Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
2017. JÚLIUS 10., HÉTFŐ HIRDETÉS 13 „Ha emlegettek, köztelek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZILI JÁNOSNÉ Ambrus Rozália Kaposvár, Vak Bottyán utcai lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése július 12-én, szerdán 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szivük pihenni tér." 8 s Fájó szívvel tudatjuk, hogy VIPLERJÓZSEFNÉ Torma Mária volt nemesvldi lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése július 11-én, kedden a 9 órai gyászmisét követően 10 órakor lesz a nemesvldi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁST KÍNÁL DOLGOZNI tudó kőművest kiemelt fizetéssel felveszünk, Öreglak-Bboglár térségéből. Tel.: 20/954-7747.-----------------------------------------------------------------------*337751* BALATONFENYVESI étterembe azonnali kezdéssel keresünk szakácsot, főzőnőt, konyhai kisegítőt. Tel.: 30/401-6272 vagy 20/373-3215.-----------------------------------------------------------------------*337831* KAPOSVÁRI pékség szakképzett vagy betanított péket keres. Tel.: h-p 8-16 között: +36-20/991-4601.--------;--------------------------------------------------------------*337679* ASchneiderA utóházkaposvári márkakereskedése BMW-értékesítő, valamint autószerelő-autóvillamossági szerelő munkakörbe munkatársakat keres. Fényképes szakmai önéletrajzot és rövid bemutatkozó levelet a robert.sajtos@schneiderautohaz.hu e-mail-címre várunk 2017.07.17-ig. — -..................... *337784* A Szigetvári Kórház ■ osztályvezető sürgősségi szakorvost, ■ részlegvezető radiológust, ■ neurológust és ■ belgyógyász szakorvost keres. A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a titkarsag@szigetvarkorhaz.hu e-maíl címre várjuk, információ a 06-30/216-7814 telefonszámon. A Schneider Autóház kaposvári márka- kereskedése szerviztanácsadó munkakörbe középfokú műszaki végzettséggel és alapfokú nyelvtudással (angol/német) munkatársat keres. Ügyfélszolgálaton vagy hasonló munkakörben szerzett gyakorlat előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzot és rövid bemutatkozó levelet a norbert.nagy@schneiderautohaz.hu e-mail-címre várunk 2017.07.12-ig.-----------------------------------------------------------------------*337755* KAPOSVÁRON működő vállalkozás napi, belföldi fuvarfeladatokra megbízható gépjárművezetőt keres érvényes gépjárművezetői kártyával, C, E kategóriás jogosítvánnyal és pályaalkalmassági igazolással. Önéletrajzokat az oneletrajz7451@gmail.com e-mail-címre várjuk.-----------------------------------------------------------------------*337796* VÉGZETTSÉGET nem igénylő csomagolói, raktárosi, illetve összeszerelői munkalehetőség Kaposváron. Érdeklődni: 20/330- 1072, illetve 20/241-9152.-----------------------------------------------------------------------*337 794* INGATLAN BALATON utcában felújítandó ikerház 1300 m2 területtel együtt eladó. 30/551- 5265-----------------------------------------------------------------------*337754* ÉSZAKNYUGATI vr. felújított, 2. em„ 89 m2,3 szobás, 2 erkélyes, cirkos, tégla-panel építésű lakás 16,9 M Ft. 70/949-4503-----------------------------------------------------------------------*337661* FÜREDI u. 9. em., 40 m2,1,5 szobás, szigetelt, műa. nyílászárós panellakás 7,19 M Ft. 70/949-4503------------------------------------------------------------------------*337661* K APOSVÁRON garázs eladó. 20/389- 4515-----------------------------------------------------------------------*337821* HONVÉD u. 2. em„ 40 m2,1,5 szoba, műa. nyílászárós, szigetelt, egyedi mérős felújított panel 8,9 M Ft. 70/949-4595-----------------------------------------------------------------------*337661* KAPOSVÁR, Füredi úti, 2,5 szobás, klímás, erkélyes, bútorozott lakás eladó vagy kiadó. 30/360-5426----------------------------------------------------------------------*337806* T ELEKI u. 2. em„ 62 m2,1 szoba-nappali, erkélyes, étkezős, cirkos felújított, klímás téglalakás 16,4 M Ft. 70/949-4595-----------------------------------------------------------------------*337661* ZSELICKISLAKON, Öreghegyen 26 m2, zártkerti ingatlan, 3600 m2 panorámás telken 980 E Ft. 70/949-4503-----------------------------------------------------------------------*337661* ÁLLAT ELŐNEVELT kacsa akciósán eladó. 70/628-6267------------------------------------------- *337345* FIATAL, vörös tojótyúkok, 700 Ft/db, házhoz szállítva eladók. 30/864-8233.-----------------------------------------------------------------------*337836* KAKASOK saját, nevelésű falusiak, 5-6 kg-osak 2500 Ft/db, 4 kg-os fehér nagy testű tyúkok 2000 Ft/db, konyhakészen rendelhetők. 30/927-0193-----------------------------------------------------------------------*337787* L IBÁK, saját nevelésűek, 8-9 kg-osak, konyhakészen 4000 Ft/db. 06-30/927- 0193-----------------------------------------------------------------------*337787* PIPACS Kutyakozmetika, Kaposvár. 20/978-0199-----------------------------------------------------------------------*337245* VÖRÖS tojójércék, saját nevelésűek 1200 Ft/db áron rendelhetők szállítással. 06- 20/547-0294-----------------------------------------------------------------------*337814* VÖRÖS tyúkok érkeznek július 14-én. Előjegyzés: Patakiné, Kaposvár: 82/319-426; Molnár, Toponár: 82/432-510; Kissné, Mosdós: 30/261-1319; Puskásné, Kapós- mérő: 82/477-342; Kakasné, Balatonszárszó: 84/363-468.-----------------------------------------------------------------------*337818* MEZŐGAZDASÁG KAJSZIVÁSÁR termelői áron, mindennap 10-17 óra között. Helye: Kötcse, legfelső buszmegálló.------------------------------------------------------------------- *337531* KAJSZIVÁSÁR Berencsepusztán termelői áron naponta 8-18 óráig. Telefon: 30/326-0062.------------------------------------------------------------------- *337691* ADÁSVÉTEL AKCIÓS tűzifa! Akác 15.500 Ft/m3, vegyes 12.500 Ft/m3, házhoz szállítva. 30/530- 7452---------------—--------------------------------------------------*337832* B ONTOTT hullámpala eladó. 30/475-7922-----------------------------------------------------------------------*337180* VEGYES AGANCSVÁSÁR! Hullott szarvasagancsot 7000 Ft/kg, 80.000 Ft/kg, trófeákat akár 200.000 Ft/db áron vásárolok. 30/334- 3131-----------------------------------------------------------------------*337801* AZ ON EGESZSEGENEK ORE Oltsuk a szomjunk: vitaminban gazdag variációk folyadékpótlásra A folyadékfogyasztás fontosságát nem lehet elég gyakran ismételni. Míg télen a napi minimális két liter is elegendő, addig ez a mennyiség nyáron legalább három literre növekszik. Amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig a rekkenő hőségben, amikor néhány mozdulat is brutális izzadást eredményezhet, muszáj pótolni a folyadékveszteséget. Ha azt vesszük észre, hogy nagyon szomjasak vagyunk, ám nem izzadunk, erősen száraz a bőrünk, fáradtnak érezzük magunkat, netán felmerül szédülés, akkor máris nyúlhatunk a vizes palackért, hiszen ezek a kiszáradás első jelei. Elegendő víz elfogyasztásával egyszerűen pótolhatjuk az elvesztett folyadékot. Jó praktika, ha félliteres üvegben vagy kulacsban mindig a kezünk ügyében tartjuk, így jobb esély- lyel jut eszünkbe az ivás. Ha még a látvány ellenére is hajlamosak vagyunk megfeledkezni a folyadék pótlásáról, nyugodtan bevethetünk modern kori praktikákat: beállíthatunk emlékeztetőt vagy ébresztőt a mobiltelefonunkon. Aki pedig eléggé kocka, akár alkalmazást is tölthet le, ilyen például a Vízidő vagy a Vízriasztó. Ám, ha nincs kedvünk vízhez, számos más módon is hidratálhatunk. A nyár slágere a görögdiny- nye, amely nemcsak finom, de egészséges, és 93 százaléka víz. Bogyósgyümölcsök közül a legjobb folyadékforrás az eper, amelynek elfogyasztásával még a káliumbevitelről is gondoskodunk. Nyáron kifejezetten jól tud esni egy jól elkészített hideg gyümölcsleves, de aki szereti, meleg levest is fogyaszthat. A tejtermékek is megfelelnek a célnak, így a joghurt, a zsírszegény tej, de akár egy ízletes smoothie is megteszi. De a szakemberek javasolják a friss uborka, bébirépa, zeller, kaliforniai paprika és paradicsom fogyasztását is. Ez utóbbi 95 százaléka víz, ahogyan a cukkini is ennyi folyadékot tartalmaz. Ám ennél azt is fontos szem előtt tartani, hogy csak nyersen élvezhető ez a tulajdonsága. Koszorús Rita Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 BŐRGYÓGYÁSZATI LÉZERTERÁPIA Kaposvár, Gróf Apponyi u. 41. Vírusos szemölcs, bőrkinövés, érdaganat, benőtt köröm kezelése. Felnőtt és gyermek bőrgyógyászat. bejelentkezés: 06 30/240-6879 DR. HORVÁTH GÁBOR www.drhorvathgabor-borgyogyasz.hu GASZTROENTEROLÓGIAI INTÉZET {/ t?R. NAGY FERENC ] egyetemi magántanár Ideggyógyászati rendelés Fejfájás, szédülés, idegrendszeri degeneratív betegségek, izombetegségek, gyulladásos kórképek kivizsgálása és kezelése. DR. KIRÁLY ÁGNES - Gastroenterológia,Belgyógyászat Reflux betegség, hasmenés, székrekedés, nyelészavar, véres székletürítés, hasfájás, puffadás kivizsgálása és kezelése. Gyomor-, vastagbéltükrözés altatással vagy bódítással, kapszulaendoszkópos vizsgálat, anoszkópia, manometria, pH-impedancia vizsgálat, labor-, ultrahang, kilégzési tesztek, genetikai vizsgálatok, leoltás, szerológia, szűrővizsgálatok várakozás nélkül, 3 munkanapon belül, indokolt esetben azonnal. BEJELENTKEZÉS: +36 30 443 5259 BÍZZA MAGÁT A NEMZETKÖZI SZÍNVONALÚ SZAKÉRTELEMRE! www.kiralygastroenterologia.hu 7635 Pécs, Fácán dűlő 32 Somogyi Hírlap Bővebb Információ: 82/528-168 Hatékony apróhirdetések alacsony áron! Több, mint 30 rovatban hirdethet akciósán, nagy kedvezménnyel! Megjelentetheti lapjainkban: Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel és online felületünkön: www.sonline.hu AKÁC-, tölgyakció! 30/824-4735----------------------------------------------------------------------*333339* A KCIÓS tűzifa - kisker. 70/637-7143-----------------------------------------------------------------------*337702* K AJSZIBARACK eladó. 30/571-8872-----------------------------------------------------------------------*337805* TÖKMAGOLAJ-AKCIÓ! Hideg eljárással frissen sajtolt kaposvári tökmagolaj közvetlenül a termelőtől. 0,51 - 2500 Ft. Tel.: 06-30/216-8528.-----------------------------------------------------------------------*337459* SZOLGÁLTATÁS ASZFALTOZÁS, útépítés, útalap-készítés A-Z-ig. Gyors határidővel, kedvező áron! Tel.: 06-70/907-0104.-----------------------------------------------------------------------*337699* MŰANYAG nyílászárók, redőnyök, szúnyoghálók júliusban 30-50%-os kedvezménynyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 70/676-7722-----------------------------------------------------------------------*337756* SZEMÜVEGKERETEK ahány éves, annyi % kedvezménnyel. Cvikker Optika, Kaposvár, Tallián Gy. u. 7. 82/410-989------------------------------------------------------------------- *337509* SZŐNYEGTISZTÍTÁS, kárpittisztítás, szállítás lehet 20/470- 0840, Mező u. 31.------------------------------------------------------------------- *334363* TETŐJAVÍTÁS, veszélyes fa vág. 70/350- 9130-----------------------------------------------------------------------*337779* JÁRMŰ AUTÓBONTÓ autókat vásárol bontásra, szállítás, igazolás kiadása ingyenes. 30/946-4838-----------------------------------------------------------------------*337074* OKTATÁS A King'a Ford Autósiskola következő intenzív AM, A, B, C, C+E, D tanfolyama július 17- én indul. Kaposvár, Fő u. 45.82/422-131-----------------------------------------------------------------------*337777* NEMZETKÖZI teher-busz (GKI), ADR, taxi, teher-busz, taxi vállalkozói, gépkezelői, targoncavezetői tanfolyam indul a Kinga Ford Autósiskolánál. Jelentkezés: július 12-ig. Vizsga július 21. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131------------------------------------------------------------------—*337499* Afrikai forróság várható Siófoko Fonyód o Tab 36 °C aKaposvár Csur6° Nagyatád oBarcs Somogy megyében ma rekkenő hőség, több helyen forróság várható (32-38 fok). A gyakran megnövekvő gomoly- felhőkből szórványosan alakul ki zivatar, zápor. Néhol felhőszakadás és jégeső is lehet. A legvalószínűbb folytatás: napközben többórás napsütésre van kilátás, de délutántól ismét előfordulhat zápor, j zivatar. Az ÉNy. szél erős lesz. 31-32 fok köré enyhül a j forróság. Forrás: Vízhőmérséklet Duna 23 °C Tisza 22 °C Balaton 25 °C Velencei-tó 26 °C Fertő tó 25 °C Tisza-tó 24 °C Pollen Pázsitfűfélék alacsony Csalánfélék közepes Gomba magas Somogyi Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Szerkesztő: MÁRKUS KATALIN, NAGY LÁSZLÓ Irodavezető: HARJÁN SÁNDOR Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31 Szerkesztőségi telefon: 06-82/528-119. Kiadói telefon: 06-82/528-110 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 (helyi tarifás hívószám), elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-82/528-113 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság a MATESZ által auditált. Ä HTlSCiiclWOrkS ISSN 0865-9125 Content first