Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / 187. szám

2017. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT fi MEGYEI KÖRKÉP Térképen a dél-balatoni vasútvonal átkelőhelyei Ahogy nőtt a hőmérséklet, úgy fogyott a vásárló és a portéka Szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack a piacon SZÁNTÓD-KŐRÖSHEGY-BA- LATONSZENTGYÖRGY A Szán tód-Kőröshegy-Balatonszent- györgy, illetve Fonyód-Kapos- vár közötti vasútvonali szaka­szon egész nyáron, valameny- nyi személyszállító vonat me­netrend szerint közlekedik. A fejlesztés során átépülnek a közúti és a gyalogos átkelőhe­lyek, s új átkelési lehetősége­ket is létesítenek, melynek kö­szönhetően még biztonságo­sabbá válik a közlekedés.- Két éve júniusban befeje­ződött a Lepsény-Szántó-Kő- röshegy közötti szakasz tel­jes körű korszerűsítése, jelen­leg a Szántód-Kőröshegy-Ba- latonszentgyörgy szakasz ki­vitelezési munkálatai zajla­nak - közölte a Nemzeti Infra­struktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs titkársága. - A beruházások keretében ösz- szesen 186 közúti és gyalogos átkelőhely újul meg és épül ki. Összesen 186 köz­üti és gyalogos át­kelőhely újul meg A NIF tájékoztatása szerint eddig 83 gyalogos és 28 köz­úti átjáró épült át, s a beru­házás későbbi fázisában to­vábbi 38 gyalogos és 9 útátjá­rót korszerűsítenek. A kényel­mesebb, s rövidebb átkelési lehetőség megteremtése érde­kében, az önkormányzatok­kal egyeztetett, s a közlekedé­si hatóság által engedélyezett helyszíneken már tíz új gyalo­gos és egy új közúti átkelő is igénybe vehető, s a jövő őszig még legalább négy új átkelési lehetőség épül ki. A NIF arra is felhívta a figyelmet: a köny- nyebb tájékozódás érdekében a használatban lévő, s a ké­sőbbiekben elkészülő átke­lőket térkép jelöli, ahol bár­melyik területre ráközelítve megtalálhatóak a környéken lévő átkelőhelyek. - Várható­an 2018 őszétől, a beruházás teljes befejezését követően a menetidő a főváros és Keszt­hely között további tíz perc­cel csökken, Kaposvárról Fo­nyódra pedig a mostani 75- 80 perc helyett 55 perc alatt lehet eljutni - közölte a Nem­zeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Harsányi Miklós A nagy meleg ellenére is számos látogatója volt a pénteki piacnak, melyet az árusok bőséges kínálattal háláltak meg. Ahogy a leve­gő melegedett, úgy fogyott a vásárló, és a portéka is. Barkóczy László teszlo.barkoczy@mediaworks.hu KAPOSVÁR Ahogy kifele tartunk a nyárból, úgy tűnik el a sztár­zöldségek, gyümölcsök üdítő sokasága, és adja át helyét egy kiegyensúlyozottabb termék- palettának. Gyümölcsökben volt igazán erős a pénteki piac, barackból tudtunk jót válogat­ni. Széles árskálán mozogva, 280 és 600 forint között mozgó kilónkénti áránál már csak mé­retei és színei voltak sokrétűb­bek. A magyar termékek túlsú­lya néhány gyümölcsnél tovább emelkedett. így váltotta az oszt­rák almát és az egyiptomi, illet­ve olasz szőlőt a hazai nyári al­ma, és bornak való. A magyar alma már koránt sem olyan „életképtelen”, mint azt pár he­te az eladó állította, de ára ver­senyképes, mindössze 250 fo­rintért megkaphattuk kilóját. Ezzel árban és termőhelyben is megegyezik a szilvával, mely­ből folyamatosan növekvő a kí­nálat, így jelezve, hogy azért ha lassan is, de itt az ősz. Szőlőből már most szép kínálat van, 480 és 700 forint között válogathat­tunk a Pannónia kincse vagy Csabagyöngye fürtjei közül. A dinnye ára tovább csökkent, a szulokinak 100 forint volt kiló­ja, míg a Rubin dinnye 130-at ért kilónként. Az ennivaló cse­megekukoricából 60-85 forint között tudtunk venni egy csö­vet. Üdítő látvány volt, hogy több helyen - igaz kis tételben -, de lehetett fekete szedret kap­ni, 4-500 Ft körüli dobozonkénti áron. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a kovászolni való uborka most már végleg kikopni lát­szik. S rájárhat a rúd a gombá­szokra, mert gomba továbbra sem képezte a piaci kínálat ré­szét. Talán majd nemsokára. A forróság a piaclátogatókat se kímélte. Még a legkisebbeket se. Mindenki úgy védekezett a meleg ellen, ahogy tudott Fotók: Muzslay P. A nagypiac aktuális árai Befőzőparadicsom 250 Ft/kg-tól Alma 250 Ft/kg-tól Paradicsom 200 Ft/kg-tól Magyar görögdinnye 100 Ft/kg-tól Kukorica 50 Ft/db-tól Sárgadinnye 248 Ft/kg-tól Cukkini 100 Ft/kg-tól Házi tej 150 Ft/I Új burgonya 60 Ft/kg-tól Mélyalmos tojás 38 Ft/db-tól Sárgarépa 250 Ft/kg-tól Őszirózsa 300 Ft/cs-tól Újhagyma 100 Ft/cs-tól Kardvirág 300 Ft/cs-tól Csillagtök 150 Ft/db-tól Sóvirág 300 Ft/cs-tól Cékla 200 Ft/kg-tól Legényrózsa 300 Ft/cs-tól Szilva 250 Ft/kg-tól Bordaporc 750 Ft/kg-tól Ringló 250 Ft/kg-tól Pecsenyehús 920 Ft/kg-tól Körte 300 Ft/kg-tól Lapocka 1090 Ft/kg-tól Idei mosott mák 1400 Ft/kg-tól Tarja 1090 Ft/kg-tól Uborka 200 Ft/kg-tól Sertéscomb 1190 Ft/kg-tól Új zöldség 750 Ft/kg-tól Hosszú cs. karaj 1090 Ft/kg-tól Lecsópaprika 140 Ft/kg-tól Hekktörzs 1350 Ft/kg-tól Almapaprika 200 Ft/kg-tól Pontyszelet 1799 Ft/kg-tól Petrezselyem 200 Ft/cs-tól Császárvég 650 Ft/kg-tól Tök 100 Ft/kg-tól Csirke csontos mell 880 Ft/kg-tól Kapor 50 Ft/cs-tól Csirke levescsont 99 Ft/kg-tól Almapaprika 400 Ft/kg-tól Csirkenyak 139 Ft/kg-tól Kifejtőbab 450 Ft/kg-tól Csirkeszárny 475 Ft/kg-tól Zöldhüvelyű zöldbab 350 Ft/kg-tól Kacsaszárnytő 730 Ft/kg-tól Őszibarack 400 Ft/kg-tól Csirke kis mellfilé 1099 Ft/kg-tól Parasztbarack 300 Ft/kg-tól Csirke alsócomb 429 Ft/kg-tól Szőlő 400 Ft/kg-tól Csirke combfiié 849 Ft/kg Már a magyar szőlő és az őszibarack volt a sláger pénteken A rendszeres locsolásnak is köszönhető, hogy óriásira nőttek SIÓJUT Fantáziafilmek díszleté­ül is szolgálhatnának a sióju- ti nyugdíjas, Sárai Gyula nap­raforgói. Sokan megcsodálják a háza kertjében magasodó, 4-5 méteres növényeket. A falu egykori polgármestere elmond­ta, nagyon szeret növényekkel kísérletezni. - Ahol csak meg­fordultam, kerestem a külön­legesen nagy szemű szotyolá- kat - mondta Sárai Gyula. - Va­kondtúrások földjébe ültettem el a rézgálicban kezelt mago­kat, amelyek most 30-40 cm át­mérőjű virágzatot hoznak. Fel­tehetően a folyamatos locsolás­nak is köszönhető, hogy ilyen nagyra nőttek. Krausz Andrea Négy-öt méteresre is megnőtt egy-egy napraforgó Sáraiék siójuti kertjében Fotó: Németh András Összefogtak, így újultak meg az utak CSOKONYAVISONTA A helyi gaz­dák összefogásával újították meg a külterületi földutakat Csokonyavisontán. A telepü­lésen kialakítanak egy súly­mérő állomáspontot a kamio­noknak, ezért a 68-as út 300- 400 méternyi szakaszát el kel­lett bontani, és újjáépíteni. A kivitelező a bontott anyagot, aszfaltot, murvát felajánlotta a községnek. Az önkormány­zat egy tolóautót bérelt, a SE- FAG-tól egy markolót kaptak, a gazdák pedig rendelkezésre bocsátották a szállítójármű­veiket. Mintegy nyolc traktor hordta az építőanyagot, amely- lyel a külterületi utakat hoz­ták rendbe. Némelyik olyan rossz állapotban volt, hogy a tűzoltók se tudtak volna be­hajtani rajta egy esetleges tar­lótűz esetén, mondta Harasz- tia Attila polgármester. A gaz­dák maguk választották ki, hogy mely utak felújítására van szükségük. így tették jár­hatóvá személygépkocsik szá­mára a felsőszentgyörgyi utat és a Babócsa felé vezető uta­kat. A polgármester hozzá­tette: a következő lépés, hogy megvédik az utak épségét, azon is gondolkodnak, hogy behajtási engedélyhez kötik a közlekedést a nem helybeli fa­kereskedők számára. K.G. Égig érő sióiuti napraforgók

Next

/
Oldalképek
Tartalom