Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-24 / 248. szám

Vízre tették a zongoristát, sikert aratott BALATON A balatonlellei BL YachtClub Péter Bencét, a neves zongoristát kérte fel arra, hogy egy vitorlás trepnijén játssza el a „Here Comes the Sun” című örökbecsűt a Beatlestől. Tóth Balázsnak, a BL YachtClub ve­zetőjének nem kellett sokáig győzködnie a többnyire külföl­dön zenélő fiatal művészt.- Ezután már csak azon kaptuk magunkat, hogy töké­letes időben forgatunk a Bala­ton közepén, csodálatos nap­sütésben és a szél is mindig a megfelelő irányból fújt - ele­venítette fel a forgatást az öt­letgazda, aki eredetileg azon törte a fejt, hogy miként tud­na egy zenekart elvinni a vi­torlásra, de aztán meglátta Pé­ter Bence „Despasitó”-ját a ne- ten, és a játékot hallva rögtön tudta, hogy fel kell keresnie a virtuózt. Ha egyszer egy üzlet beindul, onnan már nincs visz- szaút, és bár a megfelelő hang­szert és hajót sem volt könnyű megtalálni, végül mégis olyan videoklip kerekedett az ötlet­ből, hogy a múlt hét közepén közétett anyagot világszerte már százezrek látták. A megjelenését az ameri­kai piachoz igazították, ami­nek meg is lett az eredménye, hiszen a közzétételt követő első 10 órában már több ezren osz­tották meg a videót, ennek kö­szönhetően már akkor száz­ezernél is többen gyönyörköd­hettek az őszi Balaton látványá­ban. - Olyan sok emberhez ju­tott el a Balaton híre, hogy az el­képesztő - mondta Tóth Balázs, aki az előttünk álló télre is töri mára fejét valami őrültségen. Talán még emlékeznek, hogy az év elején, hála a vastag jég­takarónak, jégkörhintára tet­ték a kíváncsiskodókat a BL YachtClubnál. Ha az időjárás kegyes, pontosabban télhez il­lően hideg lesz, akkor ezúttal szaunát vinnének a jégre a lel­tei ötletelők. Kolumbán Tünde 2017. OKTÓBER 24., KEDD fi MEGYEI KÖRKÉP Nekünk, keresztényeknek kellene megmutatnunk, miként lehet a kitaszítottakkal, az elesettekkel bánni - mondta a püspök Fotók: Kovács Tibor Varga László megyés püspök áldotta meg egykori szolgálati helyét Kontraszttársadalmat kelle­ne felépítenie az egyháznak; nekünk, keresztényeknek kellene megmutatnunk, mi­ként lehet a pénzzel, az em­berekkel, a kitaszítottakkal, az elesettekkel bánni. Lehet másféle szinten megélni a kapcsolatokat és az evangé­liumot. Varga László megyés püspök mondta ezt szentbe­szédében vasárnap este. Lőrincz Sándor sonline@sonline.hu KAPOSVÁR Központi támoga­tásból, püspökségi hozzájáru­lásból és a hívek adományaiból több tízmillió forintért újították fel kaposvári Szent Imre-temp- lomot. A karácsonyi éjféli misére sem gyűlnek össze ennyien, mint ahányan e jeles alkalom­ra összesereglettek a fiatalok védőszentjéről elnevezett, több mint száz éves templomban. Az elmúlt évtizedek során generá­zelmúltban adódott erre lehe­tőség. Szeretett volna plébános­ként szolgálni a megújult falak között, de ez másként alakult. Mint mondta, szándékosan nem nézte meg, hogy folynak a munkálatok; arra várt, milyen lesz a végeredmény. Azzal pe­dig elégedett. Először megszen­telte a vizet, majd megáldotta a templomot s a híveket, hiszen az ünnepi misét azokért aján­lotta, akik részt vettek a fél éven át tartó felújításban. Ho- míliájában abbéli reményét fe­jezte ki, hogy a hívek megtöltik e templomot, és - missziós va­sárnap lévén - teljesítik Jézus parancsát: tanítvánnyá kell tenni minden népet, hiszen a megkeresztelt katolikusok­nak küldetésük van. A misszi­óhoz erőt és tüzet ad a Szentlé­lek. Ameddig a templom falain kívül többen vannak, mint be­lül, addig folyamatos a feladat, ám a kereszténység vonzással növekszik. Olyan életet kell él­ni, mely hiteles, így lehet von­zóvá mások előtt is. A főpász­tor azt tanácsolta: szeretni kell az embereket, tudás helyett ér­ző szív kell, s akkor egyszerűvé válik az evangelizáció. Már az is eredmény, ha megtanulunk mosolyogva nézni a másikra, de nem reklámvigyorral, ha­nem belülről fakadó örömmel. Meg kell tanulni dicsérni is, hi­szen a társadalom számára is fontos üzenete van annak, ha a keresztények megmutatják az embereknek a méltóságu­kat, a szépségüket, a szerethe- tőségüket. Tomanek Ferenc plébáni­ai kormányzó a mise végén ar­ra utalt, ugyan elődje nem járt e templomban az elmúlt fél évben, ő viszont annál több időt töltött itt - felügyelve a munkálatokat. Mindenkinek köszönetét mon­dott, s arra kérte a püspököt, jöj­jön máskor is. Nagy taps tört ki, majd a megyés püspök Isten ál­dását kérte Ferenc atya minden ötletére, amivel folytatni szeret­né a közösségépítést. cók és közösségek beimádko­zott spirituális közegévé vált e felszentelt hajlék - plébánosok, káplánok által teret kínálva az önmagunkba tekintéshez, test és lélek gyógyulásához, mi­közben nemzedékek ismerked­tek a liturgiával, átélve a vallás­gyakorlás reményteli örömét. Erre az örömre buzdított a püs­pökké lett plébános is, s arra, hogy a már jól működő közös­ségek őrződjenek meg, hiszen az egyház csak ott él, ahol sok a közösség. A megyés püspök már a mise elején megjegyezte: évek óta készültek a templom­rekonstrukcióra, de csak a kö­Teljes korszerűsítésen esett át a belső tér: a templom szigetelésén, belső festésén túl egyebek mellett megszépült a liturgikus tér par­kettája, padlófűtés épült, a régi, kopott cementlapok helyett gyö­nyörű járólapokat raktak le, megújultak a padok, a szobrok, a stá- ciós képek. Óriás üvegportál fogadja a betérőket, a bejáratnál mel­lékhelyiséget és gyóntatószobát alakítottak ki. Vonzással nőhet az egyház Vasvillák, lapátok üzenete KAPOSFÚRED Fűrészből , vasvillából és lapátból is lehet sárkány - ezt bizonyítja a Tárgyaink üzenete című tárlat, amelynek anyagát a kaposvári Rádics Tibor alkotta meg. Az amatőr művész élete első ki­állítását a Kaposfüredi Galériában nyitották meg. Fotó: Muzslay Péter Tetten érték a fatolvajokat Igái közelében IfiAL Rakodás közben érték tet­ten a fatolvajokat a rendőrök. A körzeti megbízottak azt vet­ték észre, hogy Igái külterüle­tén, egy földút mellett egy férfi fát fűrészelt, társa pedig a ki­vágott fadarabokat egy rend­szám nélküli kocsiba pakol­ta. A rendőröknek a két férfi a helyszínen elismerte a bűn- cselekmény elkövetését, to­vábbá elmondták, hogy már több alkalommal loptak fát er­ről a területről. A 21 éves és a 28 éves testvéreket elfogták, majd előállították őket az iga- li rendőrőrsre. K. G. TELETAXI 06-82/ 555555 FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL HIRDETÉS 9,7 db/m2 • 173ó Ft/m* <f*YQ Ft/áb Extra kedvezménnyel raktári készletről. 7400 Kaposvár, MÁV Teherpályaudvar Telefon: +36-82-511-980 • www.profiteto.hu Érvényes: 2017. október 23;tói november ó-ig, vagy a készlet erejéig. Az árak bruttó árak és az “ÁFA"-t tartalmazzák' UJ FORMAACREATONTOL! Ha nem a megszokottat keresi, HIRDETÉS A SZÁLLODÁIG! A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E-mail-cimüiik: somogy.terj@meciiavvorks.hu letchiis/cinHink: 06-40 510-510 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap PARKETTÁZÁS- SZONYEGSZEGES PVC BURKOLAS- iárDlapozás a spaiztDl BAROSS SZÖNYEGARUHÁZ KAPOSVÁR Baross 6. o, 8-10.1:82,511-015 Nyitva: N-P 830-17.30. Sm„ 8.30-12 00 Inloip'barossaruhaz.hu www.barossaruhaz.hu | KAPOSVÁRON INGYENES HÄZHOZ SZÁLLÍTÁSI 1 ŐSZI VÁSÁR! A MEGYE LEGNAGYOBB FÜGGÖNY, FÜGGÖNYKARNIS ÉS DARABSZŐNYEG VÁLASZTÉKA akár 10-50% kedvezménnyel, MINDEN LAMINÁLT PADLÓHOZ INGYEN POUFOAM, szegély FÉLÁRON! Az akció 2017.október 28-ig, illetve a készlet erejéig érvényes!

Next

/
Oldalképek
Tartalom