Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-27 / 226. szám

2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Zsíros Györgyné szerint muszáj lenne felépíteni Balatonboglárra a zajvédőt. A visszajáró vendégek szerint is hangosabbak lettek a szerelvények Fotó: Muzslay Péter Tiltakozás két balatoni településen: aláírást gyűjtenek a vasút melletti utcákban Fonyódon nem kellene a zajfogó fal, Bogláron meg hiába áhítják & Míg Fonyódon tüntetnek a vasút mellé készülő zajvédő fal ellen, mert elveszi a pa­norámát és csökkenti az in­gatlanok értékét, addig Ba- latonbogláron éppen ellen­kezőleg: aláírásokat gyűjte­nek, hogy náluk épülhessen hasonló fal, mert nehezen viselik a vonatok zaját. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu FONYÓD A Fonyódon sokak ál­tal kárhoztatott zajvédő fal csak vágyálom Balatonboglá- ron, és egyelőre nem is kap­hatnak hasonlót. Pedig igény volna rá.- Régen, vagyis a vasúti fel­újítás előtt tompa volt a hang­ja a szerelvényeknek, most meg valósággal süvítenek - panaszolta Erdélyi Jánosné. - A gyermekem látta, az hogy az állomáson befogták a fülüket az utasok. Nem tudom, hogy milyen gumiágyat tettek a sí­nek alá. Azt mondják, hogy el­szoktunk a zajtól, mert pár hó­napig csend volt a felújítás ide­jén. De a visszajáró nyaralók is megjegyezték, hogy sokkal hangosabb, mint eddig volt. Nyáron sűrűn jár a vonat, té­len csak másfél-két óránként. Sokáig nem volt erre tehervo- nat-forgalom, most az is van. Hajnalban négykor, fél ötkor dübörög. Erdélyi Jánosné kertjének a végében húzódnak a sínek.- Az a kérésünk, hogy le­gyen zajvédő fal, emiatt alá­írásokat is gyűjtöttek a Dózsa György utcában, és mi is csatla­koznánk hozzá a Hunyadi utcá­ban - mondta lapunknak a 74 éves hölgy. Sokak véleménye egyezik ezzel.- Jóval hangosabb a vonat most. Mi itt lakunk 40 éve, meg tudjuk ítélni. Szinte elvi­selhetetlen néha a zaj - mond­ta Fehér Éva. - Az aláírás- gyűjtéssel sokan egyetérte­nek. Nem lehet aludni, ha jön a vonat, és az ablakot mindig zárni kell. - Hangosabb, mint volt. Régen csak annyit hal­lottunk, hogy jön vagy megy a vonat, most messziről süvít - mondta Zsíros Györgyné. - Nyáron a melléképületben al­szom, mindig felébredek a vo­nat zajára. Kellene, szükség van a zajvédő falra. Kérdésünkre a kivitelező NIF Zrt. közölte: Balatonbog­láron rugalmas sínágyazással tompítják a nagy zajt, ettől a megoldástól nem tudnak elte­kintetni, de utólagos bemérés­re lesz lehetőség, akkor újabb eszközökhöz is nyúlhatnak. A dél-balatoni vasútvo­nal-szakasz átépítése a Dél­dunántúli Környezetvédel­mi, Természetvédelmi és Víz­ügyi Felügyelőség környezet- védelmi engedélyt adó jogerős határozatában foglalt zaj- és rezgésvédelmi intézkedések megtételével történik meg, fe­lelte Karcagi Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs igazgató­ja. A környezetvédelmi enge­dély a jogszabályoknak meg­felelően az éves mértékadó forgalom által okozott zajki­bocsátás elleni hatékony vé­delem megvalósítását írja elő. Balatonbogláron a jelzett tér­ségben a hivatkozott környe­zetvédelmi engedély előírása szerint rugalmas sínágyazás­sal teljesül az előírt zaj- és rez­gésvédelem. A jogerős környezetvédel­mi engedély előírásaitól eltér­ni nem áll módjukban, a meg­valósulást követően azonban, ütemezés szerint 2018-ban az előírások szerint visszamérés- re kerül sor, hogy igazolják: a határértéken belül tartják a zaj- és rezgésterhelést. Ha túl­lépné a határértéket, az illeté­kes kormányhivatal kötelez­heti a NIF Zrt.-t a jogerős kör­nyezetvédelmi engedélyben szereplő megoldáson túl to­vábbi zajvédelmi intézkedés megtételére, ami lehet egy zaj- árnyékoló fal megépítése is. Ellepték a tiltakozó molinók a fonyódi partszakaszt a falépítés hírére Mint arról lapunk beszámolt, hangos a civilek tiltakozása Fo­nyódon a kivitelezés fázisába ke­rült zajvédő fal ellen. A hétvégén a polgármester és a képviselők is a tiltakozók mellé álltak, mert nem akarják elveszíteni páratlan kilátásukat a Balatonra. A beje­lentett szombati tüntetésen kö­rülbelül százan-százhúszan vet­tek részt. A demonstrálok a beá­sott oszlopok helyére virágot ül­tettek. A szervezők az internetes videós anyagukban - melynek aláfestő zenéje Pink Floyd Fal című slágere- is tiltakoznak. A til­takozásról szóló anyagot egyre többen nézik meg a világhálón. Az egyik oldalról még látható a gyönyörű panoráma, az út másik oldalán a tiltakozás az üzenet Fotó: K. I. PROGRAMOK JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 IDEZET „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Esterházy Péter SMS HÍR: a 67-es út Látrányt el­kerülő szakasza 2021-ben készül el. Csak a 67-es út most sem érinti Látrányt. Somogybabod után másfelé vezet. Menyus PLAKÁTMAGÁNY: Csak azt nem értem, hogy a plakáthelyek mi­ért nem kizárólag az illetékes önkormányzathoz tartoznak? (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá­sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) SZEPTEMBER 27. KAPOSVÁR Cinema City Óriásláb fia 3D szinkr. film 14:10. Amerikai bérgyilkos szinkroni­zált amerikai akcióthriller 18:10. Újra otthon szinkr. amerikai ro­mantikus vígjáték 16:10, 20:30. Az szinkronizált amerikai hor­ror 14:30, 17:10, 20:10. Kings- man: Az aranykor szinkr. ameri­kai vígjáték 14:00,16:45,19:30. A Lego Ninjago film 3D szinkr. amerikai animációs családi víg­játék 13:40, 18:00. A Lego Nin­jago film szinkr. amerikai animá­ciós családi vígjáték 15:50. Bar­ry Seal: a beszállító szinkr. ameri­kai akciófilm 19:50. Szivárvány Kultúrpalota 17:00 Csábítás/Beguiled, 94 p. 19.00 Emlékképek /Powidoki, fel­iratos lengyel film 98 p. Csiky Gergely Színház előadása az Agórában 14:00 Egerek, D bérlet. BALATONSZABADI 17:00 „A gyermeknevelés és a halálos négyes’’ című előadás a gyermekneveléssel kapcsolat­ban. Kincskereső ÁMK Petőfi Sán­dor Művelődési Ház SZEPTEMBER 28. KAPOSVÁR Szivárvány Kultúrpalota 17:00 Wind River - Gyilkos nyo­mon /Wind River/ (BA) Felira­tos angol-kanadai-amerikai film, 2017,107p. 19:00 Csábítás /Beguiled/ (16) Feliratos amerikai film, 2017, 94 perc. Cinema City Újra otthon 18:00. Az (18) 14:00, 17:30, 20:00. Kingsman: Az aranykor, szinkr. amerikai vígjá­ték 16:45,19:30. A Lego Ninjago film 3D 15:50. A Lego Ninjago film szinkr. amerikai animációs csalá­di vígjáték 13:45, 15:50 Barry Seal: a beszállító 20:30. Egyene­sen át 15:15, 20:15. Tulipánláz 13:00,18:15. Salamon király ka­landjai 14:20,16:10. Együd Árpád Kulturális Központ- Kaposvári Polgári Casino 18:00 „Az 1000 éves Kárpátok ge­rincén” - Miklós Gábornak, a Cor- vinus egyetem oktatójának illuszt­rált előadása a Kárpátok 14 hegy­ségéről. Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 17:30 Tóth Gyöngyi: A fák nem fut­nak el című verses novellás könyv bemutatója. A beszélgetést Török Tamás író-rendező vezeti. Takáts Gyula Emlékház 17:00 Esték Drangalagban. Jeles évfordulók sorozat. 120 éve szü­letett Tamási Áron(Farkaslaka, I897.szept.20-Budapest,1966. május 26.) Előadó: Tamás Meny­hért József Attila - és Magyaror­szág Babérkoszorúja - díjas író,- költő. SIÓFOK KIKK, emeleti galéria Intarzia - Egy elfelejtett művészet Unka Sándor, Hőnich Imre, Varga Robin közös kiállítása. Szeptem­ber 28 - október 18. Megnyitó: 2017. szeptember 28. csütörtök 17.00 óra. A kiállítást megnyitja: Torjay Valter, festőművész, művé­szettörténész. (A kiállítás ingyenesen megtekint­hető.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom