta kávésbögréjét a konyhapultról. Ma már a második adag feketét itta. Mindig két bögre kávé kellett, hogy észhez térjen, mikor vele álmodott: Viktória kísértette őt. Igéző volt, forró és valószínűtlen, és kivételesen nem más szenvedett, hanem ő. A pokol mélyéről jött el éjszakánként Dávidhoz. Befurakodott az álmaiba, ahogy életében is tette, és ellopta azt a néhány nyugodt órát is, amelyben Dávid nem rá gondolt. De végre ez a pillanat is eljött: újra láthatja őt. A várakozás szinte megder- mesztette az időt. Dávid úgy érezte, hogy legalább húsz órába telt, mire a nap delelt, majd még egyszer ennyibe, hogy lebukjon az égboltról. Nyolckor végzett a munkában. Az autója az utcán parkolt, de valaki már ült benne. Odalépett, felháborodva kocogtatta meg az üveget, mire a másik felé fordult. Hatalmas, piros orra és kék haja volt, az egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett. Egy szót sem Szólt, csak megnyomta kétszer a mellére tűzött, sárga, sípoló virágot, majd intett a kezével: Gyere! Dávid értetlenül ült be a sofőrülésre, és ismét potyautasára nézett. Az csak bámult előre, a szélvédőn át az éjszakai várost kémlelte, így tett Dávid is. Percek teltek el, nem tudta, mit is kéne tennie, mikor az idegen haragosan felkiáltott:- Elég a bohóckodásból! Irány a vidámpark! Hát eljöttek érte, ahogy a levélben írták! Pedig ment volna ő magától is. A régi vidámpark siralmas látványt nyújtott. Sötét volt, elburjánzott a gaz, a játékokat lebontották. Egyedül a régi körhinta és a fahullámvasút maradhatott. Furcsa mód mindkettő működött, zenéltek és világítottak, Dávid még sikolyokat is vélt hallani, holott egy árva lélek sem volt sehol. Miután a kocsit egy félreeső parkolóban hagyták, bohóc kísérője a hullámvasút felé navigálta Dávidot.- Nem, nem, Savanya! A fiúnak nincs dolga a vasútnál. - A játék bejárata egy hatalmas, tá- tott pofa volt, mely egy háromfejű kutyához tartozott. A középső fej hosszan, mereven ásított, míg a másik kettő kánonban beszélt.- De! Nekem itt kell lennem - Dávid kihangsúlyozta a kell szót, és megindult a bejárat felé. Már látta ezt a kutyát, érezte a pofájából áradó hőséget, és hallotta a kárhozottak siralmát. Álmában járt már itt, Viktória hívta őt, elvezette a pokolhoz. És most ott állt a pokol tornácán, a kutya torkában pedig Viktóriát látta. Egy hatalmas üst peremén kapaszkodott. Lángok lobbantak körülötte, a forróságtól veríték gyöngyözött a haja tövében, és könnyek csillogtak hosszú szempilláin. Dávid felé nyúlt. A kutya azonban hirtelen ösz- szezárta pofáját.- Húszéves és szerelmes — szólt Savanyához immár mindhárom fej. - Az ilyenek nem kerülnek pokolra. Dávid szóhoz sem jutott a felháborodástól.- Mit gondolsz, mit csinálsz, te gyerek? - A kemény hang a kutya teste mellett dörrent. Köpcös, hajhálós öregasszony lépett elő az árnyékból, mire Savanya ijedten hátrált egy lépést. Dávid remélte, hogy soha többé nem látja az általános iskolai menza gyűlölt konyhásnőjét.- Hülyegyerek! - Mindig így nevezte a tanulókat, akik nála álltak sorba. - Nem kerülhetsz be a pokolba, hogy boldogan éljetek együtt. - És az öregasszony felkacagott. Gúnyosan, éppen úgy, mint mikor Dávid repetát kért a milánóiból, a köténye alatt még a hasa is remegett. - Nem léphetsz be a birodalmamba. Azért hívtalak csupán, hogy megmondjam, ilyen indokkal, és főleg ilyen satnya bűntettekkel sosem jutsz pokolra. Dávid elcsüggedt. Olyan keményen próbált rossz lenni. Viktóriáért.- Na és, mit fogadna el belépőnek? Savanya rémülten integetni kezdett, előbb Dávid felé lépett egyet, majd hátra kettőt, és ezt megismételte még kétszer.- Úgy érti, innen még visszatáncolhatsz - mondta a kutya.- Menj haza, gyerek! Aludj rá egyet - javasolta az öregasszony álszent mosollyal. És Dávid otthagyta a vidámparkot. Az elmúlt hónapokban egyre nehezebben tudott elaludni, mindig annyira izgatott volt a Viktóriával való találkozás miatt. Ezen az éjjelen viszont félt. Mit fog szólni, ha ismét látja? Mikor álomba merült, Viktória megjelent. Nem neheztelt. Szeretkeztek. Vadul, birtoklóan, ahogy mindig, közben Viktória halkan sírt. Annyira magányos, mondta Dávidnak. A bőre tűzforró volt, vörös mintákat simított Dávid hátára és vállára, miközben cirógatta.- Te vagy az egyetlen, aki szeretett engem. - És Dávidnak eny- nyi elég is volt. Másnap korábban kelt, mint szokott, de nem dolgozni ment. Ahogy sötétedett a város, úgy lett egyre feszélyezettebb. Remegett a keze, hiába próbálta kikaparni a körme alá száradt vért, nem tudta. Miért nem történt semmi? Hát hasztalan volt, amit tett?! Elővette a Playboyt, és kinyitotta a huszonkettedik oldalnál, a régi meghívó helyett azonban egy szelvényt talált benne. Kedves Uram! Ön 1, azaz egy utat nyert a hullámvasútra.* Nyereményét beválthatja a halálát követő éjszaka e kupon felmutatásával. Várom az ismételt találkozást! *A nyeremény pénzre nem váltható, át nem ruházható, vissza nem vonható. Dávid felnevetett, majd elsírta magát. Mikor valamelyest megnyugodott, elvette a nagy konyhakést a csöpögtetőről - tehetett neki még egy szívességet -, és elindult a vidámparkba. Savanyát csak egy futó pillanatig látta, már nem volt vele a sárga virág, és ezúttal mindkét szeme sírt. A konyhásnyanya már várta a kutya pofája előtt.- Mehet a levesbe - nézett a nő gúnyosan előbb a késre, majd Dávidra, és felkacagott, ahogy az után tette mindig, hogy beleköpött az alsósok levesébe.- Akkor most örökké szenvedni fogok? - kérdezte Dávid.- Örökké, az örökkévalóságig. Még vitatkoznak rajta az emberek. De a lényeg, hogy na- gyon-nagyon hosszú ideig. - A nő nem mondott semmi mást, csak Dávid arcát fürkészte.- Nem bánom. - Dávid felemelte a kést. - Ezerszer inkább Viktória pokla, mint a magányos mennyország. Vöröskéry Dóra 1995-ben született Békéscsabán. Általános iskolásként kezdett történeteket kitalálni. Rövid időt töltött a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán Sopronban, jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanul. Szereti az édességet, a szörnyfilmeket és a békákat. Kislány traktorgumival (olaj/vászon, 2012) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. január
