Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám

2017. JÚLIUS 22., SZOMBAT 0 INTERJÚ Kraszkó Zita: Átélem, ami történik, közben másokra is tökéletesen figyelek „A játék ai legkomolyabb, dolog 'mm ^0 * mar ■# -*m00 szeletemben/ Kraszkó Zita akkor érzi jól magát, ha adhat. Színész­ként, trénerként és műsorve­zetőként is fontosnak tartja, milyen értékeket közvetít. A Duna Televízió képernyő­jén, a Balatoni nyár műsor- vezetójekent önmaga lehet: spontán és játékos, szerin­te aki ezt tudja, boldogabb lehet, ezért igyekszik minél több emberen azzal segíteni, hogy megtanítja játszani. Fábos Erika- Már második éve, hogy az egész nyarat munkával tölti a Balatonon, mit jelent a magyar tenger?- Mindent, ami jó. Sok sze- retetet és egy életre meghatá­rozó, nagy élményeket. Már az első születésnapomon is Balatonakarattyán készült ró­lam fénykép, és éppen akkor, amikor lezárult ez a családi korszak az életünkben, mert eladtuk a nyaralót, jött a le­hetőség, hogy a Balatoni nyár műsorvezetője lehettem. Aján­dékként és nagy szerencsének élem meg.- Tulajdonképpen valóban csak a szerencsén múlott, nem?- De igen, ha nem megyek el Goda Krisztina sorozatának a castingjára, nem történt vol­na meg velem. A válogatáson kiderült, hogy nagyjából már megvan a csapat, de mond­ták, hogy a szomszédban van egy műsorvezetői casting, ha már itt vagyok, oda is menjek be. Azt sem árulták el, hogy milyen műsorhoz keresnek műsorvezetőt, én úgy gondol­tam, hogy a televíziós korszak az én életemben már lezárult. Tét nélkül mentem be, játék­nak tekintettem, és mivel si­ettem, gyorsan túl is akartam lenni rajta. Ebből pedig kisült egy olyan laza, hirtelen és ter­mészetes viszonyulás, amiről azt mondták, hogy pont ezt ke­resik, én meg rájöttem azóta, hogy popt ez kell nekem is.- Azért, mert az élő adás na­gyon hasonlít egy improvizációs színházhoz?- Igen, az élő műsor veze­tése tulajdonképpen az imp­rovizációs színészet televízi­ós megfelelője. Nagyon szere­tem, úgy, ahogy van. Azt, hogy minden élőben történik, hogy váratlan, spontán és változa­tos helyzetek vannak, sokfé­le vendég követi egymást - ez mind nagyon hasonlít egy improvizációs előadáshoz. Nyári, családias, jó hangula­tot teremt, közben rengeteg információ hangzik el és érté­keket mutatunk be - ez ettől egy könnyen szerethető mű­sor. Ebben és a Magyarország, szeretlek!-ben is nagyon fon­tos számomra, hogy úgy szó­rakoztat, hogy közben komoly tartalom is van, és szól valami­ről, amit csinálunk.- Jól ismeri a Balatont, de mun­ka közben felfedezett azért va­lami újdonságot is? egymást, feloldani a félelmei­ket, a gátlásaikat és azokat az akadályokat, amik a sikerük út­jában állnak. Tréningeket tar­tunk cégeknek és cégvezetők­nek, színészeknek, sorozatsze- repló'knek, műsorvezetőknek. Nyitott műhely és workshopok formájában pedig azok számá­ra is elérhetővé tesszük mind­ezt, akiknek szükségük van er­re a tudásra, készek arra, hogy változtassanak magukon, de nem tudnának megfizetni egy tréninget. Ez a misszió, és az, hogy beteg és hátrányos hely­zetű gyerekekhez is elvihetjük ezt a játékos foglalkozást, na­gyon sokat jelent számomra. Ez a játék a legkomolyabb do­log az életemben.- A játékot sokszor említi, a jó játék mit jelent önnek?- Önfeledtséget, őszinteség, humort. Egy olyan fiziológi­ai állapotot, amiben egy em­ber eredeti és kreatív tud len­ni anélkül, hogy félne.- Ön sosem félt?- A legtöbb probléma éppen abból adódott az életemben, hogy szinte lázadtam a féle­lem ellen, és „én dafke nem fé­lek” attitűddel egészen szélső­séges helyzetekbe is belemen­tem. Az a félelem viszont, ami a legkomolyabban korlátozott, önbizalomhiányból fakadt, és előadóként éltem át. Féltem, hogy mások mit szólnak ah­hoz, amit csinálok, hogy elég és elég jó leszek-e ab­ban az adott helyzetben.- Elmúlt, vagy tudato­san győzte le?- Az énektanárom, Dékány Endre segítsé­gével sikerült megta­nulnom, hogy amire összpontosítok, ami­re figyelek, azzá vá­lók. Ennek köszön­hetően fedeztem fel, milyen igazán benne lenni a pil­Névjegy: KRASZKÓ ZITA 1979. július 28-án született Szegeden, szüleivel és öccsével később Kecskeméten él­tek, majd Zita 20 évesen Bu­dapestre költözött. A József Attila Tudományegye­tem Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskola rajz-művészettör- ténet szakán, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem video-ani- máció/művésztanár szakán, valamint és a Szegedi Tudo­mányegyetem kommunikáció szakán végzett. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban improvizációs szí­nészetet tanul. Fontosabb munkái: The Duke of Burgundy, Haction, Pol iga my. Vezette a Feszti körképet, je­lenleg a Balatoni nyár műsor­vezetője és a Magyarország, szeretlek! egyik csapatkapitá­nya a Duna Televízióban.- Itt hétről hétre van valami felfedeznivaló. Sokféle érte­lemben, kulturális szempont­ból is főszezon van. Révfülö­pön egy Pegazus nevű hely most a favoritom, ahol zseniá­lis kiállítások, koncertek van­nak, esténként a fák között, nagy párnákról lehet nézni a legújabb mozifilmeket. A másik kedvencem a vízi taxi, amivel a déli partról lehet át­jutni Badacsonyba, és onnan egy elektromos kisvasút vi­szi az utasokat kirándulni, a legjobb éttermekhez és boro­zókba, megfizethető áron. El­képesztő fejlődésben van a Balaton, és nagyon jó látni, hogy olyan okosan valósul meg mindez, hogy közben az emberi arcát és a vará­zsát is megőrzi a part. gam gyógyítóként. Jó a lélekje­lenlétem, az emberek is érde­kelnek, és komolyan veszem, amit csinálok. Azóta a család is elfogadta ezt, mert látták, hogy elkötelezetten és komolyan já­rom a saját utam.- Már saját társulattal is. Miről szól a Hepp! Színház?- Ez egy improvizációs társu­lat, ahol improvizációs játékok­kal tanítjuk meg az embe­reket jól kommuni­kálni, együtt­működni, el- fogadni- A legjobb helyeken indult a színészi pályája. Miért hagyta ott a kőszínházat?- Valóban így van, a Krétakör is egy megvaló­sult álom volt az életem­ben, és máshol is jókat játszottam, ilyen volt az Equus, a Dühöngő if­júság vagy a Macs­kajáték, amiben Pásztor Erzsi, Schubert Éva és Tordai Te­ri partnere le­hettem. Gyö­nyörűség és kín volt egy­szerre ekkora színésznők­kel egy szín­padon lenni, hozzájuk felnő­ni. Aztán egy idő után úgy érez­tem, mintha ma­gamat ismételném, nem motivált már. Rá kellett jönnöm, hogy másként szeret­ném megélni a színé­szetet, mert az én szabad­ságvágyó személyiségem­hez nem passzol, hogy es­téről estére ugyanazt csinál­jam, ugyanazzal a szöveggel dolgozzam.- Schubert Évával milyen volt a viszonya?- Csak szeretni lehetett, de­rűs, nyílt és nagyon művelt nő volt. Tudtuk, hogy régóta be­teg, és azt is, hogy már nagyon rosszul van. Nagyon sajnálom, mert vele megint egy olyan szellemi csatorna és emberi minőség veszett el, amilyen­ből már nagyon kevés van.- Orvos- és gyógyszerészcsa­ládból jön. A szülei miként fo­gadták a művészeti vonzó­dását?- Nem volt váratlan szá­mukra, tisztában voltak ve­le, hogy én rajzolgattam, verseket tanultam és ál­modoztam akkor, amikor, mondjuk, a tesóm, aki szin­tén orvos lett, inkább mate- kozott. A reál tantárgyak nem mentek annyira, hogy elég lett volna az orvosira, pedig el tudtam volna képzelni ma­Saját magamat nem, csak azt veszem komolyan, amit csiná­lok. Feiszabadultabb és boldo­gabb vagyok így Fotó: MTVA Penziás Nikolett lanatban. Ez nagyon fontos. Ma már tudom a félelmem és a teljesítménykényszerem he­lyett tisztán és élesen a felada­tot látni, és azt, ahogy sikerrel veszem az életemnek azt az ál­lomását. Nagy felismerés volt, hogy éppen ez a fajta tudatos­ság segít megfeledkezni ma­gamról, hogy átélhessem, ami történik és közben másokra is tökéletesen figyelni tudjak. Az improvizációs játék ennek a fejlesztésére is nagyon jó le­hetőség.- Mi az, amit az improvizáció ál­tal tanult meg?- Gyorsan reagálni és al­kalmazkodni. Egy értelmiségi családból azt hoztam magam­mal, hogy a tudatosság fontos, szereztem három diplomát, begyűjtöttem rengeteg tudást, és úgy gondoltam, ezek birto­kában én minden feladatot ké­pes vagyok megoldani. Elter­veztem, hogyan fogom csinál­ni, és az első negatív vissza­jelzésnél vagy kudarcnál elbi­zonytalanodtam, mert ragasz­kodtam ahhoz, amiről úgy gondoltam, hogy a legjobb tu­dásom szerint terveztem meg. Merev voltam, és túl komolyan vettem magam. Improvizáció közben benne élek egy szituá­cióban, odafigyelek a másik­ra, és ezekhez alakítom a saját kommunikációmat. Érzéssel, ösztönösen, érzékenyen. Ami­óta ezt így élem meg, rájöt­tem, hogy az élet mindig jobb és izgalmasabb helyzeteket te­remt, mint amit az ember elő­re megtervezett volna. Azóta már saját magamat nem, csak azt veszem komolyan, amit csinálok. Feiszabadultabb és boldogabb vagyok így.- Szóval az improvizáció segít a legjobbat kihozni egy emberből vagy egy helyzetből?- Az a program, amivel mi dolgozunk, éppen erre épül. Ha spóntán vagyok, bőkezű­en és nagyvonalúan viszonyu­lok másokhoz és elfogadás van bennem, abból csak olyan tud épülni, amibe mindenki a leg­többet beleadta. Nagyon jó azt látni, hogy egy tréning után mennyivel természetesebben és bátrabban viselkednek az emberek. Azon, hogy valaki milyen könnyen tud kapcso­latot teremteni, rengeteg min­den múlik az életben.- Színház, televízió, kommuni­káció: mindig az a fontos, ame­lyik éppen fókuszban van, vagy van legfontosabb?- Ezek nincsenek távol egy­mástól, építik és erősítik egy­mást 15 éve vagyok színész, tréner és műsorvezető. Van­nak persze néha fellángolá­saim, hogy festő leszek vagy jógaoktató. De azt gondolom, hogy a számomra érdekes kört ezzel a három iránnyal kijelöl­tem. Tágítani már nem sze­retném tovább, csak mélyíte­ni. Jókat játszani, jó és új dol­gokban részt venni, ezekkel az eszközökkel értéket teremte­ni, ez az, ami engem inspirál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom