Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-24 / 20. szám

2018. JANUÁR 24., SZERDA A magyar kultúrát ünnepelték KAPOSVÁR Mit jelent nekünk a magyar kultúra? címmel ün­nepségre hívták kedden este a Klebelsberg Középiskolai Kollé­giumba a fiatalokat. Huszonegy műsorszámot tűztek műsor­ra. A diákok József Attila, Ber- tók László, Ady Endre, Wass Al­bert és Csokonai Vitéz Mihály műveit is tolmácsolták, ezen kí­vül kalotaszegi népdalcsokor, mezőségi tánc, fuvola előadás és festménybemutató is szere­pelt a programban. Lovász Er­zsébet könyvtáros kiemelte: a Magyar Kultúra Napjához kap­csolódva másfél évtizede min­den esztendőben megtartják a rendezvényt. Céljuk, hogy a fi­atalok minél alaposabban meg­ismerjék közös kulturális kin­cseinket. Harsányi Miklós A végzős szőlész-borász sza­kos tanulók mutatták be ma­guk készítette boraikat ked­den Balatonbogláron. A helyi szakiskolában három éve in­dították útjára ezt a képzést, hogy a borvidék szakember- hiányát enyhítsék. Góz Lilla sonline@sonline.hu BALATONBOGLÁR Egymás után érkeztek a borásztanulók a szakgimnázium gyakorlati la­bor épületébe. Tizenöt percben kellett bemutatniuk a maguk készítette boraikat. Szabó Atti­la a chardonnay szőlőfajtát vá­lasztotta. Az öttagú bizottság a szőlő művelésére, a borkészítés fázisaira, sőt még a címkére is részletesen rákérdezett.- A teljes spektrumot pró­báljuk lefedni - mondta el Or­szágú Bernát szakoktató. - A bizottságban van külön sző­lészeti, borászati szakember is, így a diákoknak bármelyik kérdésre kell tudniuk a választ. Legyen szó a szőlő metszéséről, a borvidéki adottságokról, eset­leg a különféle fajtajegyekről. Nem csak az ízvilágot, ha­nem az üveg címkéjét is meg­vizsgálta az öttagú szakmai bizottság. A három éve indult szőlész-borász képzés igen népszerű. A nappali tagozaton három, míg felnőttképzésben két osztályt indítottak. Kalmár Győző azért jelent­kezett, mert van egy családi pincészetük, amelyet édesapja vezet. - Gyerekkorom óta se­gítek, részt veszek a munka- folyamatokban - mondta Kal­már Győző. - Szeretném idővel továbbvinni a borászatunkat. Jelenleg fodrászként is dolgo­zom, de amikor csak tehetjük, a családdal gondozzuk ültetvé­nyeinket.- A borász-szőlész képzést azért indítottuk el, hogy biz­tosítsuk a balatonboglári bor­vidék jövőjét - hangsúlyozta a Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Szakgimnáziu­mának igazgatója. Balog Krisz­tián hozzátette: úgy gondolják, hogy a dél-balatoni borvidéken számos fejlődő pincészet, borá­szat van, de sokan szakember- hiánnyal küzdenek. A balatonboglári szakgim­názium a jövőben szeretne újabb agrárjellegű képzést in­dítani, mert úgy vélik, szükség lenne a kertész szakmára is. Új ültetvények ORDACSEHI A Balatoni Ag­rár Zrt. szőlészeti üzletágának munkatársai is továbbképzés­re járnak: a növényvédő szer­rel foglalkozó hat dolgozó zöld könyve ugyanis lejárt, ezért napokon belül tanfolyamon újítják meg tudásukat.- Lényegesnek ítélem, hogy az alapismereteken túl minél alaposabb információval ren­delkezzenek a szakterületről az alkalmazottaink - mond­ta kedden Tavaszi József el­nök. - Más téren is együttmű­ködésre törekszünk: egy nö­vényvédelmi céggel 2018-ban újabb kísérleteket végzünk a szőlőültetvényeken, nagyjából 30 hektáron zajlik a projekt. A királylánykán kívül a zöld- veltelinit érinti a program. A zrt. földjein 160 hektáron nyolc fajta szőlőt termeszte­nek. Előreláthatóan napokon belül megjelenik egy új pályá­zati felhívás, melynek segítsé­gével 17,3 hektáron kívánnak új ültetvényt telepíteni. Ennek tervezett költsége - hektá­ronként - mintegy négymillió forint. H. M. Miniszteri elismerés a somogyi kultúrának BUDAPEST-MARCAU-SIŐ­FOK A Magyar Kultúra Napján közművelődési szakmai díja­kat adományozott Balog Zol­tán, az emberi erőforrások mi­nisztere és Hoppál Péter kul­túráért felelős államtitkár Bu­dapesten. A Zeneakadémián rendezett ünnepségen adták át Somogy megyéből a siófoki Kálmán Imre Kulturális Köz­pont részére a Közművelődési Minőség Díjat, melyet Gyulai­né Isó Edina igazgató vett át. Minősített Közművelődési In­tézmény címet kapott a mar­cali Kulturális Központ is, me­lyet Vigmondné Szalai Erika igazgató vett át. Zsirai Tibor Vigmondné Szalai Erika is elis­merést vett át Budapesten Fotó: Zs. T. Nem csak az illat, a zamat volt fontos, de az is, hogy milyen címke került az üvegre Fotó: Kontra Gergely Végzősök borai az oktatók előtt Lezárult a szavazás, összesen ötezernél is több szavazat érkezett Horváth Alexandra a Sonlány KAPOSVÁR Lezárult a szava­zás, kiderült ki lett 2017-ben a Sonlány. A szavazatok alap­ján Horváth Alexandra lett az első, Varga Orsolya a második, és Varga Júlia Tünde a har­madik helyezett. Az idén is az egyes hónapok győztesei kerül­tek a fináléba, összesen ötezer­nél is több szavazat érkezett. A legtöbben, majdnem kétez­ren Horváth Alexandra neve mellé kattintottak, így a szava­zatok 38 százalékával ő nyerte meg a sonline.hu versenyét. Mint kiderült, Alexand­ra nem indított túl nagy kam­pányt, mindössze egyszer osz­totta meg fotóit a közösségi ol­dalon, azonban a családja és kollégái mozgósítottak. - Ele­inte nem is figyeltem az állást, a napokban lepett meg az ered­mény, hogy ilyen jól álltam - árulta el Horváth Alexandra. 2017 Sonlányát hobbi szinten érdekli a szépségipar, de erede­ti szakmáját, a gyógyítást nem tenné félre emiatt. A voksok 29 százalékát ma­gáénak tudhatta Varga Orso­lya, aki a második helyen vég­zett. A harmadik helyért szo­rosabb volt a küzdelem, végül Varga Júlia Tünde állhat fel a képzeletbeli dobogóra. A külön- díjat, egy glamour fotózást Bo­gyó Tamara nyerte. B. Z. SONLINE.hu L írta A Horváth Alexandra, az idei első helyezett Fotó: Benkocs Balázs MEGYEI KÖRKÉP g (Ki)tüntetés Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu A zt hittem rosszul látok, amikor azt olvastam, hogy tün­tetést szervez az Együtt a kaposvári Noszlopy utcába a város ünnepnapja alkalmából tartott közgyűlés idejére. Mondhatnánk: jól kifundálták, már ha nem lenne ezzel a dolog­gal egy kis bökkenő. A rendezvénynek helyet adó Szivárvány Kultúrpalota ugyanis az utca közepén van, a meghirdetett idő­pont pedig éppen fél órával előzte meg az ünnepség kezdetét. Szerencsére ebben az országban bárki, bárhol, bármilyen formában elmondhatja véleményét bármely kérdésről, ha azt a törvények tiszteletben tartásával teszi. Lehet tehát tüntetést is szervezni. Az viszont ízlés kérdése is, hogy azt ki, hol, mikor és miért teszi. Lelke rajta! Nekünk, kaposváriaknak a város ünnepnapja komoly dolog. Nemcsak a sok évtize­des hagyomány miatt, hanem azért is, mert ez a nap más, mint a többi. Én még úgy ta­nultam, az ünnepnek illik megadni a módját. Ilyenkor zászlódíszbe öltözik a város is, s egy kicsit feldíszítjük saját lelkünket. S amikor ünneplőben, kezünkben meghívót szorongatva sétálunk az ünnepségre, eszünkbe jut, honnan hova jutottunk, s kik tették ezért a leg­többet. S az is, hogy az ő tevékenységüket vajon hogyan is ítél­ték meg a különböző közösségek. Persze azt is találgatjuk: va­jon az idén kik lesznek a jók között a legjobbak, az érdemesek arra, hogy kitüntetéseket vegyenek át. Aztán belecsöppenünk a valóságba. Kinn az utcán a ló párt­hívő előtt a Pestről jött ember migránsozik, s arról beszél, hogy itt semmi nincs rendben, nem fejlődik a város, s azt kéri, neki higgyünk és ne a szemünknek. Benn az elmúlt év tetteiről esik szó. Erőfeszítésekről, elszántságról, a kitartás eredményeiről. Kinn helyi pártfontosok konkrétumok nélküli szólamai, sejte- tések, szorgalmasan jegyzetelő tollnok. Benn taps a kitüntetet­teknek, akik igencsak sokat tettek a városért. Es persze külö­nös figyelem vetül a két gazdasági szakemberre, a két új dísz­polgárra, Gerber Andrásra és Varga Józsefre. Ők szinte az egész életüket Kaposvárnak szentelték azért, hogy sok-sok évtizeden keresztül ezreknek adjanak munkát, megélhetést. Harcos, küz­delmes, megalkuvás nélküli életút! Nagy tisztelettel gratulálok! S az ünnephez méltatlan kegyes „csalásra” kérlek bennete­ket: amikor majd unokáitoknak mesélitek a történetet, kérlek, hagyjátokki,hogya díszpolgári címhezvezetőúttüntetésenke- resztül vezetett. Azértis, mertúgyigaz, hogy egy életútvitt oda! Köszönöm a kaposváriak nevében is! Nekünk kaposvári­aknak a város ün­nepnapja komoly dolog Remekeltek a somogyi párlatok Lillafüreden is ULLAFÜRED-SOMOGY Az év el ső pálinkaversenyén Lillafüre­den, a IX. Quintessencen 1739 mintát adtak le a nevezők. Kö­zülük 413 kereskedelmi főzdé- ben, 641 bérfőzetként, 685 pe­dig magánfőzdében készült. A somogyi nevezők közül tizen térhettek haza éremmel a meg­mérettetésről. Gőhr Károly balatonőszödi bérfőzető 6 arany-, 5 ezüst- és négy bronzérmet érdemelt ki pálinkáival. Galántai János ka­posvári magánfőző 5 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem birtoká­ban távozhatott az idei Quintes­sence Pálinkaversenyről. A Gyenesei Pálinkárium a magánfőzők között bizonyult sikeresnek, 3 arany-, 4 ezüst­ös 3 bronzéremmel jutalmaz­ták Gyenesei István párlatait. Gőhr Katalin balatonőszödi bérfőzető 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel lett gazdagabb. Tóth Tamás barcsi magánfőző is szép sikereket ért el, pálinká­it 2 aranyéremmel valamint 3 ezüst- és 3 bronzéremmel jutal­mazta a szakavatott zsűri. A zamárdi Zimek Pálinka Manufaktúra Kft. a kereske­delmi főzdék között brillírozott, ugyanis a somogyi főzde mun­káját 2 aranyérem, 3 ezüst- és 2 bronzérem bizonyította. Kovács Zoltán kaposvári ma­gánfőző 1 arany- és 1 ezüstér­met, a Medicina Hungaricum Kft. táskái kereskedelmi főzde 1 aranyérmet, Szőke András szóládi bérfőzető 2 ezüst- és 1 bronzérmet, Aradi Péter siófoki bérfőzető pedig 1 bronzérmet kapott. Koszorús R. _______________________________________________________________________________HIRDETÉS © »0711 PELION T A T O IC A *****ma Pelion Extra MÁR 12 900 FT / FÖ / ÉJ ÁRTÓL. TÉLI WELLNESS ÉLMÉNYEK TAPOLCA SZÍVÉBEN félpanziós ellátással, wellness használattal, akár további, egyedi online kedvezménnyel Információ os szobafoglalás. 5:C-C Taeotcx *3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom