Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
2017. JÚLIUS 10., HÉTFŐ 14 SPORT Több próbázó is lehetőséghez jutott Siófoki vereség Disztl (fehérben) csapata ezúttal kikapott Fotóillusztráció: Németh A. Dudás Virág és Takács Anna diadalmaskodott Két marcali versenyző is nyert az évadzárón Elvesztette második felkészülési mérkőzését a másodosztályú bajnokságra készülő BFC Siófok együttese. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ-NB II. A szekszárdi siker után ezúttal kikapott egyetlen hazai edzőmeccsén a BFC Siófok, melyben az előbbiek elleni találkozón szereplő ötös - Lorentz, Erőss, Opavsz- ky, György, Bévárdi - mellett ezúttal a védő, Hidvégi Sándor is lehetőséget kapott. A 34 éves labdarúgó 131 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, a legutóbbi szezont Szombathelyen töltötte, ahol két bajnokin 71 perc jutott számára. Azért hiányzók is akadtak Disztl László csapatából, ugyanis ezt is, az edzőmeccset is kihagyta a Futó, Balajcza páros. A balatoniak felejthető első félidő után egy jobb másodikat játszottak a rekkenő hőségben egy ivószünetekkel tarkított, délelőtti mérkőzésen. Kozma találatát követően - mely előtt Farkas emelése a kapufán landolt, pedig az is gólt ért volna - döntetlennél utóbbinak és Nagy Richárd- nak volt egy-egy lehetősége. Két siófoki labdavesztés a középpályán azonban elég volt Lipcsei Péter együttesének, hogy megnyerje a találkozót. A balatoniak legközelebb július 12-én, szerdán lépnek pályára az MTK ellen. BFC SIÓFOK-SOROKSÁR SC 1-2 (0-1) BFC Siófok, I. félidő: Tajti - Szilágyi, Lorentz, Hidvégi, Farkas N. - Gál M. - Nagy D., Petneházi, Erőss, Kovács D. - Elek B. II. félidő: Kiss T. - Tamaskó, Lorentz (Szilágyi, 67. p.), Opavszky, Farkas N. (Kovács D., 67. p.) - Berde, Gál M. (Erőss, 67. p.) - Kozma, Petneházi (György N., 67. p.), Nagy R. - Bévárdi. Vezetőedző: Disztl László. Gólszerzők: Kozma (53. p.), illetve Albert Á (40. p.), Gera D. (82. p.). KÜZDŐSPORTOK Siófokon zárult a G4 Liga versenyévada. Az utolsó forduló különleges jelentőséggel bírt, hiszen itt dőlt el, hogy ki nyeri a meg bajnokságot a klubok és az egyéni versenyzők között, illetve kik lesznek a ranglistavezetők a felnőttsúlycsoportokban.- Idén Magyarország nyolc városában: Kisteleken, Kecelen, Hatvanban, Debrecenben, Budapesten, Győrben, Pápán és Siófokon összesen ezerötszáz versenyző „kapaszkodott ösz- sze” a Global Grappling versenyszabályai szerint - tájékoztatta lapunkat Nagy Róbert, a Marcali VSZSE Küzdősport Szakosztály edzője. - Klubunk színeit tíz versenyző képviselte Siófokon. A marcaliak eredményei a siófoki versenyen: Takács Anna 1., Dudás Virág 1., Kutor Laura 2., Ősz Kristóf 2., Sági Cintia Gi Open kategóriában 2., Takács Gergő 3., Kustos Balázs 3., Járfás Tamás 3., Fülöp Rebeka 3., Sági Cintia 3., Jéna Gergő 5. A marcaliak nyáron is edzenek helyben a Sport utcai teremben, Nagybajomban pedig a Kossuth utcában tartanak foglalkozásokat. Kun Z. HIRDETÉS VILÁGBAJNOKSÁG BUDAPEST, 2017 Papp László Sportaréna augusztus 28 - szeptember 3. mii* HUH írtSS IIICBHI § ^SUZUKI G°'P ✓JWO0 IMBÍK1 EsCilORBAVOíi ísocar 5FWHL. s*tcs Ta<Sh*n %i£n ÜBÉRES anmw HIRDETÉS iviiiiuoii i ujir\uiivi u&i Hogy együtt ünnepeljük a világ legjobb sportolóit Budapesten! óriástorony - ugrás nyílt vízi úszás vízilabda muugras www.nemzetisport.hu Keresse az újságárusoknál! HIRDETÉS „Almai mindenkinek lehetnek, de valóra váltani csak azok képesek, akiknek elszántságuk, elkötelezettségük, önfegyelmük és erejük van”- Jesse Owens NAGY IKTOR Keresse az újságárusoknál!