Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 51. szám
g INTERJÚ 2017. DECEMBER 23., SZOMBAT Bagdy Emőke pszichológus szerint nem szabad hagyni, hogy az ünnepeinkből kikopjon a lényeg: a szeretet kifejezése és a misztérium. Enélkül elszürkül és értéktelenné válik a karácsony is. Fábos Erika- Mennyire fontos, mit jelent önnek a karácsony?- Nekem egyházi ünnepet, nem a szeretet ünnepét úgy általában, hanem Isten irántunk való szeretetének ünnepét, hiszen hívő vagyok. Jézus születése számomra minden évben a reménység újjászületését jelenti. Azt az ígéretet jelenti,' hogy az ember nem annyira elesett, magányos és kiszolgáltatott lény, mert van megváltás: Jézus Krisztus személy szerint mindannyiunkért nagy áldozatot hozott, velünk és jelen van az életünkben. Ez az én karácsonyom. A mi családunkban mindig hordozta ezt a misztériumot az ünnep, és a gyerekeimnek, unokáimnak is ezt a hangulatot adtam tovább. Én ezt fontosnak tartom, ha másért nem, akár csak a kultúra miatt is, hogy ismerjük a Bibliát, a karácsony misztériumi részét, azt a szokásrendet, amivel a vallás körülveszi ezt az ünnepet- függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozunk.- Aki hívő ember, másként, könnyebben ünnepel, mint aki nem?- Meg vagyok győződve erről. A hitélet egy olyanfajta dimenzió állandó ápolása, amelyet Abraham Maslow, a világhírű pszichológus úgy nevezett meg, mint transzperszonális dimenziót. A mi hétköznapi, e földi létünknek van egy perszonális folyamata, ezt egy vízszintes vonallal tudnám leírni, a bölcsőtől a sírig, de van egy függőleges is, ahogyan az univerzumhoz tartozunk. A vallásosság, a transzperszonális dimenzió ápolása nagyon nagy jelentőségű. A mindennapi ima, a meditációk, a sorsunk átgondolása, a parancsolatok betartása olyanfajta lélekápoló, mentálhigiénés munkát kíván meg az embertől, aminek a fontosságát nagy részben tudományosan is igazolta az egészségpszichológia, jót tesz a személyiség fejlődésének és erőt ad a mindennapokkal való megküzdésben is. Az ünnepek emlékoszlopok, időt tagoló megállók az ember életút- ján. Minden vallás kidolgozta a saját, biztonságot nyújtó rítusait, amelyek egyúttal ünneppé teszik az ünnepet. A gyónás, a bűnbánati hét, a megbocsátás, vagyis a lelki felkészülés, a befelé figyelés egy vallásos ember számára az ünnep részét és lényegét jelentik*- Az édesapja református lelkész volt. Van olyan feledhetetlen „emlékoszlopa” a gyermekkorából, amire máig emlékszik?- Édesapám nemcsak prédikátor, de valóban nagyon ef- hivatott lelkész, a lelkek szolgálója volt. Méllette láttam és megéltem azt, hogy mit jelent meggyőződéssel és tudatosan élni. Emlékszem az ötvenes évekből egy olyan karácsonyra, amikor segélycsomagot kaptunk Hollandiából. Nagy szegénységben éltünk akkoriban, és az is csoda volt, hogy ezeket a csomagokat megkaptuk. Apám kibontotta, majd leültetett bennünket, gyerekeket, és azt mondta, egyezzünk bele, hogy olyanoknak adja, akiknek még annyi sincs, mint nekünk. Emlékszem az érzésre, kicsit irigykedtem, fájt a szívem azokért a ruhákért és édességekért, áldozatnak éreztem és hatalmas lemondásnak. Apám sokszor cselekedett az Isten dicsőségére, és olyankor mondogatta, ha mi Istennek adunk, ad ő is nekünk - én egy ilyen szigorú, kálvinista családban, tiszta, puritán és nagyon erkölcsös világban nőttem fel. Nekem ezek az élmények nagyon komoly, mély bevésődést idéztek elő a morális életemben, azt, hogy ami nekem van, ami tőlem telik, azt adjam, osszam. Talán karácsonykor még aktuálisabb gondolat, hogy a felnőtti viselkedés fontos ismérve, az adni tudás. Súlyos tévedés, amit a mostani korszellem sulykol, hogy kapnunk kell.- Karácsonytól és vallási vonatkozásoktól függetlenül, fontos nekünk, hogy ünnepeljünk?- Nagyon fontos és szükséges. Na de mi mindent is jelent ünnepelni? Megpihe- nést, hálaadást, erőgyűjtést, alkalmat az együttlétre, megállót. Azt, hogy az időt picit lefékezzük és kiemelkedünk a hétköznapokból. Ahogy darálódnak és egymásba folynak a napjaink, nincs lehetőség arra, hogy odafigyeljünk rá, merre tartunk, mi a célunk? Pedig az önreflexióra rendszeres szükségünk lenne. A hét, az egy nagyon érdekes, kulti kus, mágikus szám, mert a világrendből valami nagyon fontosat fejez ki. Az ideg- rendszerünk is hétnapos ciklusokban működik, négyszer hét nap az, ami az idegrendszernek egy alapfolyamati fő ritmusa. Az egész regenerációs rend a szervezetben erre épül fel, a biológiai óránkkal is nagyon szorosan összefüggő rendben dolgozik. Ilyen értelemben tehát a heti ritmusban is szükség van a megpihe- nésre, arra, hogy megálljunk, ünnepet tartsunk. Ilyenkor alkalom van a nekünk fontos emberekre, a beszélgetésre, a lélekkel való foglalkozásra, az emlékezésre, és az ünnepnek olyan együttes rítusai is lényegesek, mint amilyen a közös étkezés, akár például egy ráérős hétvégi ebéd. Ennek jelentőségére egy doktori kutatás is rámutatott, amiből kiderült, hogy azokban a családokban, amelyekben vannak közös étkezések, egészségesebbek az emberek és összetar- tóbb a közösség.- A személyesség az, amiről beszél, miközben telefonálunk, e-mailezünk és egyre kevesebb idő jut egymásra. Még karácsonykor is azt hajszoljuk, hogy minden kelléke ott legyen az ünnepnek, a lényeg pedig elsikkad. Valóban, kiüresedtek az ünnepeink. Egy konzum- világban élünk, amelyik belénk beszéli azt, hogy vedd meg ezt vagy azt a cuccot, legyél trendi és ajándékozz drágább ajándékot, győzd le még az ajándékod értékével is a másikat! Ebben az irigykedő „cucckultúrában” a karácsony egy különösen érzékeny időszak, az ajándékok körül forog, és sokkal inkább emlékeztet egy versenyre, semmint meghitt együttlétre. Ha az ünnep eldologiasodik, elidegenedik a lélektől, kimerül az ajándékozásban és nincs semmiféle spirituális tartalma, az lelki elszegényedéssel jár. Ezért nem lenne szabad hagyni, hogy az ünnepből kikopjon a lényeg, a szeretet kifejezése és a misztérium. *A szürke hétköznapokból ugyanis ez emel bennünket valami olyan belső dimenzióba lelkileg, ahol átélhető az ünnep lényege. Ha ilyen élmény nincs, elszürkül és értéktelenné válik minden ünnepünk, a karácsony is.- Milyen a jó ajándék?- Életünk rítusrendszerében a szeretetet és az összetartozást fejezi ki, és nem is lenne jó, ha erről a nagyszerű szeretetgesztusról lemondanánk. Ajándékozni jó dolog és fontos is. Nem mindig, de az ünnepeken fontos. Persze ha egy gyerek mindig mindent megkap, és olyannyira el van halmozva a tárgyi kultúra dömpingjével, ahogy manapság szokás, az ünnepen sem lesz számára érték az ajándék. Minél hosszabb a várakozás egy vágyott dolog után, annál nagyobb az öröm. Ezért is jó, ha az ajándékozást hozzákötjük különleges eseményekhez: születésnaphoz, karácsonyhoz. Tehát nem azért kap valamit a gyerek, mert ő jó volt, hiszen önmagáért szeretjük, olyannak, amilyen. Az ajándék nem jutalom, azt nem valamiért adjuk, és nem is a saját szükségleteinkről, hanem személyesen a nekünk fontos emberről szól. Mindenki annak örül legjobban, ami szíve szerint való, és hát ne feledkezzünk meg a legfontosabbról: a legnagyobb ajándék a valódi jelenlét. Az egymásnak adott érzelmek egy életen át emlékezetessé tudnak tenni egy ünnepet.- Karácsonykor a legtöbb családban felfokozott lelkiállapot uralkodik. El lehet ezt kerülni?- Egy nap alatt és a nagy sietségben nehéz. Ehhez időre és arra van szükség, hogy az együttességet, a normál családi együttlétet aktivizáljuk és gyakoroljuk. Mindenki rohan, kevés időt töltenek egymással az emberek. Meg kell szokni, hogy együtt vagyunk, hogy felosztjuk a feladatokat, meg lehet tanulni, hogy az egymáson való segítés alapvető működési elve legyen a családnak, és akkor több lesz az önfeledtség és valóban ünnep Lehet az ünnep.- Ha nem titok, örmek mi lenne a szíve vágya az idei karácsonyon?- Hogy a teljes, egész családunk lehessen együtt, ne hiányozzon közülünk senki - ez lenne a szívem vágya. Névjegy: m BAGDY EMŐKE 1941-BEN született Tiszafüreden. 1961-BEN gyógytornászdiplomát szerzett. 1968-BAN végzett pszichológia szakon. 1968-TÓL 34 éven át az OPNI pszichológusa volt, 1982-től a klinikai pszichológiai osztály szakigazgatójaként. 1985-BEN kezdte a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen a pszichológia- oktatás megszervezését. 1994-TŐL 2001-ig a HIETE klinikai pszichológiai tanszékének a tanszékvezető tanára volt. 2000-TŐL a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2004- IG tanszékvezetőként. 2005- TŐL ugyanitt intézetvezető volt 2010-ig. 2010-TŐL a személyiség- és klinikai pszichológiai tanszék professor emeritája. Több száz tanulmányt, könyvet írt vagy szerkesztett, megszámlálhatatlan előadást tartott és ismeret- terjesztő cikket írt. Wmm Fotók: MTI íi~:' . T t í
