Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / 187. szám

20r. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Tíz év alatt 65 százalékkal csökkent a molnárfecskék száma Fecskebánat: két évtized múlva akár el is tűnhetnek Csaknem félszáz kisgyerek táborozott f ÁSZÁR Az önkormányzat szer­vezésében tartottak Erzsé- bet-tábort Taszáron, amelyre sok gyermek jelentkezett, és a helyi pedagógusok is részt vettek a programokban, tud­tuk meg Pataki Sándor pol­gármestertől. Negyvenhat ta- szári gyerek nyert elhelyezést az ötnapos táborban, előnyt élveztek a befogadásnál a rá­szoruló, hátrányos helyzetű­ek, de nem csak ők jutottak be. A taszáriak maradéktala­nul megfeleltek a pályázat fel­tételeinek, így egy gyermek után 18 ezer forintot kaptak támogatásként. Ebből oldot­ták meg a napi négyszeri ét­Az önkormányzat szervezte a pihe­nést a kicsiknek kezésüket, kirándulásokat szerveztek. Eljutottak a Zse­lici Csillagparkba, a patcai Katica-tanyára, a kaposvári Virágfürdőbe és a Meistro lo­vastanyára. Kézműves-tevé­kenységeket is tanulhattak, a maradék összegből pedig közösségi játékokat, tram- bulint vettek a taszári gyere­keknek, akik alaposan elfá­radtak a sűrű és élménydús programokon, mondta Hor- váth Gáborné, a helyi Integ­rált Közösségi Szolgáltató Tér munkatársa. K. G. Egyre ritkább ez a látvány. Pedig azon túl, hogy az ember gyönyörködhet bennük, óriási hasznot is hajtanak a kis szárnyasok Foto: Kovács Tibor Az idén már harmadszor költenek Drasztikus mértékben csök­ken a fecskepopuláció ha­zánkban. A somogyi termé­szetvédők szerint egy-két évtized alatt el is tűnhetnek. Stanics Adrienn sonIine@sonline.hu SOMOGYVÁMOS - Drasztikusan csökkent a fecskeállomány az utóbbi években a Magyar Ma­dártani Egyesület felmérései alapján. A molnárfecskék szá­ma 65 százalékkal, a füsti fecs­kéké 44 százalékkal, a parti­fecskéké 30 százalékkal lett ke­vesebb 10 év alatt. A legnega­tívabb előrejelzések szerint el­képzelhető, hogy 15-20 éven be­lül teljesen elfogynak Magyar- országról a fecskék. Ilyen borús képet festett Molnár Marcell, a Magyar Madártani Egyesület Kaposvári Helyi Csoportjának elnöke. - Persze azért bizako­dunk benne, hogy nem így lesz. Több tényező is befolyásolja a fecskék létszámát, s mivel ezek összeadódnak, ez már jelen­tős csökkenést eredményez. Az okok között szerepel, hogy még mindig sokan leverik a fecske­fészkeket a házaik faláról. A vá­rosokban a hőszigetelés és a pa­nelfelújítás során több száz fé­szek semmisült meg. Az állat­tartás visszaszorulása miatt a falvakban jelentősen csökkent a táplálékforrásuk, s a szúnyo­gok irtása is tovább csökkentet­te a populáció számát. Ráadásul a klímaváltozás miatt egyre na­gyobb távokat kell megtenniük ősszel, így sok elpusztul a vonu­lás során. Pedig a fecskék akár tíz kiló rovart is elfogyasztanak egy nyár alatt. Több mint kétszáz fecske élő­helye ez az istálló, csakúgy ci­káznak a fejünk fölött a mada­rak - mutatta a fecskeparadi­csomot a Krisna-völgy környe­zetgazdálkodási vezetője. Pő- cze Vilmos azt mondja: a fecs­kék számára remek táplálko­zóhely az istálló. A környező pa­takokban, tavakban pedig vizet is találnak és sarat a fészeképí­téshez. - Itt a Krisna-völgyben, ahol a tehenészet van, nagyon sok madár megtalálja az élő­helyét táplálékforrással együtt. Az állatok miatt rengeteg a szú­nyog, a légy, amit nagyon ked­velnek a fecsék. - Az istállóban több százan költenek, idén már harmadik alkalommal - büsz­kélkedik Pőcze Vilmos. - Az is­tállón kívül a lakóházakon is ta­lálhatók fészkek. Ezeken a he­lyeken védőpolccal fogják fel a fecskék ürülékét, hogy ne szeny- nyezze a falakat, ablakokat. HIRDETÉS AJÁNLATI FELHÍVÁS A Pannon-Biomassza Kft. ajánlatokat kér pécsi telephelyre BIOMASSZA TÜZELÉSI ALAPANYAGOK 2018. ÉVBEN TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁSÁRA Szállítási ajánlatok a következő tüzelőanyag-fajtákra adhatók: • Erőművi berendezésben égethető, ömlesztett napraforgómaghéj • Erőművi berendezésben égethető mezőgazdasági-termény tisztítási melléktermék (napraforgó, kukorica, repce stb.) • Hengeres tűzifa • Faipari melléktermék (széldeszka, szélléc) • Erdei faapríték • Faipari apríték Jelige: „Pannon-Biomassza Kft. - Biomassza 2018. Pécs" A szállítási ajánlatokat 2017. szeptember 1-én 12.00 óráig kérjük zárt borítékban, jeligével az alábbi címünkre eljuttatni: Pannon-Biomassza Kft. 7630 Pécs, Edison u. 1. (7612 Pécs, Pf. 19) A batáridőn túl, vagy nem zárt borítékban, illetve jelige nélkül érkező ajánlatokat érvénytelennek tekintjük és a versenyből kizárásra kerülnek. A különböző tüzelési alapanyagok részletes meghatározása, továbbá a szállítás egyéb feltételeit tartalmazó ajánlati dokumentáció a fenti címen átvehető, illetve a http://biomassza.pannonpower.hu/ weblapcímen elérhető. A Pannon-Biomassza Kft. fenntartja magának a jogot, hogy ne hirdessen eredményt, vagy a pályázatot eredménytelennek tekintse, illetve, hogy egyik ajánlattevővel se kössön szerződést. Jelen ajánlati felhívás alapján az ajánlattevők nem támasztanak igényi PannOD Biomassza a Pannon-Biomassza Kft.-vel szemben. 4 © veoUA csoport tagja PROGRAM A JANLO AUGUSZTUS 12. MARCALI 09:30 - XI. Marcali Hagyományőr­ző Kocslfecskendő Verseny. Hely­szín: Városi Fürdő és Szabadidő- központ 20:00 - Kamarás Iván - Nagy Ádám: Idegenek az éjszaká­ban. Helyszín: Szabadtéri Színpad lALATGNFENYVES - FENYVES OPEN TENISZBAJNOKSÁG. Hely­szín: Teniszpályák (Nimród u. U NYÍLTVÍZI VÍZILABDA BAJNOK­SÁG A BÚI SZERVEZÉSÉBEN KULTKIKÖTŐ 10:00 RUTKAI BORI BANDA - Fenyvesi Gyerekszínpad FONYÓD. ROCKBALATON ~ 15:00 Kapunyitás, 16:00 Hollywood Rose, 18:00 Dorothy, 20:00 Kár- pátia, 22:00 Pokolgép 8ALAT0NLELLE NOSZTALGIA PARTY. Fellépő: Csámborgó Nép­művészeti Tábor Gálaest. 21:00 HOOLIGANS NAGYKONCERT. SALATONBOGLÁR KULTKIKÖTŐ - Kertmozi 20:30 Budapest Jazz Or­chestra - Queen Real Jazz BALATONSZEMES -18:30 Kalandárium - Kanta Ju­dit gyermekműsora. Helyszín: Ze­nepavilon KONTAKT Kert Színház és Kertmo­zi 16:30 Nyári tündérkert -gyer­mekműsor - zenés interaktív me­sejáték, 18:00 Piroska és a farkas - gyermekműsor. Szereplők: Pódi­um Színház - 21:00 L’art pour i’art trió - felnőtt előadás. BALATONSZÁRSZÓ Szárszói Sör-és Gasztrofesztivál AUGUSZTUS 13. KAPOSVÁR-CINEMA CITY Baywatch (16) am. szinkr. vígjá­ték 14:45, G u 3 3D am. szinkr. animációs film 10:00, Gru 3 am. szinkr. animát iósfilm 12:00, Pók­ember: Hazatérés (12)3D am. szinkr. sci-fi J 3:00, Dunkirk (16) am.-angol-frt ncia szinkr. törté­nelmi dráma 17:15, Valerian és az ezer bolyj .ó városa 3D (12) francia szink. sci-fi 12:00, 20:15, Dzsungel mer íőakció francia ani­mációs film 1:00, A setét to­rony (16) szink. amerikai sci-fi ka- Iandfilml6:00, 19:30, Minden, minden (12) szink, amerikai ro­mantikus dr: ma 10:00, 14:00, 18:10,20:30 ANNABILLE 2; A teremtés (18) 15:30, 17:45, 20:00, szinkroni­zált amerikai horror, Az Emoji-film 3D (6) szinkronizált, amerikai csa­ládi animációs film 10:30,14:30, 18:30, Az Emoji-film (6) szinkroni­zált, amerikai családi animációs film 12:30,16:30 KARDSFEST 19:00 Nyitókon­cert. Helyszín: Szivárvány Kultúr­palota Kaposvár, Noszlopy G. u. 5-7. Családi Nap 10:00 órától, előadások, beszélgetések: gazdálkodásról, közösségről, ker­tészetről, szabadidőről, sportról, táplálkozásról. Helyszín: Kisbe- rény, Petőfi u. 3/a Kertészet 15:00 óra ..Fehértói" misére. SIÓFOK Jókai park 19:00 Zene a Zöldben - Fúvós ötös: Rivage Quintet 8ALAT0NBOGLÁR KULTKIKÖTŐ uuooa zöldszakállú király. A Zirá- nó Színház új előadása a magyar népmesekincs egyik különleges darabját meséli el. r HIRDETÉS Ma ünnepli 50. házassági évfordulóját Kaposváron SZALAY JÁNOS es VARGA ILONA Szeretettel köszöntik őket: gyermekeik és unokáik HIRDETÉS £ 11 ÍZT S <B Kedves Olvasóink! Aűjfűsztus 4, és Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti Osztályán születtek. augusztus 10. között születtek Dátum Név Súly Hossz Dátum Név m Hossz Dátum Név m Hossz Róbert 3020 g 52 cm 08.07. Dániel 2820 g 51 cm 08.10. Péter Mátyás 3210 g 54 cm Kristóf 1980 g 46 cm Tamás 3480 g 52 cm Vince 3330 g 56 cm Hanna Edina 3890 g 54 cm Regina Klaudia 3110 g 51 cm Zalán 2480 g 50 cm Krisztián 3310 g 54 cm 08.08. Tamira Zoé 2610 g 47 cm Ádám Noel 2580 g 48 cm Bálint 3010 g 53 cm Mirella 2610 g 50 cm Amira Zselyke 3350 g 52 cm Olivér Benett 2200 g 45 cm Mirella 3090 g 52 cm Ádám Gyula 3440 g 54 cm Máté Kristóf 3700 g 55 cm Róbert Márk 2750 g 51 cm Ármin 3790 g 56 cm Noel 3450 g 53 cm Klaríssza Rubina 2940 g 51 cm Alex 4030 g 58 cm Ákos 3750 g 54 cm Zalán (iker 1.) 2480 g 46 cm ^ f Fanni 3230 g 53 cm Martin (iker ll.j 2160 g 46 cm .SÍÉ Felicia Barbar: i 3210 g 53 cm 08.09. Mariann 1990 g 45 cm á ...JLLM P M, *

Next

/
Oldalképek
Tartalom