Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-24 / 248. szám

2017. OKTÓBER 24., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Elmaradt a megemlékezés Siófokon SIÓFOKNAGYATÁD-BOLHÁS A rossz idő miatt elmaradt Sió­fokon az október 23-i ünnep­ség. „A viharos időjárásra, a vörös figyelmeztetésre figye­lemmel a 18 órára, a Könnyek Kútjához tervezett megemlé­kezést a szervezők egyetérté­semmel lemondták.” - indokol­ta Lengyel Róbert siófoki pol­gármester azt a közleményt, amely a kezdés előtt két órá­val jelent meg Siófok honlap­ján. Voltak, akik korábban ko­szorúztak, Witzmann Mihály, (Fidesz-KDNP) országgyűlé­si képviselője pontban 18 óra­kor megkoszorúzta a Könnyek kútja emlékművet. A képvise­lő elmondta: felmenői 56-os cselekedetei miatt is fontos­nak tartotta, hogy szülőhe­lyén megemlékezzen. Nagyatádon Szászfalvi László országgyűlési képvise­lő mondott ünnepi beszédet, műsort a gimnázium 12. osz­tályosai adtak. Az állami szer­vek és civil szervezetek he­lyezték el koszorúikat a Nagy Imre téren, az ötvenhatos em­lékoszlop tövében. Bolháson a Bolhásért Érdekvédelmi Köz­hasznú Egyesület szervezésé­ben gyűltek össze a megem­lékezek az ötvenhatos emlék­oszlopnál. A bolhási Hegedűs Imrére emlékeztek, aki kato­naként a fővárosban vesztette életét a harcok során. MW Emlékező somogyiak Fotók: Lang Róbert Debreczeni László: 1956 üzenete: ez a nép akkor tudott csodálatos dolgokat véghezvinni, amikor cselekedeteit a nemzeti egység hatotta át Góliáttal néztek farkasszemet a fiatal tüntetők Egykori 56-os egyetemista, nyugalmazott tiszti főorvos, Debreczeni László tartott megemlékező beszédet a Nagy Imre Parkban, a városi ünnepség részeként. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu KAPOSVÁR Akkoriban húsz­éves egyetemistaként élte meg 1956 kegyetlenségét Debrecze­ni László a fővárosban, „azon az aranyló napsütésben fürdő napon” - idézte fel a hatvanegy évvel ezelőtti október 23-át az egykori pesti srác.- Ott voltunk az utcai tün­tetéseken, farkasszemet néz­tünk az ÁVH-sok fegyvereivel - mondta beszédében Debre­czeni László. - Őrjáratoztunk, a felfegyverzett egyetemista zászlóaljak alkották a rend és honvédelem biztosítását végző nemzetőrség derékhadát. Az 1956-os egyetemista ki­emelté: a fiatalok 61 évvel ez­előtt nemcsak sodródtak az ár­ral, hanem megtettek mindent, amit megkövetelt a haza. A fiatalabb nemzedékek szá­mára csak történelem az, amit Debreczeni László és társai 1956-ban Budapesten átéltek, ám a forradalom túlélője úgy véli: kötelessége mesélni a tör­téntekről, amíg csak él. A fiatalok számára ez már csupán történelem Október 23-át pedig azért tartja ünnepnek, mert 1989- ben ezen a napon kiáltották ki a harmadik magyar köztársasá­got. Ám az ünnepség vezérszó­noka szerint az 56-os álom csak 2010-ben valósult meg, amikor „ forradalom zajlott a szavazó- fülkékben”. - Az elmúlt évtize­dek zsákutcába torkolló irányai után visszatért hazánk az eu­rópai fejlődés fő útvonalára, és megvalósulhatott 1956 álma, a szabad, saját nemzeti útját járó, egyre emelkedő Magyarország.- Mit üzen ma nekünk 1956? - tette fel a kérdést Debreczeni László. - Azt, hogy ez a nép ak­kor tudott önmaga fölé maga­sodva csuda dolgokat véghez­vinni, amikor cselekedeteit a nemzeti egység, a cselekvés­re, önfeláldozásra kész szolida­ritás szelleme hatotta át, s vilá­gos célt látott maga előtt. Ma te­hát az a kötelezettségünk, hogy minden erőnkkel törekedjünk megteremteni a nemzet egysé­gét, példamutatással sarkall­juk tettvágyát. Tegyük uralko­dóvá az összefogás és a szolida­ritás szellemét. A cél adott: a de­mokrácián, a hatékony gazda­ságon és a keresztény erkölcsi- ségen alapuló Európába integ­rált Magyarország. Kaposváriak koszorúi Nagy Imre szobránál Az emlékezés virágai a szobor előtt 1956. október 23-a szellemét a Déryné Vándorszíntársulat elő­adásával idézték meg. A meg­emlékezés végső akkordja­ként a politikai és civil szerveze­tek képviselői megkoszorúzták Nagy Imre mártír miniszterel­nök szobrát. Az emlékezés virá­gait közösen helyezték el Mátrai Márta háznagy, dr. Debreczeni László 56-os egyetemista, Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Gelencsér Attila, Kaposvár or­szággyűlési képviselője. Nagy Imre a szabadság és az összetartozás szimbóluma - az ünnep nem lehet idézőjeles Galaktikus harcra kész az MSZP KAPOSVÁR Hagyomány, hogy október 23-a előestéjén Nagy Imre szülővárosában emléke­zik a Magyar Szocialista Párt. A szakadó eső az Együd Árpád Művelődési Központba szorí­totta be a résztvevőket, ahol a K2 Színház Holdkő című elő­adásából hallhatott a közön­ség részleteket. Az USA-ban élő magyar 56-os menekültek visszaemlékezéseiből olvas­tak fel részleteket, mindezt ze­nével vegyítve. Ezután Haran­gozó Gábor, a párt megyei el­nöke méltatta Nagy Imre egy­kori miniszterelnököt és bírál­ta az Orbán-kormányt. Hiller István, az MSZP választmá­nyának elnöke aláhúzta: kor­mányváltást akarnak a szoci­alisták. - Új magyar demokrá­ciát, alkotmányt és új köztár­saságot akarunk - summázta Hiller. - A negyedik Magyar Köztársaságot együtt fogjuk kikiáltani, jobboldali és balol­dali demokraták. Több lehető­séget akarunk a fiataloknak, Pintér Attila, az MSZP kapos­vári elnöke arról beszélt, hogy Nagy Imre szülővárosában lo­kálpatrióta kötelezettségünk emlékezni az egykori minisz­azt szeretnénk, hogy azoknak a százezreknek, akik elhagy­ták a hazát érdemes legyen hazajönniük. Molnár Gyula, az MSZP el­nöke kiemelte: a szocialisták számára az ünnep nem idéző­jeles - utalva ezzel Szanyi Ti­bor szocialista EP képviselő vasárnapi Facebook-posztjára. terelnökre és a fiataloknak el­mondani, hogy mi történt 61 éve. - Nagy Imrére büszkék le­hetünk politikai megosztott­ság nélkül - mondta. A pártelnök hallgatóságának felvázolta a szocialisták prog­ramját, amelynek lényege, hogy minden magyarnak le­gyen biztos munkája, lakása. Télen tudjon fűteni és ki tudja váltani gyógyszereit, és hónap végén félre tudjon tenni. Molnár Gyula filmes utalás­sal élve a kormánypártot és támogatóit a halálcsillag sötét erőinek nevezte, és arra buz­dította az emlékezőket, hogy menjenek el szavazni. - Ha a lázadók ma még szétszórt csapatai összefognak, térd­re kényszeríthetik a birodal­mi lépegetőt - mondta Molnár Gyula. Koszorús Rita Nagy Imrére mind büszkék vagyunk Harangozó Gábor (balról), Hiller István és Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom