Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
2017. JUNIUS 17., SZOMBAT GASZTRONÓMIA 0 Pazar napindítók nem csak a nyári szabadság idejére! 'att Mediaworks/Fanny konyha Olívaolajos kuglófok Mézzel pirított müzli sárgabarackkal 0,8 dl olaj, 0,8 dl + 4 ek. méz, 20 dkg zabpehely, 7 dkg man- dulapehely, 6 dkg kókuszreszelék, 15 dkg felaprított aszalt sárgabarack, 50 dkg joghurt, friss málna és sárgabarack ELKÉSZÍTÉSE: Keverjük simára a 0,8 dl olajat és a 0,8 dl mézet, majd adjuk hozzá a zab- és a mandula- pelyhet, valamint a kókuszreszeléket. Simítsuk sütőpapírral kibélelt tepsibe. Süssük a 190 fokra előmelegített sütőben 15 percig, aztán keverjük át, és süssük további 10-15 percig. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk a tepsiben kihűlni, majd keverjük hozzá az aszalt sárgabarackot. 2. Keverjük a joghurthoz a 4 evőkanál mézet. A felét osz- szuk el 4 üvegpohárban. Tegyünk mindegyikre 3-4 ek. müzlit, majd osszuk el rajta a megmaradt joghurtot. Díszítsük a tetejét friss gyümölccsel. A zeller levele A-, B- és C-vitamint is tartalmaz Fotó: Shutterstock A zeller minden része ehető VÁLTOZATOS A magyar háziasz- szonyok általában csak a gumós és a levélzellert dolgozzák fel, pedig egész évben kapható már a szárzeller is. Érdemes megismerni a felhasználási módokat! Gumós zeller Elsősorban le vesek ízesítésére használjuk. Mérték_ k el adagoljuk, mert könnyen elnyomja a többi hozzávaló aromáját. Ha a húsleves megfőtt, a zellert .vegyük ki belőle! Nyersen kltűhő salátákba, hús- és tojásételekhez. ínyencek fogára való a zeller mellett almát és diót tartalmazó Wal- dorf-saláta. A gumó krémlevesnek elkészítve is finom és egészséges. Szeletekre vágva, bepanírozva, majd forró olajogatni ban kisütve remek vacsora lehet belőle. Levélzeller Gumót alig, de sok, vékony nyelű levelet növeszt. Ezek az A-, B- és C-vitamin mellett sok ásványi anyagot tartalmaznak. Felhasználásuk megegyezik a petrezselyem- É zöldével (ételek ízesítése, díszítése). A zsenge, friss leveleket csokorba kötve árulják. a zeller szárával • 4*\ J Szárzeller Más néven halványító zeller. A hosszú, húsos levélnyél jól illik például ragukba, salátákba, továbbá főzelékek, mártások ízesítésére is alkalmas. Ha mártogatóst készít, azt nemcsak uborka- és répacsíkokkal, de szárzellerrel is kínálhatja. MW HOZZÁVALÓK (6 SZEMÉLYRE): 18 dkg liszt + a formához, V2 ek. sütőpor, Y«tk. só, 2 db tojás, 19 dkg cukor, 0,9 dl olívaolaj + a formához, 1 db citrom lereszelt héja, porcukor, lekvár. ELKÉSZÍTÉSE: ÉKfw " Válasszuk szét a tojásokat. A sárgáját keverjük világosra, és keverjük hozzá a cukrot citromhéjat és az olívaolaja Szitáljuk bele a lisztet a sütő porral és a sóval, majd dolgozzuk össze. Két részletben forgassuk bele a kemény habbá vert fehérjéket is. Olajozzunk és lisztezzünk ki 5 mini vagy 1 normál méretű kuglófformát. Töltsük bele a masszát, és simítsuk el a tetejét. Süssük 180 fokra előmelegített sytőben kb. 30 per- Ha elkészült, pihentessük percig vagy tűpróbáig, majd 'ordítsuk ki a formából. Ha kiszórjuk meg porcukorral, kínáljuk lekvárral. Kukoricás gyümölcskenyerek Receptek: Márk Szonja Fotók: Tucsek Tünde HOZZÁVALÓK (6 SZEMÉLYRE): 17 dkg vaj + a formához, 10 dkg cukor, 2 db tojás, 6,5 dkg kukoricaliszt, 12,5 dkg liszt, 1 tk. sütőpor, y2 tk. szódabikarbóna, y2 tk. só, 10 dkg áfonya, 10 dkg ribizli, 10 dkg meggy. ELKÉSZÍTÉSE: 1 Keverjük habosra a puha vajat a cukorral, közben egyesével adjuk hozzá a tojásokat. Szitáljuk tálba a kétféle lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával és a sóval. Forgassuk ösz- sze az egészet a tojásos vajjal. Vajazzunk ki 3 mini kenyérvagy vekniformát. Az elsőbe szórjuk bele az áfonyát, a másodikba a ribizlit, a harmadikba pedig a meggyet. Halmozzuk rá a masszát, és süssük a 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig. Vegyük ki, pihentessük 10 percig, majd fordítsuk ki a formából. Ha normál méretű vekniformában süti, vegyesen szórja az aljára a gyümölcsöket, és számoljon hosszabb sütési idővel! HIRDETÉS Elárulta csodás hangja titkát Zakariás Éva Az ember néni is gondolná, hogy a Némó nyomából Szenilis, vagy a Jótündér Keresztanya a Shrekből magyar hangja, Zakariás Éva milyen praktikákat vet be, hogy a hangja mindig olyan tiszta és csillogó legyen. Ha valaki, akkor a színésznő tudja, milyen kellemetlen, ha légúti problémája van az embernek.- Már egészen kicsi korom óta sok gondot okoztak a felső légúti betegségek. Fél évesen derült ki, hogy allergiás vagyok. Anyukám majd szívbajt kapott, amikor először meghallotta, hogyan “hörgők -sípolok” a kiságyban. Kamaszként évekig minden taiggszal injekciókúrát kaptam, hogy átvészeljem ap0étffi3 és a vadkender szezont - emlékezett vissza Éva. Később az allergia mellett még az asztma is megjelent a színésznő életében.- Hihetetlenül legyengültem, berekedtem, nem tudtam énekelni, és ülve aludtam, mivel fekve fulladtam. Ekkor az édesanyám elvitt a MÁV kórház pullmonológusához, aki amellett hogy gyógyszereket írt fel, azt ajánlotta, hogy inhaláljak Salvus vízzel. így is tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb gyógyszerre van szükségem. Ma már az asztma csak ritkán jön elő, és az allergiával sincs gondom. Amikor Évi anyuka lett, a Salvus gyógyvíz még nagyobb szerepet kapott a család életében. Á gyermekei ugyanis szintén légúti gondokkal küszködtek.- Amíg a gyerekeim óvodás korúak voltak, az őszi-téli időszakban sokat betegeskedtek. Ilyenkor a gyerekorvosunk tanácsára egy elektromos inhalálót használtunk, amibe Salvus gyógyvíz került. Esetleg, ha nagyobb volt a gond a Salvus vízbe tettünk pár csepp gyószert, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő - folytatta Éva. Én pedig, mivel már jóval kevesebb időm van, áttértem a Salvus Gyógyvíz Permet használatára: ha kicsit fáj a torkom vagy rekedtebbnek érzem magam, rögtön spriccelek egyet a torkomba. Enélkül már el sem indulok sehová. A Salvus Gyógyvíz Permet gyószertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. far Különleges.. reggeliig