Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-27 / 226. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA Nagyobb hatásfokú szennyvíztelep kell Barcsnak BARCS Napokon belül megkezdődik a munka nagyobb fázisa a szennyvíztelepen. Nagyobb hatásfokú és több szennyvizet kezelő telepre van szükség - mondta el a munkaterület átadását követően Karvalics Ottó barcsi polgármester. Az önkormányzat által elnyert 719 millió nettó értékű beruházásbővítést is tartalmaz, a felújítást azonban úgy kell megtervezni, hogy közben működni tudjon a telep, ehhez a vízügyi engedélyeket is be kellett szerezni. Szeptember 19-én ez az engedély hatályba lépett, így a nagyobb munka is elindulhat. Eddig is dolgoztak ott, de engedélyhez nem kötött munkákat végeztek csak a szennyvíztelepen. K-H. I. Festeni kezdték az útburkolati jeleket KAPOSVÁR Megújulnak az útburkolati jelek a megyeszékhelyen. Egy fonyódi cég végzi a kivitelezési munkákat, versenyt futnak az idővel hogy mindenütt befejezzék, mielőtt beállna az esős idő az ősszel. K. G. Fotó: Lang Róbert A rendőrök megkezdték a férfi gyors újraélesztését VARÁSZLÓ Időben érkezett a segítség ahhoz a férfihoz, akinek az életét a böhönyei rendőrök gyors és szakszerű intézkedése mentette meg. A 112-es telefonszámra tett bejelentést egy varászlói hölgy, hogy élettársa végzetes lépésre szánta el magát. A böhönyei rendőrök, Szép Norbert és Tanics Dávid rendőr főtörzsőrmesterek azonnal a megadott címre siettek, ahol a házban már eszméletlen állapotban találtak rá a férfira. A férfi légzése leállt, ezért a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztést, amely a gyors intézkedésnek köszönhetően sikeres volt. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a férfi állapotát és mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba vitték. K. G. Csökkent a vendégéjszakák száma, bezárt egy szálloda tavaly Siófokon Számháború a szálláshelyekről SIÓFOK Sikeres volt a Balatonon az év első hét hónapja - hangzott el a hét végén a Balatoni Turizmus Szövetség sajtó- tájékoztatóján. A vendégszám 4,3, a vendégéjszakaszám 4,6 százalékos növekedést mutat a múlt év hasonló időszakához képest az első hét hónapban a régióban - mondta Hoffmann Henrik, a szervezet elnöke. Hoffmann Henrik egyebek mellet arra is rámutatott: amíg Hévíz 7,8 százalékos, Balatonfüred 12,9 százalékos, Keszthely pedig 41 százalékos vendégéjszaka-növekedést produkált a kereskedelmi szálláshelyeken, addig Siófokon 9,4 százalékos elmaradás jelentkezik. Ugyan a siófoki idegenforgalmi adónyilvántartásból növekedés látszik, (a KSH ugyanis az év végén összesíti a ma- gánszálláhelyek vendégéjszakáit) elmondható, hogy a magánszálláshelyeken volt forgalomnövekedés, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma csökkent. Számháború indult a siófoki vendégéjszakák kapcsán: másképp számol a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke és a város polgármestere. Krausz Andrea sonline@sonline.hu Hoffmann Henrik: jó példa Siófok- Ez a tendencia nem jó, a fizetőképes kereslettel Siófok rosszabbul áll, a város jövőjét a nagyobb költőerővel rendelkező vendégek jelentik. Sajnos Siófok városvezetése több fronton is nyílt háborút visel a siófoki turisztikai vállalkozókkal, az együttgondolkodás helyett más álláspontra helyezkedik a rendezvények elhelyezése vagy a város köz- tisztaságát érintő kérdésekben, elefántként viselkedik a porcelánboltban. Érdemes megemlíteni, hogy a városvezetés az életveszélyt emlegette siófoki rendezvények kapcsán még a szezon előtt, most ennek meg is lett a böjtje - mondta Hoffmann Henrik.- Többen számháborút folytatnak a vendégéjszaka adatait illetően a sajtóban, hogy kisebbítsék a város eddig elért eredményeit - reagált Lengyel Róbert polgármester. - Mi a siófoki vendégéjszakák számításánál nem a szálláshelyek KSH-nak leadott számaival kalkulálunk, hanem a helyi adóhivatal adataival, amely a konkrét adóforintok befizetésén alapul. Ez tény, nem statisztika, márpedig eszerint az év első hét hónapjában 3,2 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma, a tavalyi igen jó adatokhoz képest is. Az önkormányzat adatai tartalmazzák a magánszálláshelyeket is, míg a Megújulás előtt a Rózsakért A városi rendezvényekkel kapcsolatban azt közölte Lengyel Róbert: a városkép megújítására is létrejött egy munkacsoport, amelyet Szajcz Adrián vezet, s amelynek feladata többek között a Rózsakért műszaki és idegenforgalmi szempontból történő megújításának kidolgozása. Cél ezen belül is egy olyan rendezvénytér kialakítása, ahol megoldott az áramellátás, a biztonság, amelyből nem engedhetünk, még ha ez nem minden vállalkozó elképzeléseinek felel is meg. KSH közelmúltban megjelent, 9,4 százalékos csökkenésről szóló adata csak a kereskedelmi vendéglátóhelyekről szól. Többen lehet, hogy azt sem tudják, Siófokon tavaly novemberben bezárt egy szálloda: az Erzsébet Szálló. Az elmúlt évek adatait figyelembe véve, csak ennek az egy egységnek a bezárása 6,4-10,3 százalékos kiesést jelent a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak számában. A KSH által, a piac ezen szereplőinél regisztrált 9,4 százalékos csökkenésre ez lehet a magyarázat.” Siófok polgármestere azt is közölte: 2016- ban középtávú turisztikai koncepciót alkottak, ennek mentén haladnak. Ennek, és a strandfejlesztéseknek, a biztonsági intézkedéseknek és a programoknak is célja, hogy a családosok visszatérjenek Siófokra. Egy részük lehet, hogy nem a négycsillagos szállodákat, hanem a kisebb kereskedelmi egységeket, magánszálláshelyeket keresi, s ezek forgalma jelentősebben növekszik, mint a kereskedelmi szálláshelyeké. A városnak ezek a bevételek is számítanak, mi a kisebb pénzűeket is szeretettel várjuk. Lengyel Róbert: az adóforintok számítanak A Rinya mellől indult, a szigetországig jutott Nagyatádon verselt az ír „Magyar Kelta” NAGYATÁD Zsúfolásig megtelt volt iskolatársakkal, barátokkal és ismerősökkel a nagyatádi városi könyvtár előadóterme. A tíz éve Írországban élő Ködmön Csaba Zoltán mutatta be legújabb verseskötetét. Versei segítségével próbálta bemutatni, van-e kapcsolat a magyar és a kelta kultúra között, hogyan látja a világot és a magyarság helyzetét egy, a hazától távol élő magyar költő, aki az íreket Nyugat magyarjainak nevezi. Ez utóbbit igazolta pár ír vers és dal bemutatásával is. Lapunknak elmondta: a korán elveszített édesanyja, a világjáró útkeresése és a számtalan újrakezdés felnőtt férfiként érlelte költővé. A mindennapi munka mellett mind több időt töltött versírással. Szerinte a gondolatait a versek' segítségével szélesebb skálán tudja elmondani. Kedden a helyi Árpád Fejedelem Iskola diákjainak tartott rendhagyó irodalomórát, este pedig a felnőtteknek mutatta be a verskészítés alapismereteit, a költészet szabályos és szabad formáit. Zsuzsi feleségével felváltva olvasták fel a szebbnél szebb, érzelmekre ható verseit. Az estet záró kötetlen beszélgetést követően sokan álltak sorba, hogy de- dikáltassák a „Magyar Kelta” verseskötetét. Györke József Hazatért egy könyvbemutatóra Ködmön Csaba Zoltán Fotó: Györke József